2012. szeptember 30., vasárnap

Örök érzés...
















Nagy erővel világosodott meg előtte Kálhoz való örök együvé tartozása. Bizton érezte, hogy ők ketten egymás segítőtársai, mindenben közös az életük. Hazug eltévelyedésnek látta egyszerre, hogy a nélkülözött csókok, régi fellobbanások tovaillanása annyira fájt neki, hogy egészen elkülönbözött az urától. Most látta, hogy az ifjú évek múltával nagy és erős kapcsok kötik össze még őket. A szeretetté lett hajdani szerelem, ami így, ebben az alakjában most olyan erősen elfogta, hogy megcsillant a szemében az előtörni kívánkozó könny. Szép volt így Szemerke, százszor szebb talán, mint ifjúsága dölyfös bűbájában. A belőle áradó meleg érzés egyszerre életet adott minden vonásának. Kál látta az arc megelevenedését, pillantása csodálatos biztonsággal töltötte el: ide kell fordulnia, ez a világon az egyetlen szív, amelyik igazában érte dobog. (...) Mindketten tudták: ez már örök érzés.
 
(M. Katona Ilona)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése