Időnk telik. Szárnyalva, szerelmesen andalogva, vagy éppen magányosan lépkedve. Sóhajjal vagy mosollyal, derűvel vagy fásultsággal. Kacskaringós utakon haladunk érzelmeink hullámvasútján. Vonatunk néha lassít, megáll, újraindul, felgyorsul, kisiklik és néha vakvágányra téved. De ameddig bírja, mindig újraindul. Pöfögve, fékezve, nyikorogva, szabadon robogva visz minket sorsunk útján. Közben emlékekbe kapaszkodunk, remélünk, sóhajtunk, sírunk, nevetünk, összeomlunk, újrakezdjük, hiszünk, szeretünk, és remélünk.
(Deverdics Éva)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése