MA IS ÉLTÜNK

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ändy Warga: MA IS ÉLTÜNK

 

Az ég homlokáról

gyöngyöző cseppek

zenévé sorvasztják

a fáradt csendet,

míg a szűz hólepel

rút sárrá vénül.

 

Ahogy az érintetlen víz

latyakká senyved,

kristályruháját

tördelik a szennyek,

a lesütött szemek mögé

arctalan közöny ül.

 

De az elmúlásban

vajúdik a kezdet,

ha felsír a remény,

hogy megszeretnek,

már semmi nem fáj,

mikor a száj elkékül.

 

A cserépkályha

kopott, mázas urna,

még egy sóhaj

a parázs végső útja,

míg töppedt hamuja

lelketlenné hűl.

 

A melegtől kipirult,

rozzant, régi szekrény,

fáradt testét elfeledvén,

a gyertyamécs

ringató árnykarjába

szédül.

 

A láng leheletét

még őrzi a szoba,

az ágyrács ezernyi

biztató farostja,

ha cinkosan meghajol,

ma is éltünk.