Válóczy Szilvia: Örömöm vagy

Válóczy Szilvia: Örömöm vagy


Magányos reggeleken,
Amikor a szürke felleg
Napot takar,
S rigók hangját sem hallom…
Összeszorult szívemben
Csended lüktet…
Eggyé válok Veled.

Távolba szökött tekintetedben
Eltakart könnycsepped
Rabul ejt, megérint…
Magába rejt
Minden bánatot,
Elhagyott haragot…
S engem is.
Átölellek… hagyod.
Forró csókomban
Ott van mindened.
Örömöm vagy,
Szelíd mosolyom,
Ahogyan én is Neked.

Válóczy Szilvia: Te tudtad, s tudod…

 

Válóczy Szilvia:

Te tudtad, s tudod…


Te tudtad, s tudod, miért szeretlek úgy,
Szívemben a lágyság miért tör felleget.
Te tudtad, s tudod, hogy hová szárnyalok,
Lelkemből a fény miért rajzol életet.

Te tudtad, s tudod, kiért ragaszkodom,
Vágyam virágja kiért a legszebb remény.
Te tudtad, s tudod, hogy benned bízhatom,
Lényedért lényem miért oly szerény.

Te tudtad, s tudod, hová űz a félelem,
Szomorú órán könnyeim kiért hullanak,
Te tudtad, s tudod, hogy a csend féktelen,
Hogy olykor magányos szavaim hová bújnak.

Te tudtad, s tudod, hogy utunk még oly hosszú,
De nélküled világom mennyire szegény,
Te tudtad, s tudod, hogy Isten velünk van,
És együtt minden győzelem a miénk. 

 

Válóczy Szilvia: Te voltál, s te vagy

Válóczy Szilvia:
Te voltál, s te vagy



Mint könnyű szélben úszó falevél,
Olyan szerelmed lágy sugallata,
Megborzolja szívem rejtett zugait,
És boldogítja, akár a forró nap fénye.

Mert most is itt vagy lelkemben,
S ha néha látlak, örvend´ni vallok,
Szeretett mosolyod, egekbe vonz,
Te voltál, s Te vagy kit ébren álmodok.

Török Zoltán:

Gondolatok a szerelemről

Most ez szerelem?

Mi ez a tűz? Mi éget?
Miért kell vágynom téged?
Kellesz nekem? Nem tudom, hol vagy!
Nem kereslek, maradj, bennem olvadj!
Szívem bezár, és felmelegít majd,
addig bújj el, ölelő karom itt tart.
Még csillag vagyok szemedben?
Melengess tenyereden.
Mert ha elengedsz, fényem kihuny,
Csillagtestem vissza, hideg porba hull,
jégkristállyá dermed újra a múlt...
Mi ez a tűz? Mi éget?
Miért kell vágynom téged?
Vagy ez csak álom?
Arctalan lényedre vágyom?
Majd az ébredés szelíd hajnalt terít ,
legyél te a part, s én legyek a híd.
Keress hát te is, légy az én lángom.
Vízben is égő éltető álmom.
Gyere kedvesem, fogd hát kezem,
legyél szivárvány fájó szívemen.
Lépj ki a fényre, nem érhet ármány,
hisz az éjben meghal a szivárvány.
Terítsd rám bársonyfényedet,
egemről űzd el a szürke felleget!
Engedd, hogy neked legyek!
Hagyd ott köpenyét az éjszakának,
míg én ölelő karomba zárlak.

Egyetlen perc...

 

Egyetlen
perc se teljen el,
melyben nem zeng fel
bennem szerelmed!


(Simon András)

Szerelmedbe feledkezve...

Szerelmedbe
feledkezve
testem csendje
felpezseg.



(Simon András)

Szerelmed zene...

Szerelmed zene,
bennem zeng egyre...
Elvehetetlen
e szeretetteljes jelen.


(Simon András)

A türelem...a szeretet építőművészete...

A türelem tulajdonképpen a szeretet építőművészete. Egyfajta "passzív" alkotás, amikor a belőlünk áradó szeretet és bizalom éppen azáltal készteti változásra a másik embert, hogy nem szólunk bele az életébe, nem sürgetjük, nem szabunk neki sem határidőt, sem feltételeket. Egyszerűen csak várunk rá. Ez a legfontosabb.


(Simon András)

Csak szeretetben érdemes élni...

Csak szeretetben érdemes élni. Méghozzá olyan szeretetben, amely megérint, sőt átölel és elengedni is képes, ha a növekedés ezt kívánja.


(Simon András)

Purzsás Attila: Tavaszvárás

Purzsás Attila:

Tavaszvárás

Vége lassan már a télnek,
rügyeznek az ágak,
kinyílik a sok kis virág,
élednek a vágyak.

Szürke napok menekülnek,
tavasz úrfi eljő,
leveszi a ködköpenyét,
s menekül sok felhő.

Már a nap is előbújik,
próbálgatja fényét,
olvasztja a fagyos földet,
s az emberek szívét.

Éledezik a természet,
zöldbe borul lassan,
sárgállik az aranyeső,
virágja kipattan.

A madarak hazatérnek,
ezer reményt hoznak,
sok fa ölt fel színes ruhát,
virágba borulnak.

Madárdal szól mindenhonnan,
felpezsdül az élet,
a kikelet közeleg már,
búcsút int a télnek.

Átöltözik a mező is,
zöldebb már ruhája,
virágos a kis köpenye,
harmatcsepp a gombja.

Előbújik sok kis állat,
a böjtnek már vége,
tavasz szakács tálcájáról
falatozhat végre.

Kivirul az egész világ,
itt a tavasz végre,
szívemben is tavaszodik,
s fütyülök a télre.