Szabolcsi Zsóka :
Túl a homályon...
Tudom, hogy tűnt álmok repítenek
éjjel tengered felé,
hogy hamut szór körém
a fáradt dalt búgó szél,
hogy hervadó fények, alvó virágok
űzik kószáló vágyamat.
A nap halvány korongja épp csak sejthető
a köd mögött, hihetetlen,
hogy néha izzik és lángol.
Felhők ereszkednek hozzám,
simogató párába burkolnak,
hiába nézem a jövőt, csak
tegnapomat látom...
Látlak, s magamat benned,
szempillád rám csukódott,
kezed eleresztett.
Tenyeremben megbúvó csókok
nyomán apró szikrák pattannak
szerteszét.
Ragyog a köd vöröslő pirkadással.
Hárfadal, fuvolasóhaj lendít
túl a homályon .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése