"Szükségünk van ...

 

"Szükségünk van a reggelek muzsikáló csendjére, a csésze kávéra, teára.

A hitre, hogy nem hiába virradt meg, ünnepet varázsolunk ma is a szívünkbe."

 

(Czernay Hajna)

Az otthon...

 

Az otthon nem valami méregdrága hely. Az otthon lehet egy kis házikó valahol az erdő szélén. Egy házikó, amit a szeretet csinosít. Amit a dolgos kezek fúrnak-faragnak, s színt visznek oda, ahol már kifakultak a falak. Ahol az ajtóban ölelés fogad. Boldog szemek, akik alig várják, hogy megpillantsanak. Ahol az almás pite nem porcukorral, hanem szeretettel van meghintve. Kedvességgel és gondoskodással megterítve. Ahol nincsenek hangos, bántó szavak. Türelemmel vívják meg a diadalokat. Ahol a csendben is ott vannak a szavak. A szavak, amelyek többet mesélnek rólunk, mint azt hittük volna. Az otthon bárhol lehet. A titka a szívből jövő tiszta szeretet. 

 

- Boros Bea -

„A legszebb ajándék...

 

„A legszebb ajándékokat nem találod meg a boltokban; a figyelmet, a törődést, az odaadást, a szeretetet, az együtt töltött idő szentségét. Ne pénztárcával, hanem teli szívvel készülj a Karácsonyra!” 

 

- Kováts Róbert

Egymásra vigyázva

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egymásra vigyázva

 

Már nem a vágy a fontos, nem a szenvedély,

ha nem az, hogy társként mellettem legyél,

és tartsd bennem a lelket, ha néha-néha nap,

arcomon pár könnycsepp futva átszalad.

 

Fáradt szívünk ma már csak nyugalmat keres,

nem lobbant lángcsóvát nem gyújt tüzeket,

s nem vágyik egyébre csak annyira talán,

hogy kerüljön el minket a fájdalmas magány.

 

Amíg itt vagy nekem, s én itt vagyok tenéked,

addig ártó tűz ereje pernyévé nem éget,

mert minden egyes napban lesz olyan boldog óra,

amiben ajkad az életet ajkamra csókolja.

 

 

(Kun Magdolna)

Ilyenkor, decemberben ...

 

Ilyenkor, decemberben mohó, kapzsi vásárlási láz lesz úrrá az emberiségen. Ott tolong a bevásárló központokban és ürülnek a polcok, zsebek. Mennyi nehézség, tiltás, bezárás, félelem, magány, betegség volt ebben az évben és mit sem tanult belőle az ember. Minek kell történnie, hogy megértse, az ajándék kéznél van? Ajándék a nap, az óra, a levegő, a fény. Ajándék ki mellett ébredsz, kinek kezét fogod a játszótérre menet, a szülő ki életet adott és a lehetőség, hogy láthatod még. Ajándék a hang, az arc mely kedves neked és a technika, hogy halld, lásd, ha távol is. Ajándék a barát, ki a semmiért melletted áll. Ajándék az otthon, a meleg, az ünnep, a lehetőség, hogy mindezt számba vedd. Annyi mindenre biztatnak most, hirdetnek fontos, nagy dolgokat. De miért nincs reklám arra, hogy ölelj, szeress? Miért nem hirdetik hatalmas reklám felületek, hogy TE vagy az érték, nem a zsebed? Egyedi, csodálatos, ünnepi csomagolásban ajándék vagy a világnak! Ne légy az eszement világ csokimikulás figurája. Ennél azért többek, emberek vagyunk.

 

(Csomortáni Gál László)

Régi mesék Télapója

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Régi mesék Télapója

 

Régi mesék Télapója gyere hozzánk vissza,

hadd legyen pár percünk varázslattól tarka,

hadd higgye minden ember néhány röpke percre,

ami múlt volt valaha, az nincsen elfelejtve.

 

Mert az emlék bennünk él és bennünk is marad,

akárcsak az a piros színű mikuláscsomag,

amit egykor rénszarvassal repítettél azon helyekre,

ahol kis csizmácskák voltak az ablakba rejtve.

 

Már felnőtteké váltunk, de szívünk még a régi,

hiszen ma is ugyanúgy a csodák útját lépi,

és ma is éppúgy elhiszi, hogy a Te mesebeli lényed,

bűbájos varázsa soha nem ér véget.

 

 

(Kun Magdolna)

Közben emlékekbe kapaszkodunk...

 

Időnk telik. Szárnyalva, szerelmesen andalogva, vagy éppen magányosan lépkedve. Sóhajjal vagy mosollyal, derűvel vagy fásultsággal. Kacskaringós utakon haladunk érzelmeink hullámvasútján. Vonatunk néha lassít, megáll, újraindul, felgyorsul, kisiklik és néha vakvágányra téved. De ameddig bírja, mindig újraindul. Pöfögve, fékezve, nyikorogva, szabadon robogva visz minket sorsunk útján. Közben emlékekbe kapaszkodunk, remélünk, sóhajtunk, sírunk, nevetünk, összeomlunk, újrakezdjük, hiszünk, szeretünk, és remélünk. 

(Deverdics Éva)

"Ha nem szólok egy szót sem...

 

"Ha nem szólok egy szót sem, csupán hallgatlak, tudom, hogy megkönnyebbülsz. Odaadom a figyelmemet. A csendességemet. A tekintetemet. A drága időmet. Tudom, hogy már az is örömmel tölt el, ha végre meghallgat valaki. Megkönnyebbülsz. Bölcs jóság van a figyelemben."

 

(Müller Péter)

Van, amikor nem találom a szavakat az imához...

 

Van, amikor nem találom a szavakat az imához, van, amikor akkora bennem a káosz, hogy sötétbe borítja bennem a lelket, amikor az érzelmek és a józan ítélőképesség viharként tombol a szívemben. Ilyenkor más imáit olvasom, segít elcsendesíteni a lelkemet. Segít menedékre, lakóhelyre találni,olyat, ahol védettséget érzek, mentsvárat, és biztonságot. Egy lakóhelyet a Jóisten házában, ahol, ha fáradt vagyok örülhetek a pihenésnek, ahol, ha fáj is, értékelni tudom a békességet, ahol a szomorúság könnyeiből örömkönnyek lesznek, ahol a sötétségből kijutok a fényre. 

 

(Deverdics Éva)

Up next - YouTube:Pintér Béla - Te erőt adsz

 

Amióta világ a világ…

 

Amióta világ a világ…

Ölelkezünk, kezet fogunk, puszit és csókot adunk egymásnak. A természettel és a természetben élünk. Az ember az élet forgatagában mozog egymással karöltve. Áramlik bennünk és általunk az élet minden aprósága és nagysága, mélysége és magassága. Szívünk mélyén és a genetikánk gyökeréig kódolva vannak azok az évezredes törvények, miszerint EGYÜTT ÉLÜNK! Az életünk legalapvetőbb minősége és joga az, hogy egymással kézen fogva haladunk át az élet buja erdején. Vért, verítéket, könnyeket és testnedveket adunk egymásnak, gyerekként fetrengünk a porban, vizet nyelünk a folyóban, gilisztát veszünk a szánkba, fára mászunk és megsérülünk, a kutyánk megnyalja az arcunkat, a macskánk a kezünkből eszik, puszilkodunk, ölelkezünk ÉS EZ ÍGY VAN JÓL. Ettől vagyunk mi emberek. Ilyennek kell lennünk, ilyennek lettünk teremtve. Most ezek után felelj őszintén; hagyja-e a világ, hogy emberként élj? Tudod, az ember mindig kivívta a jogát a szabadságra, amióta világ a világ…

 

(Kováts Róbert)