Sír az ég

Sír az ég

Gyermekként hittünk a mesében,
mentünk egy úton
anyánk reményében,
hóban, sárban, kézen fogva,
nagy reménnyel, álmodozva.
Egy kenyéren, édes szóval,
játékok közt igaz dallal.
Mire felnőttünk, elfogyott az út
amelyen jártunk.
Most minden szomorú és idegen,
mert nem rólunk szól.
Csak nézzük egymást
ismeretlenül.
Nem köszönünk,
szó nélkül futunk tovább.
Egy sincs köztünk,
aki
hinne,
úgy mint rég.
Nem vagyunk már egy kenyéren,
nem hallgatunk tündérmesét.

Ébredj!
Ne hagyjuk, hogy így menjen tovább a világ!
Ne hagyjuk, hogy
gyermekeink meghaljanak értelmetlen háborúban,
ne hagyjuk,
hogy szétfoszlódjon minden álmuk, úgy, mint
a miénk!
Nézd, hogy sír az Ég!
Nézd, hogy sír a Föld,
siratja önmagát!
A világot lassan belepte a gyűlölet,
a szeretet már nem kell senkinek.

Ébredj!
Hiszen tiéd a világ.
Ne hagyjuk, hogy így legyen!
A szeretet már ébred szívedben,
csak tárd ki kapuit!

(Rózsa Margit)