A szépségről
Csupa
álombeli dolog jut eszembe, ha a szépségre gondolok. Talán mert olyan
megfogható és megfoghatatlan egyszerre az a harmónia, ami a szépség mély
zengésű dallamában, ragyogó fényű méltóságában megjelenik. Amikor az
ember álmodik, annak a fajta tökéletességnek lehet tanúja, amit csak a
képzelet ezüstcérnával varrt folyamai hozhatnak létre, ezért az élmény
kissé távoli. S bár álmodni jó, én szívből rajongok a hétköznapi élet
apró szépségeiért is, melyek könnyen elérhetőek ha az ember figyelemmel
fordul feléjük.
Számomra minden reggel szép, az ébredést követő percek pedig különlegesek. Az a leheletnyi luxus teszi őket azzá, amit abból a lehetőségből varázsolok, amivel a kávézás és a hozzá társuló látvány, illat és ízvilág finom élménye ajándékoz meg engem. Mivel megszállottan szertartásos vagyok, a kávémat gyönyörű krémszínű porceláncsészéből fogyasztom. A tetején finom, légiesen könnyű habbal, s ahogy a csészét az ajkaimhoz emelem a meghitt pillanat szépsége megtölti lelkemet. Különösen értékesek és fontosak a napnak ezek a percei, mivel azt a vágyott örömöt dédelgetik minden rezdülésükben, hogy magammal foglalkozom, időt szánok önmagamra s lelkileg táplálom magam.
Csakúgy, mint amikor elragadtatással nézem a táncosok kecses, finom mozdulatait a színpadon.
Szenvedéllyel, szívvel, harmóniával töltik meg a teret, s élvezzük, ahogy az ösztönös élmény átadásával, befogadásával áthidaljuk a köztünk lévő távolságot. Egyetlen érzésünk az ámulat, ahogy az élmény vakmerősége magával ragad, felemeli s gazdagítja lelkünket. A művészet minden ága a szépség szolgája, s mert nyelve egyetemes, mindenki egyformán, bőséggel meríthet belőle.
Ám a szépséget annak teljességében csak a szerelem írhatja le, mert az őszinteség, az inspiráció, a szenvedély, a csendesség és a szív tölti meg tartalommal. Legszebb az a pillanata, amikor a szerelmünk szemébe nézünk. S bár jóllehet a világ szemében nem mi vagyunk a létező legszebb emberek, egymás számára mégis tökéletesek vagyunk, mert nem a precízen metszett vonások, a tökéletes arányok, a távolságtartó, hideg szépség tesz minket azzá, hanem a szerelem melegsége.
Egymás szemébe nézünk és csodát látunk. A szemed tükrében magamat látom úgy, ahogy te látsz engem. Királynő vagyok. A hajamon varázslatos csillagpor ragyog, a szemem tündöklő gyémántként szikrázik, ajkaimon rózsaszirmok nyílnak, s te a tekintetemben elveszve úgy hiszed az egészet csak álmodod...
Írta: Agatha Seymour
Számomra minden reggel szép, az ébredést követő percek pedig különlegesek. Az a leheletnyi luxus teszi őket azzá, amit abból a lehetőségből varázsolok, amivel a kávézás és a hozzá társuló látvány, illat és ízvilág finom élménye ajándékoz meg engem. Mivel megszállottan szertartásos vagyok, a kávémat gyönyörű krémszínű porceláncsészéből fogyasztom. A tetején finom, légiesen könnyű habbal, s ahogy a csészét az ajkaimhoz emelem a meghitt pillanat szépsége megtölti lelkemet. Különösen értékesek és fontosak a napnak ezek a percei, mivel azt a vágyott örömöt dédelgetik minden rezdülésükben, hogy magammal foglalkozom, időt szánok önmagamra s lelkileg táplálom magam.
Csakúgy, mint amikor elragadtatással nézem a táncosok kecses, finom mozdulatait a színpadon.
Szenvedéllyel, szívvel, harmóniával töltik meg a teret, s élvezzük, ahogy az ösztönös élmény átadásával, befogadásával áthidaljuk a köztünk lévő távolságot. Egyetlen érzésünk az ámulat, ahogy az élmény vakmerősége magával ragad, felemeli s gazdagítja lelkünket. A művészet minden ága a szépség szolgája, s mert nyelve egyetemes, mindenki egyformán, bőséggel meríthet belőle.
Ám a szépséget annak teljességében csak a szerelem írhatja le, mert az őszinteség, az inspiráció, a szenvedély, a csendesség és a szív tölti meg tartalommal. Legszebb az a pillanata, amikor a szerelmünk szemébe nézünk. S bár jóllehet a világ szemében nem mi vagyunk a létező legszebb emberek, egymás számára mégis tökéletesek vagyunk, mert nem a precízen metszett vonások, a tökéletes arányok, a távolságtartó, hideg szépség tesz minket azzá, hanem a szerelem melegsége.
Egymás szemébe nézünk és csodát látunk. A szemed tükrében magamat látom úgy, ahogy te látsz engem. Királynő vagyok. A hajamon varázslatos csillagpor ragyog, a szemem tündöklő gyémántként szikrázik, ajkaimon rózsaszirmok nyílnak, s te a tekintetemben elveszve úgy hiszed az egészet csak álmodod...
Írta: Agatha Seymour
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése