Alkony
Az élet alkonyán,
amikor a szeretet
nem szól,
csak néma csendben jár,
de ott lakozik benned,
mindent elmulaszt,
kiváltságot ad
gyümölcse, a szolgálat.
Az élet alkonyán
a csendet hallgatod.
Elnézed ahogyan
billeg a szélben a falevél,
s megtanít újra ölelni, szeretni,
de kérni sosem kér.
Égő felhő, fölötte a Nap,
mely bölcs imában halad
szívedben, mint a csend,
hallgat.
Az élet alkonyán
szikrákat szór szívedben a hangom,
benned lüktet a végtelen,
árva jégcsepp könnye remeg,
a tavaszban már őszi szél leng.
Szűkül a világ.
Távolinak tűnik a múltad.
Közeleg a holnapod, mert jövök hozzád.
Nekem azért itt maradtál
az élet alkonyán.
(Rózsa Margit)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése