Egyetlen percben
Szavakat, mondatok követnek,
mit tehetnék most vajon én?
Szeretném, ha újra jó lenne,
mosoly lenne az elmúló perc végén.
Évek múltak már el, csendesen,
amióta ismerlek téged.
A csend a legnagyobb távolság,
szeretném, ha szépen,
lassan eljönne a boldogság.
Túl sokat tettél már meg értem,
s nem lenne jó, egyszerűen lelépned.
Bár én csak szavakat adhatok neked,
nekem a csók és az érintés,
egy tiltólistán hever.
Túl sok a perc, túl sok az áldozat,
az időd nagy részét, rám áldoztad.
Dönteni dönthettél volna másként,
de akkor így, nem lenne semmi,
ami már megtörtént.
Most kereshetnék bűnbakot,
mint, hogy belássam,
a hibám valakin átgázolt.
Jó volna újra, hosszasan beszélni,
de ha nem megy, időt kell biztosítani neki.
A csendben,
egy perc is idegen nélküle.
A zajban egy perc is,
kevésnek tűnik vele.
Telnek a napok,
de hagyom őt békén,
mert ha sietek,
akkor még idegenek leszünk a végén.
Bár a távolság nagy,
de a csend még nagyobb.
A távolságot lehet csökkenteni,
de a csendet, csak szavakkal lehet felkelteni.
(Borza Zoltán)
