Hidd el a ikerlelked vár Rád!

 

Hidd el a ikerlelked vár Rád!

 

Az ikerlángod, lelked másik fele, a kiegészítő pólusod vagy az igaz Egyetlen Párod. Ő az aki mindig veled van,mindig vigyáz rád,védi őrzi lépteid, segíti életedet minden szinten, Ő az aki akkor is szeret ha nem érzed, akkor is mikor oly sok blokkal,problémával terhelt a lelked, akkor is szeret mikor te saját magadat sem tudod igazán szeretni sérüléseidből kifolyólag. Ő az aki lelki sebeiddel együtt tisztel,becsül, érez és érzi azt hogy ki is vagy ott lelked mélyén valójában. Ő az az egyetlen aki a legtisztább szívűnek, legfényesebb Csillagnak lát. Ezt őrizd meg magadban a szíved legmélyén, és tud hogy ha még nem is találkoztatok, de vár rád, erre a csodás érzésre, és ne add fel sose a reményt. Mert jönni fog, és ott fogtok állni egymással szemben lelketek lecsupaszítva meglátva egymásban igazi önvalótokat, és akkor ott készen álltok majd az összeolvadásra.

 

Írta: Kata 

 

Csitáry-Hock Tamás: Lélekhang

Csitáry-Hock Tamás: Lélekhang
Hallgatom...

És gyönyörű. Csak szóljon, szóljon, szóljon. Hallani szeretném, hallani akarom. Mindig. Mert gyönyörű. Ez a hang. Elvarázsol, körülölel, magába rejt. Csodálatos. De nem csak az. Nem csak gyönyörű, nem csak hang. Több annál. A Hang. Amit nem csak fülemmel hallok. Mert maga a végtelenség. Végtelen simogatás, békesség, nyugalom, erő, végtelen bizalom. A Te hangod.
Lélekhang.

"Ha a szívedben ragyogás van...

"Ha a szívedben ragyogás van, s a lelkedben béke és nyugalom, jöhet bármilyen rossz idő, eshet a legnagyobb eső, te ugyanúgy szépnek látod az életet, s mindazt, amit a teremtő neked teremtett."

(Lippai Marianna)

Ősz - szeretlek

 

Ősz - szeretlek

Ősz, szeretlek nagyon,
szépséges vagy és nagy titok,
öledben ringatod a harmatot,
így várod a később ébredő napot.

Titokban elhozod az ecsetedet,
s lassan színezni kezded a leveleket.
Öleléseddel megszelídíted a Napot,
perzselés helyett, lágyan hinti a csókot.

Olykor vendégségbe jön a szél,
megremegteti a fák levelét,
lebegve hullnak sárga, piros,
barna és bíbor angyalok.

Hangokat varázsolsz a domboldalra,
emberek, szőlő levétől fakadnak dalra.
Kötényeket tölt a piros alma,
napraforgó barna fejét már lehorgasztja.

Néha könnyed is megered,
sűrűn öntözi a földeket,
kabátba bújtat friss leheleted,
sietősre készteted a lépéseket.

Aztán egyszer csak szaladva sietsz,
fűre még horgolsz fehér széleket.
Este a vörösben lenyugvó Naptól
egy utolsó mosollyal búcsúzol.

A legszínesebb, legszebb ruhádat felhúzod,
megigazítod ezüstben csillanó fátyolod,
s szél fütyülte valcer dallamára,
beletáncolsz az elmúlás karjába.

 

(Egri Erzsébet)

 

Majd, ha Talán

 

Majd, ha

Talán

Majd, ha lombját hullatta az ősz,
Majd, ha csikorog a tél,
Majd, ha hiányzik egy pohár víz,
Majd, ha megharapott a magány,
Majd, ha a csend harsog már,
Majd, ha a nap elérte az alkonyhatárt,
Majd, ha viharok tépték a lélekfát
Majd, ha egy jó szóra vágysz.

Majd keress meg, meghallgatlak,
Majd nyújtok egy pohár vizet,
Majd visszahozom a tavaszt,
Majd megszelídítem a magányt,
Majd életet adok a csendnek,
Majd keltem a vidám reggeleket,
Majd vihar helyett szivárványt varázsolok.

Talán suttogok kedves, szép, őszinte szavakat,
Talán mégsem lesz csontig hatoló magány,
Talán ismét jön a kikelet, rügyfakadás a lélekfán,
Talán boldogan hallgatod a csend hangjait,
Talán szomjad oltom,
Talán... talán.

 

 

(Hock Éva Etelka)

 

Egy kóbor érintés

 

Egy kóbor érintés

Itt az ősz, itt van velem.
Az elmúlás érzését késlelteti a Kedvesem.
Késlelteti, mikor velem van,
De áll akkor is, ha máshol van.
Ragyog bennem a várakozás.
Érzem, neki velem más.
Együtt néha megáll az idő,
Vagy visszaforogva jön elő.
Az óra ilyenkor semmit mutat.
Az elmém előre se hátra nem kutat.
Elég egy kóbor érintés,
Önkéntelen összeölelkezés,
Aztán futhat az óra, ahogy akar,
Az idejével össze nem zavar.

A lelkem mélyén áll az idő.
Múlt és jövő ködbe vesző.

 

(Hock Éva Etelka)

 

Isten gyermeke …..

Isten gyermeke …..

Az ember nem lehulló falevél, hanem az öröklétre meghívott csoda, Isten gyermeke.

(Csaba testvér)

~ Az ősz megmutatja nekünk...

~ Az ősz megmutatja nekünk, milyen gyönyörű az, ha hagyjuk a dolgokat változni.

 

(Junior Ferenc Csercsa)

Radnóti Miklós: Szeptember

Radnóti Miklós: Szeptember

Ó, hány szeptembert értem eddig ésszel!

a fák alatt sok csilla, barna ékszer:

vadgesztenyék. Mind Afrikát idézik,

a perzselőt! a hűs esők előtt.

Felhőn vet ágyat már az alkonyat

s a fáradt fákra fátylas fény esőz.

Kibomló konttyal jő az édes ősz.

Zene - Apostol: Búcsúzik a nyár - YouTube

Kökèny Éva: Nyárutó

Kökèny Éva: Nyárutó

Eltelt hát a nyár,
úgy elfutott
június, július,
s a csillagokat:
Szent Lőrinc könnyeit
hullató augusztus!
Ti gyors napok
naptáramból
úgy elosontatok,
mintha sosem
lettetek volna ott.
A fa alatt az asztalon
egyre több lehullt levél -
s én újra faggathatom
a rám köszöntő őszt:
szövi-e, fonja-e körém
az árnyát,
ellopja-e egemről
a nap lángját
megtöri-e
szememben
a hold sugarát?