Ändy Warga: MA IS ÉLTÜNK
Az ég homlokáról
gyöngyöző cseppek
zenévé sorvasztják
a fáradt csendet,
míg a szűz hólepel
rút sárrá vénül.
Ahogy az érintetlen víz
latyakká senyved,
kristályruháját
tördelik a szennyek,
a lesütött szemek mögé
arctalan közöny ül.
De az elmúlásban
vajúdik a kezdet,
ha felsír a remény,
hogy megszeretnek,
már semmi nem fáj,
mikor a száj elkékül.
A cserépkályha
kopott, mázas urna,
még egy sóhaj
a parázs végső útja,
míg töppedt hamuja
lelketlenné hűl.
A melegtől kipirult,
rozzant, régi szekrény,
fáradt testét elfeledvén,
a gyertyamécs
ringató árnykarjába
szédül.
A láng leheletét
még őrzi a szoba,
az ágyrács ezernyi
biztató farostja,
ha cinkosan meghajol,
ma is éltünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése