Az én kincseim

 

Az én kincseim

Az én kincsem az, mit kinccsé teszek,
egy szó, egy gondolat, egy apró tárgy,
egy emlék, egy pillanat, bármi lehet.

Egy napsugár simogatta tavaszi reggel,
egy baráttól kapott tárgy, egy falat kenyér,
egy korty víz, egy nap a szerelmemmel.

Egy nagy szívtől kis szeretet,
egy kis kéztől nagy ölelés,
pár perc magányos elmélkedés,
álmodozás, nagyra törekvés.

Kis szellő egy hatalmas mezőn,
Halk madárcsicsergés, hangos gondolatok,
Béke, csend, nyugalom s a kérdés: ki is vagyok?
Kincsek közt ülve válaszokat kapargatok,
Nyíló virágok közt érzéseket takargatok.

Mélán nézem a kristálytó vizét,
Érzem szívemben a természet ízét.
Friss levegő illata járja át lelkem,
Tán el is hiszem: megvan, mit kerestem.

Kinccsé tenni mindent, mi szürke volt,
értékké tenni az értéktelent,
hogy ne legyen szívünkben több fekete folt.

Adj kezembe hát egy virágot, egy fűszálat,
adj egy kendőt, egy darab papírt,
egy érintést, egy hajszálat.

Adhatsz, adhattok nekem bármit,
kezetektől számomra arannyá válik,
Igaz kinccsé, mit megőrzök,
S nincs ennél több, ez az, mi igazán számít.

 

 

(Sentido Verde)