Boda János:
Őszi álom
A nyár hamvait sodorja a szél
a virágok szirmain lebbenő levél
a földre hullván már álmodni kél.
Megkopnak lassan a nyár végi képek,
ahogy az emberek is másként lépnek.
Nyomában elhalkulnak a szívverések
és tovaszállnak a napsütötte szép emlékek.
Az erdő mélyén szundít egy őz,
álmából lassan fölkél az ősz.
Lepkeszínű árkokat fest föl az alkonyi égre
és a szunnyadó fák levelét sárgítja be mérge.
Ilyenkor hamvad legszebben a naplemente,
narancssárgás fényeket szór szét a rengetegbe.
És mi csak bámuljuk meredten a buszablakon át
ahogyan ránk borítja gyönyörűszép aranyporát.
a virágok szirmain lebbenő levél
a földre hullván már álmodni kél.
Megkopnak lassan a nyár végi képek,
ahogy az emberek is másként lépnek.
Nyomában elhalkulnak a szívverések
és tovaszállnak a napsütötte szép emlékek.
Az erdő mélyén szundít egy őz,
álmából lassan fölkél az ősz.
Lepkeszínű árkokat fest föl az alkonyi égre
és a szunnyadó fák levelét sárgítja be mérge.
Ilyenkor hamvad legszebben a naplemente,
narancssárgás fényeket szór szét a rengetegbe.
És mi csak bámuljuk meredten a buszablakon át
ahogyan ránk borítja gyönyörűszép aranyporát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése