Sötét volt. Még mindig nem mertem kinyitni a szemem. Egyikünk sem mozdult. (...) Talán nem is éltünk már. Átváltoztunk. Mi voltunk a szerelem. Sokáig. Vagy csak pillanatig. Talán mégis végtelen sokáig. Sötétség. Csend. Lélegzet nélkül.
(Szilvási Lajos)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése