Van egy régi török mondás, ami valahogy így szól:
*„Ha valakit igazán szeretsz, kétszer szereted.”
Először beleszeretsz a mosolyába, a hangjába,
abba, ahogyan a világra néz.
Aztán… felgördül a függöny.
És meglátod a sebeit, a félelmeit, a szürke napjait.
Már nem tűnik tökéletesnek.
Hanem igazzá lesz előtted.
És ha mindezek után is mellette maradsz,
ha a lelkét is tudod szeretni – nemcsak a fényét, hanem az árnyékait is –,
ha szűrők és illúziók nélkül is igent mondasz rá,
akkor az már nem fellángolás.
Az már megértés.
Az érett szeretet.
Az a szerelem, amely nem fut el a nehéz napokon,
hanem ott marad, kitart,
és titokzatos módon egyre csak mélyül
és növekszik.
Életfestők
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése