Fények

Mint csendes tó tükrén játszi napsugár,
olyan tisztán csillan szemedről a fény.
Borzolgatja lágyan nyugalmam csendjét,
mocorgó szívemben ébred a remény.

Mosolyod simogat, akár a szellő,
nem hűsíti mégsem lobbanó vágyam,
mely tűzként éget, amint rám pillantasz,
megperzselve némán, elakad szavam.

Sóhajom fakad, az a kívánságom,
szorosan, forrón karomba zárjalak,
merülnék mélyre szép szemed tavában,
s mindörökre már, csak téged akarlak.



(Vörös Judit)