Az élet, folyamat, mozgás, átalakulás...

 

Sokszor csökönyösen ragaszkodnánk a megszokotthoz. A veszélytelen egyformaságba csimpaszkodva mindent és mindenkit szeretnénk olyan biztosra venni, mint a napfelkeltét, olyan állandónak tudni, mint a csillagokat. De nem lehet. Az élet, folyamat, mozgás, átalakulás. Bármennyire szeretnénk "visszatartani a hajnalt", a változás az egyetlen, amiben biztosak lehetünk.

 

 

(Harriet Lerner)

 

 

Néha kell...

 

Néha kell az ember életébe egy-egy vihar, amely felrázza. Megrettenti. Ami után más életet kezdhet és új céljai lehetnek. Ami után ismét szépnek láthatja a világot.

 

(Lakatos Levente)

 

Utólag hálás lehetsz...

Aki egyszer már veszített, úgy igazán, vérre menően, az nem könnyen kockáztat újra. Aki egyszer már adott, mindenestül, önmagából egy jókora darabot, az nem tékozol újra. Ha gyengülsz, magadra maradsz. Erőd még inkább elhagy. Erőddel pedig mosolyod, lényed. Lassan a többiek is. Mindenki a jóhoz tapadna. Félelmed pedig rád, az arcodra. Az utat mind egyedül járjuk. Legyünk páratlanul vagy párban: egyedül. Tudom, hogy fáj az egyedül. Fáj az együtt, mégis egyedül. Fáj az egyedül is együtt. Záródsz és záródsz, szorongásod a pajzsod, fegyvered. S ha szemed csukva, füled mellett megy el a dal is. Nem látsz színeket, nem érzel ízeket. Ott állsz magaddal szemben, és nem tudod, ki néz a tükörben. Ha elmentél már a legmélyebb mélységbe, rá kell jönnöd, hogy hit nélkül nem térhetsz vissza. Visszatalálhatsz magadhoz, önmagadon keresztül, de egy másik útvonalon, mint addig. Utólag hálás lehetsz veszteségeidért, hogy eljuttattak egy kevésbé szemfényvesztő valósághoz, azaz "a valósághoz". Igen, igen, sorsunk van, feladatunk van. A bánattal is.

(Tisza Kata)

Koosán Ildikó - Álmodban

Koosán Ildikó - Álmodban

Álmodban, ha majd
nálam jársz
tudod, merre kell
menned.
Ajtóm kinyitva vár,
idetalálsz,
a vágy kövezte út
csillámporát
szégyellés nélkül itt
kell levetned.
Hozz jó erőt, biztató,
tüzes mosolyt,
hozz almavirágú
álmodást.
Szőnyegem buja
mintái fölé
heverjünk együtt,
és moccanást
se egedj a gondolat
sík tükrű vizére.
Hagyd velünk úszni
örömbe, fénybe
a fölénk karcsuló
időmúlást...

Szimpla W

Szimpla W

Mint fűszálak gyökere felett a nap
Úgy bújt el a messzi kósza pillanat
Úgy figyelte a lármás láthatár
Por takarta úton jössz e már?

Jöttél, végtelenbe futó palásttal
Láttál szemeidben égő parázzsal
Győztél lombkorona fedte homlokod
Várj rám, felidézem ódon otthonod.

Mint rétet takaró fehér akarat
Szikrázó hókristály égszínkék fa alatt
Meséimbe szövöm pattogó tűz mellett
Én vagyok az álmod, életed, szerelmed.

(Sz. I. / Szimpla W)

Mert te vagy az, aki jobb emberré tesz...

 

Szeretnélek boldoggá tenni, amiért fényem lettél a sötétségben. Az enyémnek akarlak tudni, és a tiéd szeretnék lenni. Szeretném, ha te volnál minden ébredésemkor az első, a halálos ágyamon pedig az utolsó, akit látok. Szeretném, ha ezentúl minden kellemes és kellemetlen emlékünk közös volna, amelyeket hosszú évek múltán, a kandallónkban lobogó lángokon merengve, nosztalgiázva idézhetünk. Mert te vagy az, aki jobb emberré tesz. Aki támogat, aki ösztönöz, aki megerősít, és aki mellett mindezek ellenére attól sem félek, hogy jelentéktelen ember maradhatok.

 

(Lakatos Levente)

 

Véleményem szerint...

 

Véleményem szerint a szerelem a legerősebb mozgatóerő a világon. Ez sarkallja nagy tettekre a halandókat. A legnemesebb, legbátrabb cselekedeteket a szerelem nevében követték el.

 

(Rick Riodan)

Létezik...

 

Létezik a zsigeri boldogságnak valami olyan éteri, akár misztikusnak is nevezhető birodalma, ami csak azok előtt nyílik meg, akik teljesen felszabadultan, tehát minden vallási-kulturális-társadalmi előítélet, bűntudat nélkül adják oda magukat, ténylegesen, önfeledten, maradéktalanul, minden rejtett rezerváció nélkül, azaz a másik gyönyöre nyitja meg az én gyönyöröm kútját, mondhatnám, valamiféle belső illumináció ez, fény, igen, fény, az én fényem, ami te vagy, vagy épp fordítva, ráadásul ez az egész maga az érzéki végtelen, noha másodpercekig tart. Vagy valószínűleg másodpercekig, mert az idő közben megszűnik, nincs.

 

(Pályi András)

 

Az odaadás a lét nagy titka...

 

Gyönyör és gyönyör közt lekottázhatatlan különbség lehet. Az odaadás a lét nagy titka. Aki meg se próbálta, akinek minden egyes szexuális aktus csak a saját kielégüléséről szól, aki nem kívánja vagy nem képes megjárni a másik érzéki eksztázisának a csúcsait, anélkül, hogy elvitatnám a jogát ehhez, az erről mit sem tud. Aki viszont betért abba az utcába, amiről beszélek, annak szeme-szája eláll a csodálkozástól, hisz véget érni nem akaró "terülj, terülj asztalkám" várja. Olyan belső tartomány ez, ahol a kudarc is kinccsé tud válni, ahol a lemondás is gyarapodás, egy intim régió, ami hamisítatlan életünnep, mégis merő kiszolgáltatottság, védtelenség. Magyarán elviselhetetlen. Csak hát miért élünk, ha nem ezért az elviselhetetlenért? Hogy színről színre lássunk. Magunkat, a Másikat, a Létet. A puszta létet, igen.

 

(Pályi András)

 

Csak szenvedélyesen érdemes élni...

 

Csak szenvedélyesen érdemes élni. Mindannyian egy szenvedélyes pillanatban lettünk teremtve, mert a szerelem egy kötelék két ember között, két szív között, két test között. Az életben mindennek a szenvedélyről kell szólnia. A szerelem is erről az érzésről szól, és ha ez hiányzik két ember kapcsolatából, akkor megette a fene az egészet.

 

(Samantha Vérant)