Kun Magdolna:Érzés

Néha szeszélyesen tomboló viharként szeretlek.

Néha csendesen szavak nélkül vágylak,
Mert a szemed tükrében rejtőzködő gondolat
Szívem legparányibb rétegéig áthat.
Tudod, az lenne jó, ha bárhol és bármikor
Bűntudat és féltés nélkül - ölelni tudnálak,
S mikor könnyet ejtek érted, - vigasztalásképpen -
Csak egy karnyújtásra lenne vigaszt adó vállad.
Oly sokszor elmondtam már, mennyire imádlak,
S milyen, mikor ezüst szárnyon az érzés hozzád oson,
Hogy mély álomba ringassa a bennünk élő vágyat.
Én minden éjjel forró hévvel a karjaimban zárlak,
És titkon két kezedre csókolom a csillagéjszakákat.
Hisz nincs boldogabb érzés attól, ha a ránk simuló
Pillanattól mosolyogni látlak.