Amikor Isten testvért küld mellénk...

Amikor Isten testvért küld mellénk, bástyát ad nekünk. Védelmet, ami vér a vérünkből, és test a testünkből. És lehet távol tőlünk, lehet lélekben is messzebb jár, de a miénk. Aki ott van velünk, ott lüktet bennünk, és történjen bármi ezen a világon, ez sosem változik majd. Mert a kötelék, ami összeköt nem téphető el. És tudod miért nem? Mert nem ezen a világon köttetett.

 

 
(Theodorovits Andrea)

Anyák napján köszöntelek

 

Anyák napján köszöntelek

Anyák napján köszöntelek,
drága, jó Édesanyám,
sok-sok mindent köszönhetek
Neked, tudom jól ma már,
a soha nem múló szeretetet,
a féltést, a tanítást,
hogy ott voltál velem,
ha szükségem volt Rád.
Fogadd tőlem e néhány sort,
amit szívemből írok most,
köszönöm, hogy itt lehetek,
s foghatom a két kezedet,
legyél nagyon-nagyon boldog,
felejtsd ma el minden gondod.

 

(Nyiraty Gábor)

 

Nem volt elvesztegetett idő...

"Nem volt elvesztegetett idő, amikor álmodtam rólad, és azt sem érzem annak, soha, amikor azt éreztem lassan itt a vég. Nem volt elvesztegetett idő, amikor minden éjjel ébren voltam, és vártam, hogy legalább egyetlen egyszer végig aludj egy éjszakát. Nem volt elvesztegetett idő reggel a kezed fogni, álmosan, a sötétben elindulni, közben házakat számolni, emlékszem, nem fáradtam az ötvennél sem. Nem volt elvesztegetett idő, letörölni a könnyeid, és komolyan venni az apró horzsolást a térdeden. Nem volt elvesztegetett idő rád várni a suli udvarán, nézni, ahogy vidáman, vagy bűnbánóan jössz felém. Nem volt elvesztegetett idő átölelni téged, és azt mondani, Te vagy a lényeg, más nem számít. Sosem. Nem volt elvesztegetett idő az éjszaka csendjében talán ezerszer feltenni a kérdést, mit rontottam el, és reggel vidáman rád nevetni. Nem volt elvesztegetett idő ezerszer ugyanazt a mesét elolvasni, sosem tévedve, mert te kívülről tudtad. Nem volt elvesztegetett idő, egyetlen pillanat sem. Mert veled nem létezik idő, ami kárba vész."

(Theodorovits Andrea)

Édesanyám, köszönöm...

 

Édesanyám, köszönöm...

Önzetlen, tiszta szeretet,
örökké tartó láncszem ez,
mi összeköt anyát s gyermeket.
Szíved alatt hordtál,
ringattál és óvtál,
mindig velem voltál,
nappalon s éjszakán,
ha szükségem volt rád,
betegen, lázasan,
örömben, bánatban.
Köszönöm, Édesanyám,
a végtelen odaadást,
az életen át tartó,
soha nem hanyatló
szeretetet, törődést,
biztatást, ölelést,
türelmet és megértést.
Tudom, nem mondom elégszer,
de szívedben, remélem, érzed,
hogy mindig szeretlek Téged.
Fogadd tőlem most e verset,
Anyák napján köszöntelek,
Legyél boldog minden percben,
Köszönöm, hogy itt vagy nekem.

(Nyiraty Gábor)

A legszebb virágot

 

A legszebb virágot

Virágot bont a májusi napsugár,
A természet felveszi az új ruhát,
S én tépek egy szálat,
a legszebb virággal,
És elviszem azt Édesanyámnak!

Édesanyám, fogadd e szál virágot,
gyermeki szívem benne kitárom,
Légy` mindig boldog, azt kívánom,
mert a legjobb anyukám
nekem van a világon!

(Nyiraty Gábor)

Egy ajándék vagy...

Valakinek bele kellett volna néznie a gyönyörű szemeidbe, amikor megszülettél, és elmondani neked, akkor, abban a pillanatban, hogy mekkora hozzájárulás vagy nekik és mekkora hozzájárulás voltál, és leszel a világnak.
Sajnálom, hogy a legtöbbünkkel ez nem történt meg, mert így kellett volna lennie.
Képzeld el, milyen lenne, ha mindenki ezen a bolygón belenézne a szemedbe, és azt suttogná, és azt mondaná neked, hogy mekkora hozzájárulás vagy. Mennyire hálásak, hogy itt vagy ezen a bolygón. Mennyire hálásak mindenért, ami vagy. Még olyanokért is, amiket te megítélsz. Mennyire hálásak az élénkségedért. A furcsaságodért. A lelkesedésedért, ami néha kontrollon kívül kerül. Hála istennek. A furcsa humorodért. Azért, hogy teljesen bizarr módon nézel erre a világra. És azért a tényért, hogy rohadtul nem adod fel, bármi is történjen. Most mindenki ezen a bolygón belenéz a szemeidbe, és elmondja, hogy mekkora ajándék vagy, és megmutatja neked ennek az energiáját, százak nézőpontjából.
Ha ítélkezel magadon, attól soha nem kapsz többet magadból. Ha elismered magad, akkor igen. Önmagad elismerésével mindig.
Milyen lenne, ha lett volna valaki, aki belenézett volna a szemeidbe minden egyes nap, mióta ezen a bolygón vagy, és egyszerűen csak annyit mondott volna, hogy:
Köszönöm, hogy itt vagy!
Egy ajándék vagy. Beragyogod a bolygót a jelenléteddel, és nagyszerűbbé teszed a nagyszerű lényeddel. Te vagy az a nagyszerűség és a lehetőség, amire a bolygónak szüksége van, és amire vágyik. És legyél erre meghívás, és engedd meg ezt magadnak.
Itt az idő, hogy ezt válasszuk. És ez legyünk, teljességben.

Dr. Dain Heer
Fordította: Takács Linda

A halk gyermek élete

A halk gyermek élete

Minden szülőnek el kell olvasnia!

Halk a csoportban,
Alig szólal meg.
Féltő mosollyal
Nem mindig ijedt.
Még néha felemeli
Buksi kis fejét,
Aztán lassan szakadozva
Elmondja életét.

Otthon minden este
Veszekednek ők,
Mindig kiabálnak,
Zűrös egy szülők!
Már nem is hallják,
Ha néha megszólalok,
Otthonról elmennék...
Szaladni akarok!

Mikor befejezte
Lassú mondatát,
Lehajtott fejjel
Indult is tovább.
Nagyon megértem,
Én is így éltem...
Szorongó szívű
Gyermekéveket.

Tudod-e, férfi,
Te, aki apa vagy -
Tudod-e, asszony,
Te, aki anya vagy -
Hogy civódásotok közt
Hogy él a gyermek?
Tudtad gyermekedről,
Hogy közben szenved?
Zűrt és kiábrándultságot
Érez lelkében.

Várja, hogy gyorsan
Felnőjön, s végre
Elmehessen Tőled
Nagyon messzire,
Hol végre nyugalom
És szeretet várja...
Alig várja, hogy
Elhagyja a szülői házat...

(Árnyék és Fény)

A gyermekkor ekkor ér véget...

Addig menj haza...

A gyermekkor ekkor ér véget...

Még láthatod otthonod régi falazatát,
érezheted a családi fészek meleg illatát,
a tájat, melyről idéződnek gyermekkori képek,
a családdal töltött tartalmas emlékek,
a meghitt ünnepek, a sok boldog kacagás,
a felhőtlen jókedv, s megannyi vidámság,
beszélgetni tudsz, sokat mesélni dolgokról,
rengeteg élményről, átvészelt kudarcokról.

Addig tudsz hazamenni, még vár valaki,
aki meleg szívvel az ajtót nyitja ki,
két fáradt keze feléd szüntelen kitárul,
érzései, szeretete irányodba sohasem fásul,
kinek beteg a szíve, mégis érted aggódik,
álmában is gyermekének képe rajzolódik.
Míg szemeiben az öröm könnyei várnak,
nem leszel ismerője szeretethiánynak.

Ha már üres a régi, megszokott világ,
nem marad más, mint megannyi hiány.
Nem hallasz lépteket konyhának kövén,
nem érzel illatot örömteli arcnak bőrén,
nem tudod átölelni fehér hajjal borított fejét,
nincs miért átlépni ajtónak kopott küszöbét.
Ha be is köszönsz, válasz nélkül maradsz,
szívedbe csak fájó emlékeket zárhatsz.

Hiába van repülőd, annak óriási szárnya,
akkor törnek rád az igaz, érzelmi vágyak.
Addig tudsz odamenni, míg hazavárnak,
kezeit csókolni szeretett édesanyádnak.

(Tóth József (Joke)

Csak addig menj haza...

 












Feinek György - Csak addig menj haza...

Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartanak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !

Mert az anyám vagy. Az egyetlen!

Hello Anya! Tök esélyes, hogy olvasod, és magadra ismersz...az egyik fiad vagyok. Az egyik. Az, akiről lemondtál három éves korában. Egyik pillanatról a másikra kerültem idegen emberek és gyerekek közé. Kerestelek de sehol nem voltál. Évekig vártalak, minden reggel úgy ébredtem, ma lesz az a nap, amikor eljössz értem. Évekig. Minden. Nap. Tudod te, mit jelent ez? Minden pillanatban téged akartalak. Fogalmad sincs mit jelent az óvodában szerepelni, és a távolba nézni, mert rám úgy sem figyel senki. Fogalmad sincs milyen érzés anyák napján virágot szorongatni a sorban, majd kiállni onnan, és a kukába dobni a virágot, mert Te nem vagy ott. Az egyetlen mentséged az lett volna, ha beteg vagy. Erről álmodoztam sokáig. Arról, hogy beteg vagy. Szeretsz, de biztosan gyenge vagy, és ezért nem akarsz. Anya! Emiatt lettem orvos. Miattad. Mert ez a gondolat tartott életben, hogy, ha beteg vagy, én majd meggyógyítalak. Ebben éltem, és ebben nőttem fel. És tudod mit? Biztosan tudom, hogy Isten elém vezet majd, ha bajban leszel. És én ott leszek. Mert az anyám vagy. Az egyetlen!

 

(Theodorovits Andrea)