Ne kérdezd...

 

Ne kérdezd: merre,
Meddig, hová visz az út,
Azt TUDD csak: HOGYAN!

 

 

(Bartha Tamás)

 

Még tovább

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Még tovább

Még létezik a világon varázslat,
Ahogy két kezed szorít, suttog a csend magának,
Kettőnkről szól, sóhajokkal elvegyül,
Ahogy szemeimben szép szemed elmerül.

Nincs félelem, itt érzem a csodákat,
Veled tisztább és valóbb, másképp üres homály csak.
Édes csókod álomképek csillaga,
Ölelj, s veled lehet torz lelkem önmaga.

Tudd, nem vagyok egy múló láng, akárhogy
Taszít vad vihar, veszély, itt leszek, majd meglátod.
Hallom szíved egyre tisztább ritmusát,
S enyém vele dobban, míg lehet, s még tovább...

(Horváth Csenge)

Az Egyetlennek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Egyetlennek

Talán csak résnyire tártad ki lelkednek ajtaját,
Én mégis mindened megláttam rajta át.
Hibákkal telten is hibátlan, elfáradt arcodat,
S magasba törekvő, lángoló álmokat.

Csókodban édesen dadog az oltalmat éhező,
Karomban kábító nyugalmat érez ő.
Szemedben megbújik mélyen az időnként tévedő,
S előtör néha a semmiben nem hívő.

Leszek a megóvó, álmokkal kísérő angyalod,
Leszek a biztató, éltető holnapod.
Tudom, hogy szeretnéd, s én örökké itt leszek melletted,
Bennem hű társad e világon meglelted.

(Horváth Csenge)

Ajándék

Ajándék

Ahogyan beszélsz, én csak nézlek
És tudom, hogy te is épp ezt érzed.
Egy varázs ez tán, vagy egy mesés álom,
Mi egyedül itt él a nagy világon?

Nem álom, nem képzet, nem holmi játék,
Sok ál-szerelem közt egy nagy ajándék.
Hisz van-e oly igaz, oly tiszta még egy,
oly édes, mi egyszerre óv és éget?

Leple a hibáktól elzár már minket,
Így védi mindentől a legszebb kincset.
Itt nincs más, csak ragyogó, boldog szemed
És enyém, mi tiédre visszanevet.

Ahogyan hallgatsz, én csak nézlek
És tudom, hogy te is épp ezt érzed.
Így lepi a lelket a néma béke,
S így öleljük egymást hűen, védve.

(Horváth Csenge)

Ébredés

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ébredés

Napsugarak szöknek be az ablakomon,
kacér táncot járnak összegyűrt ágyamon
Arcomra mintát simogatva tévednek,
lágyan, melegen fényükkel keltegetnek

Pajkosan csiklandozza a szempillámat,
köré rajzolva szivárvány karikákat
Reggeli szellő kézen fogva vele jő,
ébredésbe hajnali álmot belesző

Frissen szálló levegő... s a vágy egyre nő,
érintés hűsít, itt az idő... ébresztő
Borzolva hajam kéjesen gyűrve párnám
Ágyam egy szökkenéssel ott hagyom... árván

(Tilk Józsefné)

"...abban a pillanatban...

"...abban a pillanatban, amikor tökéletesen megértem az ellenségemet, de annyira, hogy már le tudom győzni, abban a pillanatban meg is szerettem őt."


(Orson Scott Card: Végjáték)

"Amint látni kezded...

"Amint látni kezded, hogy az élet nem komoly, hanem egyfajta játék, szíved minden terhétől egyszeriben megszabadulsz. Többé nem félsz az élettől, a haláltól, a szerelemtől - minden félelmed eltűnik. Az ember ilyenkor nagyon könnyűvé, szinte súlytalanná válik. Annyira, hogy felemelkedhetsz a végtelen égbe. A zen óriási értéke, hogy alternatívát kínál a "komoly ember" ideájával szemben. A komoly ember csinálta a világot, a komoly ember alkotta az összes vallást. Ő hozta létre az összes filozófiát, az összes kultúrát, az összes erkölcsi tantételt - minden, amit magad körül látsz, a komoly ember műve.
A zen kilépett ebből a komoly világból. Megteremtett magának egy saját világot, tele nevetéssel, játékossággal, ahol még a legnagyobb mesterek is úgy viselkednek, mint a gyerekek."
 
(Osho)

Parázs

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Parázs

Háborgó emlékek, ezeregy látomás,
Szürkébe áztatott eleven lángolás.
Tántorgó világkép, eltévedt szárnyalás
Szenvedély földjéből dallal telt álmot ás.

Lázadni, büszkeség máglyáján égni el,
Vagy némán tűrni, mit lelkem már nem bír el?
Lenni, ki voltam rég, reménynek telében,
Válni még valóbbá tisztább, hűbb mesében?

Kábulat medréből sikerrel úszni ki,
Hinni egy szebb jövőt és azzá válni, ki
Hajnalok meséjét még ma is elhiszi,
Távoli csillagok fényével hirdeti.

(Horváth Csenge)

Megtaláltalak

Megtaláltalak

Van egy visszatérő álmom...
Ott állunk ketten, te és én.
Közöttünk egy tér, egyik
Oldalán te, a másikon én.

Mellettem még páran, mind vár...
Szóra-hangra, mely jön felénk.
Mint kavargó szél, sebzetten is
Rohannak. Ők érjenek eléd!

Lábam ott tart, lépni nem mer.
Talán nem is létezel?
Agyam tenné ezt? Vagy
Képzeletem játszik velem?

Fájdalom tépi szét szívem!
Látomás, valós képzelet?
Benne én itt ragadtam,
A verseny kezdetén.

Szemem könnyes, ráeszmélek.
Többi után nem megyek!
Látom, még futnak, de
Melletted el, nem hozzád!

Nézlek... te jössz felém,
Karod kitárod, úgy ölelsz.
Érzem, ajkad csókomért eped.
Istenem, köszönöm. Itt maradtam!

Vágyam érted nem most ébredett.
Ezer éven át keresett, ment feléd.
Ne dobd el! Megérdemled. Csak tiéd!
Nekem te, végtelen gyönyörűség!

(Nagy Lajos Gábor)

Vágyat sugárzom?

Vágyat sugárzom? Védelemért eseng
kisgyermek énem? Ostoba álca csak.
Így játszik az, aki megtanulta:
meztelen önmaga úgyse kéne.

(Kiss Judit Ágnes)