Szeretetben szeretnék élni.

Szeretetben szeretnék élni.
 
Igen szeretetben, békében,egyszerűen csak örvendeni az életnek, az élet adta apró kis örömöknek. Reggelente megcsodálni a felkelő napot.....
Örvendeni a madárkáknak akik jönnek a kitett magokat összeszedegetni és hallgatni hálás csiripelésüket. Egyszerűen élni nem aggódni a holnapért, meglátni a mindennap csodáit amivel megajándékoz bennünket az élet.

"Ha lelked a természet szépségét előbb észleli a föld gazdagságánál... hazaértél."

"Ha lelked a természet szépségét előbb észleli a föld gazdagságánál... hazaértél."

(Léria Dipán)

Karácsony előtti gondolatébresztő...

Karácsony előtti gondolatébresztő...

Betlehem csillagai…

Betlehem csillagai ragyogtak két szemedben. Számoltad a napokat, türelmetlen léptekkel róttad az utcákat és édes gondokkal volt tele a szíved. Elterveztél mindent előre, megírtad a forgatókönyvet és lépteid ritmusát terveidhez igazítottad. Görnyedve cipelted a kosarat hazafelé, előre kiszámítva mindent, hogy szép legyen és jó...Munka után rácsodálkoztál egy-egy kirakatra, pénzed-számoltad, és tervezgettél. Mindent újra, másképp, elölről… Apró kis ajándékkosarak lapultak táskádban és félve rakosgattad őket mindig újabb és újabb titkosabbnál titkosabb polcocskákra, ingek és harisnyák aljára, féltve a titkot, meg ne lássa, meg ne tudja senki. Hátad mögé rejtett kezekkel lopóztál óvatosan a konyha mélyére, talán ott nem jár senki Rajtad kívül, egy csomag itt rejtve lesz.

Éjjel álmodból keltél és a hajnal, mint szorgalmas méhecskét a tűzhely mellett talált. Lisztet mértél és krémet kevertél, halkan és lábujjhegyen.

Munkahelyeden újabb és újabb örömpillangókról álmodtál és utad hazafelé megint csak egy kirakat előtt talált. Minden napon új vágyakat teljesített szereteted és érezted szíved melegét. Két kezed nem pihent, arcodon a várakozás mosolya és az Ünnep ragyogása. Nem kímélted önmagad, készültél és a várakozás izgalmában a készülődés óráiban elfelejtetted: Te is ünnepelsz. Neked is jár a Béke és a Szeretet, neked is született a Megváltó, Hozzád is érkezett.

Ülj egy kicsit le és pihenj. Fáradt arcodon a mosoly keserű lesz, két kezed remegése nem titkolható. Majd ha felragyognak a csillagok, és mennybe száll az ének, emelje fel lelked tisztaságát két tiszta kéz, a Gondtalan Ünnep keze. Oszd meg a terheket, és hidd el, könnyű lélekkel várod a Szeretet ünnepét. Engedd, hogy más is tegyen érted, mint ahogy Te teszed a dolgod másokért.

Oszd meg a gondokat, hogy gondtalan vidámsággal teljenek napjaitok. Együtt örüljetek és tervezzetek, együtt érezzétek a Lélek és a Halhatatlan Mindenség bánatot enyhítő mámorát. Kéz a kézben sétáljatok sorsotok útján, együtt cipelve annak kosarát.

Mikor majd együtt lesztek és örömtől ragyogó arccal néztek egymás szemébe, átölelve tartjátok, akiket szerettek, gondoljatok azokra is, akik egyedül róják az utcát, hideg és magányos szívvel. Gondoljatok azokra, akik kitaszított sorsukat már meg nem válthatják.

Gondoljatok a szegényekre és nyomorult sorsú, árva emberekre. És ha tudtok, segítsetek rajtuk.
Hiszen ők is valamikor kacagó, boldog gyermekként éltek, álmaik és vágyaik nekik is voltak. Ők is várták az Ünnepet, a Csodát, a Betlehemi Csillag ragyogását. Hát ne feledjétek Őket. Kérlek.

(Kuthy Zsuzsa) 

Mindkettőnknek akarnunk kell...

Csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni, vagyis azok a párkapcsolatok a legműködőképessebbek, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. A párok sokkal inkább harmóniában vannak, ha azonosak az életről az alapvető értékekről szóló nézeteik, ha képesek közelíteni értékrendjüket, ha hasonló életciklusban haladnak, és megegyeznek a prioritásaik.
A szerelem, a szenvedély önmagában valóban nem elég. Csak hasonló lelkületű, hasonló értékrendű emberek tudnak boldogan együtt élni. Azok a párkapcsolatok a legműködőképesebbek, melyek két hasonló ember szövetségéről szólnak. De elmondhatom, hogy ez a szövetség nem alakul ki egyhamar. Mindkettőnknek akarnunk kell, feltartott kezekkel meg kell adnunk magunkat, pontosan akkor, amikor végre döntést hozunk, és véget vetünk magányos vándorlásainknak.

(Király Eszter) 
 

Fehér alkony

 

Fehér alkony

Csodás ez a fehér alkony,
Lassan haladok a havon.
Bámulom a naplementét,
Alkony nyeli föld peremét.

Eltűnik a látóhatár,
Ég és a föld eggyé lesz már.
Vég nélküli a fehérség,
Beláthatatlan messzeség.

Esti szürkeség nem ural,
Hold fénye virít ezúttal.
Ezüst fény szikrázik havon,
Szél röppen álomszárnyakon.

Meghitt csend honol a tájon,
Hagyom lelkem, hadd mártózzon...
E békés helyzet bódítja.
Lelki sebeket gyógyítja...

Jurisin (Szőke) Margit

Érezted már valaha...?

Érezted már valaha, hogy teljesen belefáradtál a küzdelembe? Hogy nem maradt egy cseppnyi erőd? Azt gondoltad, hogy Rajtad már csak a csoda segíthet, mert egy lépést sem tudsz már megtenni?
Lelked teljesen kiüresedett, s hiába volt körülötted bárki, csak a magány mardosott belül? Legszívesebben elmenekültél volna az életedből, a testedből, csak legyen végre vége ennek a szörnyű érzésnek. Teret engedtél a szorongásnak, a félelem démonjai kergettek, s úgy hitted, semmi erőd a folytatáshoz.
Hiába imádkozol, kérsz, könyörögsz, mintha senki nem hallaná. Minden félelmetesen néma. Teljesen egyedül vagy.
Pihenj meg egy kicsit, és várj. Hidd el, egy olyan változás közeleg, amiben végre önmagadra találsz. A magány arra ösztönöz, hogy megbékélj magaddal. Ha békét kötsz lényeddel, senkire és semmire nem vagy ráutalva, harmonikussá válik életed. Fogadd el, bármi is jön, és tudd, hogy minden a lelked hozzájárulásával történik, és a Te javadat szolgálja.
Így kapsz lehetőséget szembenézni és megszabadulni a félelmektől. És amint ezek eltűnnek, ott fogsz állni Te, tisztán, ragyogóan, s talán végre megtudod, ki is vagy valójában...

Mohácsi Viktória

Arra van szükségük, amit ők is adtak nekünk:

Becsüld meg a szüleid, akármennyi idősek is!
Egy megható történet, ami rávilágít arra, milyen fontosak a szülők.
 

Összejött a család, a 82 éves apuka a kanapén ült, a 47 éves fiával. Egyszer egy madár szállt az ablakpárkányra.

Az apuka megkérdezte a fiától, mi az? A fia elmondta, hogy egy galamb. Kis idő elteltével újra megkérdezte az apuka, hogy mi az az ablakban? A fia újra válaszolt, hogy az egy galamb. Pár perc elteltével az öreg édesapa újra megkérdezte a fiától, hogy mi van az ablakban? A fia ekkor rákiabált, apa az egy galamb! Nem igaz, hogy nem érted meg, már háromszor elmondtam neked.

Ekkor bejött a fiú nővére, aki 5 évvel idősebb nála és szomorúan megkérdezte az öccsétől:

- Te már elfelejtetted, milyen voltál gyerekkorodban? Elfelejtetted, hányszor kérdezted meg a szüleinket ugyanarról? Elfelejtetted, hogy mikor lementünk a boltba, minden kutya, macska, fa és autó miatt meg kellett állni, mert mindenre kíváncsi voltál? Elfelejtetted, hogy apánk milyen türelemmel magyarázott el nekünk mindent? Elfelejtetted, hogy a kedvenc mesédet minden este felolvasta neked, pedig már legalább ötvenszer hallottad? Elfelejtetted, mennyire kedves és türelmes volt, amikor te idegesítően viselkedtél?

A fiú kiment a konyhába, ivott egy pohár vizet. A szemei könnyesek voltak és ekkor csak annyit mondott a nővérének:  - Igazad van!

Nem egyedi eset, sajnos gyakran megtörténik, hogy nincs türelmünk idős szüleinkhez. Mikor úgy érezzük, hogy már egyszerűen nincs türelmünk és legszívesebben rájuk kiabálnánk, akkor emlékezzünk arra, hogy a szüleink milyen szeretettel neveltek minket. Akkor is volt hozzánk türelmük, amikor mi hisztiztünk, ők pedig fáradtak voltak.

Amikor csak lehet, töltsünk több időt a szüleinkkel és legyünk velük kedvesek, mert ők is azok voltak velünk. Arra van szükségük, amit ők is adtak nekünk: szeretetre, időre, türelemre!

(http://nyugdijasok.hu)

Mert a szeretet ünnep. Minden nap az.

Egy olyan adventi naptár kéne, amibe csoki helyett, a huszonnégy ablak mögé, elrejthetek huszonnégy nevet. Aztán, ahogy közeleg az ünnep, sorra kinyitnám őket. Minden nap egyet. Egyetlen egyet. És aznap megmondanám annak a név mögé rejtőzött léleknek, hogy mennyire szeretem. Hogy nélküle nem lenne ünnep az ünnep, és azt is, hogy vele együtt minden esendő hétköznap is sokkal könnyebben elviselhető. Elmesélném neki, hogy alig van jobb annál, ha mosolyt csal az arcomra. Talán csak az, ha láthatom közben, hogy ettől ő is mennyire ragyog. Tudatnám vele, hogy különlegessé teszi az életemet mindössze annyival, hogy része, csupán azzal, hogy létezik.
Nem tölthetem együtt a karácsonyt minden olyan emberrel, akit szeretek. De együtt tölthetem velük az év többi napját, és bármennyire is esetlenül érkezik meg számra a szó, meg kellene mondanom nekik, hogy szeretem őket, meg azt is, ennél nincs a világon semmi fontosabb.
Kis zárt ablakok mögött sok-sok nyitott szív. Megannyi külön világ, melyek mind-mind otthonom. Hisz ott lakunk, ott élünk csak igazán,egymásban, a másik szíve közepében. És mert egyedül a szív nem szerethet, elmondanám azt is, hálás vagyok azért, hogy a sajátját bátran kitárja felém.
Jó, hogy a szeretetnek van ünnepe. Mert a szeretet ünnep. Minden nap az. 

ÖNZETLENÜL SZERETNI….

ÖNZETLENÜL SZERETNI….

A szeretet tudatos döntés a másik mellett, kitartás akkor is, ha a szívem éppen nem támogat ebben.
Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.
Szívből jót tenni nagyon nehéz egy olyan embernek, akitől legszívesebben „falra másznánk”, aki állandóan keresztbe tesz, aki rosszindulatú. Neki nehéz, de Jézusnak – aki őt is szereti, aki azt mondja, „amit vele teszel, azt nekem teszed meg” – már szívből tudunk jót tenni.
Ezért nem vagyunk számítóak, őszintétlenek, ha jót teszünk akkor is, ha szívünk, gyarló emberi természetünk másfelé vinne minket.

Csaba testvér. 

Mikulás estén

Mikulás estén

Visszaemlékezve magam előtt látom,
Sok Mikulás esti, szép gyermekvilágom,
Havas esték titokzatos, tiszta világában,
A csodát ábrándozva, szív-dobogva vártam.

Rénszarvasszán közeledett, csilingelt a csengő,
Közeledett Mikulás, elmúlt egy esztendő,
Meséskönyv volt puttonyában, dió, piros alma,
Rátaláltam kora reggel, cipőcskémbe rakva.

Mérföldes volt a csizmája, hófehér a szakálla,
Szeretettel volt bélelve a szép, piros ruhája.
Ő nagy hidegben sem fázik, szíve nemes és jó,
Titkos köpönyege alatt rejlik a lélektakaró.

Ünnepre készültünk, de gyanúm nem enyhült,
Töretlen kíváncsiságom egyre csak gyűlt,
Azon a Mikulás estén boldog gyermekkorom
Szép rénszarvasszánnal tovarepült.

Jó anyám vigasztalt, nem szabad sírni,
Erősítsd a szíved, hogy tudd majd kibírni,
Ha az élet nem kímél, s csalódásokat hoz,
Mely felnőtt korunkban sok bánatot okoz.

Szeretnék még egyszer gondtalanul élni,
Csillogó szemekkel csak szépet remélni,
Minden szívfájdalmat, bánatot feledni,
Egy szép Mikulás estén újra gyermek lenni.

(Szőcs Sarolta)