Jelek

Hittem, két lélek ha egymásra talál,
Néha a tudat, a józan ész, porba száll.
Hogy milyen érzés, mi ilyenkor magával ragad,
Elmondanom nehéz, ajkamon szó nem fakad.

Ebben a képmutató világban,
Az illúzióktól nem látott félhomályban,
Egyszer majd lehullnak a fátylak, s minden kiderül,
Pedig te reméltél, bíztál párodban töretlenül.

Világos lesz mit mutattak a jelek,
Mert a visszatérő probléma nincs megoldva, lehet...
Vívódik a lelked, boldogtalanul élsz,
Az élettől mégis mit remélsz?

Mivel itt, e világban kezed nem foghatom,
Most még ez lelkemnek hatalmas fájdalom.
Nem is akarlak itt már érezni téged!
Gondolatom száll, s már látlak téged...

Érezhető a vibrálás közöttünk,
Képzeletben már sokszor levetkőztünk.
Nem hagytad, hogy érintselek,
Ez a világ felülkerekedett!

Itt vagy velem most is, mikor ezeket a sorokat írom,
Úgy érzem, ezt már nem sokáig bírom.
Ezért álom és ébrenlét közt, így foglak szeretni,
Ezt a képmutató világot becsapni, megvetni!

Egyszer két lélek valahol egymásra talált,
Galamb szárnyak oszlatták szét a félhomályt.
Majd visszaszállt az illúzió ködfátyla,
Mely a szabadságot egy időre bezárta.

Lelked most is szabad lehet, a két világ kapuján,
Itt várlak én, minden napnak éjjelén és hajnalán.
Becsukod a szemed, mély levegőt veszel,
A szél mutatja az utat, s boldog leszel!

Így a világ, ahol együtt lehetünk,
Kapujához a kulcs, érzékszerveink és lelkünk.
Álom és ébrenlét közt, így foglak szeretni,
Ezt a képmutató világot becsapni, megvetni!

Ha bánat ér, és segítségre szorulsz,
Most leírom, hol találsz, ha bénultan porba hullsz.
Csukd be szemed, végy nagy lélegzetet,
Belső énedre helyezd figyelmedet!

Légzéskor érezd a fák illatát,
Mely egész lényeden árad át!
Így érzed majd testem zamatát,
Feromonjaim, e világban, így adom át!

Nyári eső esik, érezd a föld szagát!
Csontig hasítson, egészen a szíveden át.
Bánatom könnyei, fájdalom, mikor szívembe hasogat,
Ez lesz az eső, mely mossa majd arcodat.

Még csukva van szemed,
S egyre jobban érzed a szelet.
Légzésed már egészen nyugodt,
Ekkor szellő hozza az új illatot.

Ő lesz karom, simogatja tested,
Hajadba túrok, s képzeleted repked!
Ujjaim simítását érzed arcodon,
Amikor szellőként hajadat borzolom.

Így jövök el a te lelkedért,
Mindig ott leszek, ha bánat ért!
Álom és ébrenlét közt, így foglak szeretni,
Ezt a képmutató világot becsapni, megvetni!

Egyszer két lélek valahol egymásra talált,
Galamb szárnyak oszlatták szét a félhomályt.
A két lélek a jeleket most már látja!
S így megmaradt nekik a szerelem szabadsága...

(Siloám Neo)