GONDOLATOK A SZERETETRŐL
A szeretetet Isten plántálja a szívünkbe. A szeretet mindig megtalálja tárgyát, akit szeretni lehet, s ez adja a boldogságát. Szeretet nélkül nincs valóságélményünk. Szeretni teljes szívvel lehet, vagy sehogy sem, s ebben nem léteznek sem időbeli, sem térbeli korlátok. Ha szeretünk, Isten szeretetét adjuk tovább, ilyenkor az Isten „helyt ad” maga mellett a mennyben, hogy egyek legyünk Őbenne.
A szeretet az emberi lét egyik legfontosabb összetevője. Az élet nem más, mint lehetőség a szeretet kivirágoztatására. Míg szeretünk, megfeledkezünk önmagunkról, csak a másikat látjuk, akit szeretnünk kell. S ez nem csupán evangéliumi parancs: a mindennapok gyakorlata is ékesen ezt bizonyítja. A szeretetet nem élni, hanem megélni kell. Teréz anya ezeket mondta: „Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket, nagy szeretettel.”
Sajnos lassan teljesen leszokunk a szeretetről, az önzetlenségről, az áldozathozatalról, egymástól eltávolodunk, azért, mert olyan üres lett az életünk. Pedig ma is cselekedve szerető szívek után sóvárog a világ. Albert Schweitzer írta ezeket a gondolatokat: „Fel kell oldani a lebéklyózottat, felszínre kell hozni a földalatti források vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok megoldására képes embereket.”
Az emberi szív önmagában semmit sem tud létrehozni, hanem maga is abból nyer tápot és oxigént, amit az egyik oldalon felvesz, a másik oldalon pedig továbbad. Folyamatosan. Nem pihenve. Ilyen a hívő ember élete is. Ez a „szeretet megújulásának törvénye”. Tudom-e Istent arra kérni, adjon nekem, hogy én is adni tudjak? S azt se feledjük: a szívizom nagy erőkifejtésre képes, és nem fárad el soha. Aki szeret az csodálatos dolgokat fog megélni, anélkül, hogy mindezekre törekedne.
(Leleszi Balázs Károly)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése