Mégis azt mondom neked...

Mégis azt mondom neked, sétálj a nap fényében, a felhők alatt, a holdas éjszakákon. Amit ott érzel, az ugyan nem mérhető, de boldoggá tesz.

(Louis de Saint-Marché)

Csendes hajnali dal

Múlnak az álmok, hallgat a csend is,
bársonyos talpakon surran az éj,
szuroksötétből hajnalba lendít
- fények motoznak az ég peremén.

Lélegzetét most egy pillanatra
elakasztja a nagy várakozás,
hallgat a domb a napkorongot várva
- robajnak hallik a szívdobbanás.

Belereped fénye a derengésbe,
csendittas mezőkön iramlik szét,
lángujjal rajzol a boldog égre,
gazdagon hinti szívünkre hevét.


 

(Havas Éva)

Havas Éva: Álomszonett

Álomszonett

Merítkezik a hold az ég vizébe,
az éj ma csöndes titkot üzen nekem,
lassan süllyedek álmok tengerébe,
ólmos pilláim alatt remény terem.

Szendergésembe szövi magát fényed,
csend kuporog már odakint mindenen,
idebent felzeng bennem édes lényed,
mert már a boldogság mellettem pihen.

Némaság... távolban árnyak motoznak,
lélegzeted nesze álomba ringat
- ki tudja mit cipel hátán a holnap -

Karolsz, s én magam helyemre fészkelem,
szelíd szíveink egyszerre dobognak,
ránk vonja csodás fátylát a szerelem.


(Havas Éva)

Havas Éva: Te meg én

Te meg én

Hajnallá álmodlak minden éjjelen,
rezzenő valódra rácsukom szemem,
csendedből iszom az éjfél sóhaját
- rám borul, betakar mint óvó nagykabát.

Szemedben gyűjtöd nekem a tündefényt,
tenyereden tartod a szép "együtt- reményt",
szívedben dübörög a legszebb vallomás,
fülem odahajtom - nem érti senki más!



(Havas Éva)

Havas Éva: Békés pillanat

Békés pillanat
(evokáció)

Szürkület lepte széles tereken,
Óvatos bársony árnyékok között
Néztelek kedves, milyen eleven
Lobban végső fénye hajad között.
Elbűvölt, végleg megfogott a kép,
Finom ecsettel dolgozott az alkony,
Hogy szinte glóriát festett föléd.
Ekkor szerettem beléd, bevallom.

Oly szelíd, békés volt a pillanat,
Csend fogott körbe, s illatok,
Reménykedtem, hogy itt marad,
Mindig velem lesz, ahol én vagyok.
Tudod, titokban azt reméltem,
Hogy ez az érzés nem ér véget,
És mindörökre tart az üdvösségem,
Mert Isten végleg nekem adott téged.

Megbabonázva ácsorogtam, némán.
Futott időm, s én észre sem veszem,
Kezed kezemhez mikor ért, s lám
Csodára tárult könnyes két szemem.
Mert csoda az, hogy itt lehetsz velem,
S hogy veled vagyok, égi örömünnep,
És lelkem legszebb gyémántja leszel,
Mikor örökre két karomba veszlek.

Esti sugárkoszorú "evokáció"


(Havas Éva)

Havas Éva: Kettesben

Kettesben

Körém simult tekinteted
szépen, egyszerűen,
mint a szél,
ilyenkor néma már a táj
- csak a vágy beszél.

Hangod bársonykerevet,
vagy ringató,
érzéki, selyemtükrű tó,
gondolatunk is összefonódik
- csak sóhaj, mi hallható.


(Havas Éva)

Havas Éva: Csoda

Csoda

Csoda vagy, és titok
- megfejtelek egyszer,
majd odáig jutok,
ameddig szívem mer...
Lépteimnek álmom
sem szabhat most határt,
égő szemeimnek
ragyogásod nem árt.
Bűvös éjünk során
megtudhatom végre,
miért szeretlek így

- s felírom az égre!


(Havas Éva)

Az ölelés...

Én nem félek. Az ölelés az utazáshoz, a sétához, a kiránduláshoz kell. Szeretném veled látni a világot, és ha szorosan átfogjuk egymást, akkor nem veszhetünk el.


(Louis de Saint-Marché)

Ha szeretsz...

"Amikor két ember együtt növekszik, sokszor keletkeznek köztük szakadékok, mert nem tudnak lépést tartani egymással; mindenkinek megvan a maga haladási sebessége, a maga egyéni fejlődési üteme.
De ha szeretsz, tudsz várni egy kicsit, amíg a másik beér, és akkor kéz a kézben folytathatjátok az utatokat."


  (Osho)

Fontosabb...

Az, hogy szeretjük egymást, nem téma köztünk, sose mondjuk, mert úgy vagyunk vele, hogy szavak nélkül is tudnunk kell. Fontosabb, hogy tudjunk együtt nevetni, tudjunk sokat beszélgetni és mindig számíthassunk egymásra. Ezek nélkül mondogathatnánk egymásnak, hogy "szeretlek", egymilliószor is naponta, nem lenne mögötte semmi.


(Leiner Laura)