Maksim-Somewhere in Time

Szép napot!

Szép napot!

Az Éjjel átöleli a Napot,
ahogy Én ölelem a holnapot,
ahol a szeretet a lételem,
ahol anekdota a félelem.

(M. Kovács Roni)

Végtelen pillanat

 











 




Végtelen pillanat

Kezdetben még nem tudtam, milyen érzés,
átöleltél, s a fák földig hajoltak,
testünkre izzott minden összenézés,
párás fűsarjak szerelmet raboltak.

Rád simultam, lettem jól szabott zakó,
illatod megbújt pórusaimban,
éreztelek, mint tavaszt a városlakó,
csókjaid sorát a bőrömre hívtam.

Szerelmünk végignyújtózott a tájon,
öleltek az esőtől ázott lombok...
Most szorosabbra húzom a kabátom,
esik, s hiányodba beleborzongok.


(Bakos Erika)

A boldogság...

Sokan egyenlőségjelet tesznek a szerelem és a boldogság közé. A boldogság azonban olyan elmeállapot, aminek magunkon belül kell kifejlődnie, s ami nem függhet egy másik személytől. A szeretet legegészségesebb fajtája az, amikor magunkkal meg vagyunk elégedve, és így a szeretetünk valaki másra való kiterjesztése már teljesen önzetlen. A szeretethez kemény munkára és állandó karbantartásra van szükség.


(Michael Newton)

A mély szerelem...

Amikor a barátság lángra lobban, akkor szerelemmé alakul, de tartós barátság nélkül a mély szerelem nem virágozhat. A mély szerelem nagyon más, mint az elvakultság, ami csak a felszínen lobog, s közben folyamatosan kétségek gyötörnek minket arra vonatkozóan, hogy vajon van-e az adott kapcsolatnak valamilyen igazi jelentősége. Bizalom nélkül a bensőséges viszony kárt szenved, és a szerelem nem tud nőni.


(Michael Newton)

Az igaz szeretet jobbá tesz...

A szeretet a partnerünk minden hibájának az elfogadását jelenti. Az igaz szeretet jobbá tesz minket, mint amilyenek anélkül az ember nélkül lennénk.


(Michael Newton)

Együtt jóban-rosszban

 












Együtt jóban-rosszban

Szívedet simítom, ölellek két kézzel,
hogy miért szeretlek, nem fogom fel ésszel.
Ilyenkor engemet elkerül a bánat,
jól érzem magamat vendégként tenálad.

Érzem dobogását az ütemegységnek,
mi körülvesz minket, engemet és téged.
Egy kicsi harangot gongatnak legbelül,
vágyunkat megéljük, s minden elcsendesül.

Kisüt a nap bennünk, szép érzések lángja,
a lelkünk megnyugszik, ez létünk szikrája.
Gyönyörfolyón úszunk egy közös csónakban,
a finom habokon, együtt jóban-rosszban.


(Domonkos Jolán)

A felismerés

A felismerés

Itt légüres tér van,
amit te töltesz meg képekkel,
gondolatokkal, szépekkel.
Így lesz az életed csodás,
eljön a nagy változás.

Tágul a tér, kábulat ér.
Hallgass zenét, fess képeket,
éld meg szépnek az életet!
Szerezz új élményeket,
élvezd azt, amit lehet...

Mozgass meg egy nagy hegyet,
csodálj meg egy kis legyet,
nézzed csak a kék eget,
amit szeretsz, azt tegyed!
Szeretetnek adj helyet!

Engedd el a haragot,
elszáll az, mikor hagyod...
Ne foglalkozz vele többet,
elpártol majd ő mellőled,
s vidámság árad belőled...

 
(Domonkos Jolán)

Gondolj

 

 

Gondolj

Gondolj egy névre,
A tiédre, a legszebb fényre.
Gondolj egy álmodra,
Valaki már megálmodta.
Gondolj minden szépre,
Mi minden vár még rád.
Gondolj egy igaz hű szívre,
Ki téged figyel, rád néz,
Némán szólva így jelzi,
Szeretlek téged.


(Bara Botond)

Az élet ajándék

 

Az élet ajándék

Kitartónak lenni nehezen megy
Az ember váratlan pillanatokban
Képes feladni mindent az életében
Boldogságát de magát az életét
Bár mindennek megvan a maga értelme
De egyet tudnunk kell feladni vétek
Az élet bármilyen mostoha
Téged el nem hagy soha
Csupán próbára tesz
Hogy erősebb lehess
Érdemes az életet megélni
Minden perce egyfajta ajándék


(Bara Botond)

Élet

Élet

Szeretni olyat, ki viszont nem lehet a tied
Olyan érzés, mint mikor megáll az életed
Szeretni lehet, kell is, ez az élet része
Feladni kellene, de érzed, még nem lehet
Tovább próbálod, reméled, sikerülhet
Csak az élet nehéz, nem tudni, mi a döntése.
Bárhogy lesz, úgy lesz, a holnapot nem érezheted
Aminek jönnie kell, jönni is fog, bárhogy is akarod
De ne feledd, egyszer eljön a te időd
Beteljesül az élet, boldogságod megtalálod.


(Bara Botond)

Altató

 

 

 

Altató

Bársonyos az éj kabátja,
Csillagok rajzolva rája.
Rád terítem szép szelíden,
Hogy gyönyörű álmod legyen.

Nőjön két hófehér szárnyad,
Az repítse minden vágyad.
S ha találsz egy rejtett kincset,
Őrizd, hogy el ne veszítsed.

Álmodj egy új, szebb világot,
Nézd a nyíló vadvirágot,
Szél cibálja, orkán rázza,
Mégis nevet a világra.

Ha jön majd a kedves hajnal,
Felébreszt egy vidám dallal,
Csókot lehel szempilládra
S megfürdet a napsugárba.

Így kezdődjön el az új nap,
Bízzál, hogy jobb lesz a holnap!
Költözzön szívedbe béke,
Az útnak még nincsen vége.


(Farkas Éva)

Ragyogás

 

 

 

Ragyogás

Lelkem legmélyén őrzöm a ragyogást,
Összevegyítettem ezernyi szépségből,
Pirkadatkor a nap bágyadt sugarából,
Ívelő szivárvány halovány színéből.

Gyűjtöttem harmatból, virág illatából,
Tavakon csillogó aranyhíd fényéből,
Vízcseppen megtörő kristályos tükörből,
Sápadt holdsugárral világító éjből.

Ezer emlékből, mosolyból és könnyből,
Virágokból, fából, mindenből, mit láttam.
Amit meg akartam tartani magamnak,
Csukott szempilláim börtönébe zártam.

Adtam hozzá érzést szívem melegéből,
Kristálytiszta könnyet, tiszta égbolt kékjét,
Szeretetből sokat, jóságot és hitet,
Megértést, türelmet és a szelíd békét.

Ha értenénk a szót, s megbíznánk egymásban,
És a közös nyelvünk a szeretet volna,
Több lenne a mosoly, kevesebb a bánat,
Minden ember lelke fényesen ragyogna.

 
(Farkas Éva)

Szívemben hordozlak

 

 

Szívemben hordozlak

Szívemben hordozlak, velem maradsz,
Akkor is, ha oly távol, messze vagy.
Álmainkban minden út összeér,
Egymásba simul két meleg tenyér.

Szívedben hordozol, veled vagyok,
Napjaidba derűt, mosolyt lopok.
S, ha az álom egyszer majd véget ér,
Az emlék örökké szívünkben él.


(Farkas Éva)

Magamnak rajzoltalak

 

Magamnak rajzoltalak

Messze jársz, csak az álmok érnek el,
Találgatom, valóban létezel?
Vagy csak magamban teremtettelek,
Szabadon hagyva képzeletemet.

Rajzoltam neked szemet, alakot,
S arcodra mosolyt, amely rám ragyog.
Lelked kiszíneztem csodaszépen,
Akartam, az enyém légy egészen.

Velem oszd meg minden gondod, bajod,
Érezd mindig, hogy melletted vagyok.
Fogd meg a kezem, hogy már ne féljek,
Tárd ki ajtód, hogy hozzád betérjek.

Leülhessek temelléd egy székre,
S azt kívánjam, sosem legyen vége.
Legyen rá néha-néha alkalom,
Hogy eljátszd nekem a kedves dalom.

S ha mégis könnyes lesz a két szemem,
Töröld le azt, s maradj kicsit velem.
Messze jársz, tán soha nem érlek el,
Itt ez a kép, tudom, hogy létezel.


(Farkas Éva)

Egy nyár veled

Egy nyár veled

Örök időktől ismerlek tán,
Benne voltál te minden nyárban,
Csak nem tudtam, hogy te ölelsz át
A reám ragyogó napsugárban.

Esti szellő kezeddel simít,
Hajamba borzol, játszik velem,
Néha a szívem gyorsabban ver,
Lehet, hogy ez már a szerelem?

A természet, mint nagy puha ágy,
Hívogat, csábít pihenésre,
Maradj most itt mellettem kedves,
Majd jön a hajnal ébresztése.

Megfürdünk együtt a kék tóban,
Felmelegszünk a napsütésben,
És olvasunk ezer csodáról,
Egymás ragyogó két szemében.


(Farkas Éva)

Csak néhány óra kell

 

 

 

Csak néhány óra kell

A hétköznapok rohanásában,
Legyen számodra néhány óra,
Mikor szívedet betakarja,
A béke puha, álomtakarója.

Hunyd be a szemed, és pihenj meg,
Hallgasd, ahogy a csend mesél,
S amit szeretettel, szívből adnak,
Elfogadni azt soha ne félj.

Tanuld meg: lehet ébren álmodni,
Fényeset, szépet, ezer csodát.
Hagyd, hogy kihulló könnyed lemossa,
Fájdalmas múlt útjának porát.

Életünk sokszínű tarka függöny,
Sötét a bú, s az öröm fehér.
Az ember, mert így van megteremtve,
Ösztönösen is folyton remél.

Nem is tudjuk tán, de mindig várunk,
Sokszor talán csak néhány szóra.
Barátra, szívre, egy kis mosolyra,
Hogy jusson ránk is néhány óra.

Nem gyenge az, aki mer szeretni,
S választ sok kérdésre nem keres.
Szemünkkel nem látjuk, mi a fontos,
A lényeghez a szívünk vezet.


(Farkas Éva)

Itt és most

Itt és most

Nézz, nézz körül: itt vagy, ez az élet,
- a sok közt egy parányi ígéret.
Itt vagy, megjöttél, méricskélnek,
- mutasd meg hát tündöklő fényed!
Kérnek és követelnek annyi mindent
tőled, nincs, ki meghallgatna téged.
Múlik az idő, és vele léted, itt vagy,
kérded: vajon miért is élek.
Itt és most, ez a te időd, éld, érezd;
vagy hát, ám a miértje olykor nem kímél,
szorongatva, fojtogatva késztet.
Itt, a mostban ne add fel, kérlek,
lásd be utad, a szív hangja hajtson előre!
Csak az a pillanat tiéd, mi a szeretet
órájában tért meg.

 
(Karsai Tibor)

Legyen holnap...

 

 

 

Legyen holnap...

Soha nem kel fel a nap a tegnapra,
nem a múltat az eljövőt szolgálja.
Nézz, nézz ki a természetbe, mit látsz
az élet tükre, a lét örök törvényszerűsége!
Őseink kik teret e bolygón a léthez kaptak
hosszú ideig, mint jó vendég tiszteletet adtak.
Múlt az idő, mert általunk múlnia kellett, s
lassan az önzés pusztító kórként terjedt.
Lehet-e gyarló kapzsiként élni, látsz-e ilyet
a természetben érvényesülni?
Vésett, írott tanulság a múlt, mi csak a
mának élt örökhagyás nélkül pusztult!
E pillanatban a mostban van az út,
indulni s érkezni csakis ez lehet a kulcs!
A holnap mindig a remény előlege,
vágya mindnek ki e bolygó szülöttje.
Ember, légy hát tisztelettel bíró uralkodó,
tégy úgy , mint a föld anya, légy a mában,
a jövőnek helyt adó!


(Karsai Tibor)

Nem tudhatom

 

 

 

Nem tudhatom

Mennyi időnk van még? Nem tudhatom,
Kevesebb, mint amennyi kellene.
S, hogy ez a kevés mire lesz elég,
Mélyen őrzi a titkok erdeje.

Van-e elég időnk kivárni,
Hogy szívtől szívig érjenek szavak?
Lesz-e kitartás, erő, türelem,
A jót meglátó, igaz akarat.

Őrizzük-e jól a gyenge ágat,
Ami szívünkben virágba borult?
Vagy hagyjuk, hogy fagyos kezével,
Minden virágunk megölje a múlt.

Kifeszített szöges drótjainkba,
Sebeket szerezve beakadunk.
Tétován nyújtjuk ki kezünket,
S magunkból, egymásnak, félve adunk.

Fényévekre vagyunk még egymástól,
De már tudjuk, hogy élünk, létezünk.
S ha csillagunk jó irányba száguld,
Egyszer, talán még összeérhetünk.

(Farkas Éva)

Játék mindörökké

Játék mindörökké

Szeretnék mindig játszani,
Mosolyogva, nevetve, szállni.
Álmokat kergetve élni,
Kék madárra naponta várni.

Szeretnék mindig játszani,
Karom a fény felé kitárni.
Könnyű piheként lebegve,
Újra vidám gyermekké válni.

Szeretnék mindig játszani,
És nem kételkedni semmiben.
Távolba nézni hegytetőn,
Elveszteni, mi fáj idebent.

Szeretnék mindig játszani,
Tündérmesét hallgatni este.
Ezüst holdfényben fürödve
Hinni, hogy még semmi nincs veszve.

Szeretnék mindig játszani,
Álomszerelmet, ezer csodát,
S naponta százszor köszönni,
Hogy az érzés egyszer megtalált.

Szeretnék mindig játszani,
Átjátszani ezt az életet,
S úgy menni el egy messze útra,
Hogy játszottam, amíg lehetett.


(Farkas Éva)

Falak nélkül

 

 

Falak nélkül

Ne félj kedves a boldogságtól,
Akadnak őszinte szavak,
Engedd, hogy elvarázsoljon,
Néha-néha egy pillanat.

Egy puha kéznek érintése,
Kezedben soká megmarad,
S ha megosztod a gondjaid,
Neked majd kevesebb marad.

Arcodra mosolyokat rajzol,
Melegíthet a gondolat,
Hogy soha nem vagy egyedül,
Mert megtaláltad társadat.

Jó, amikor nem kell keresni,
A mondatokat, szavakat.
Egy pilleszárny simogatás,
Lebonthatja a falakat.


(Farkas Éva)

Szívem szerint

 

Szívem szerint

Látom, érzem az életet,
nem volt ez mindig így.
Takarta, fedte igazát az előítélet,
mi oktalanul félre vezetett.
Ám egy napon a sokadikon
egóm később ébredt fel.
Szívem szólított meg erejével,
ne csak láss érezned kell.
Mit remélsz, mire vágysz önzéseddel.
Engedd a szeretetet hagy tisztítson meg,
S meglásd feltárul küldetésed.
Ez nem más, mint adni sokat,
sőt mindent mi a szeretetre tesz
méltóvá önzetlenségeddel téged.
Így szólt szívem, s igazult meg bennem,
a hittel, reménnyel, telt szeretetteljes élet.


(Karsai Tibor)

Mindig így!

 

 

 

Mindig így!

Látni veled a lenyugvó napot,
s már fáradt fényénél csókolni
ajkadra - ajkamat, ez csodálatos.

Kéz a kézben, az éj sötétjében
ragyognak ránk a csillagok.
Fényüknek üzenete, legyetek boldogok.

Tündöklő szempár a tiéd, megigéz,
S fénye elkápráztat minden csillagot.
Boldogan tündököl, csakis értem ragyog.

Kint a sötétségben piheg minden,
Alussza éber álmát a természet,
s a lombok suttogva óvnak minket.

Ölelve egymást kap értelmet minden,
lehet jó vagy rossz az élet,
egymás nélküli jövőnk nincstelen.

Míg tart az éj, s ringatja testeinket
lehet forró nyár vagy fagyos tél,
az érzés óv, égig emel bennünket.

Legyen mindig így, légy te az élet,
szeress úgy, hogy hiányod fájjon.
Lelkemnek hívó szava rád találjon.


(Karsai Tibor)

Füledbe súgom

Füledbe súgom

Gyere kedves, bújj mellém a csendben,
füledbe súgom halkan a lelkem.
Öleld szorosan, el ne tévedjen a sötétben,
minden szavát halld szíveddel!

Szavakat szültek a letisztult érzések,
s karöltve állnak érveikkel előtted.
Szívem szól szívedhez, meggyőződéssel,
lelkeink válnak eggyé, ha nem téved.

Érzem, tested megremeg, ölelésed enged,
bensődből sóhajod hangja tör fel.
Ne félj, nem hagylak el, megérkeztem,
mindenem vagy, élet az életemben.


(Farkas Tibor)

Hát igen, szeretlek (...)

Hát igen, szeretlek (...). Te persze még csak nem is sejtetted, de ebben én vagyok a hibás. Különben nem is fontos. Te azonban éppen olyan ostoba voltál, mint én. Próbálj meg boldog lenni.


(Antoine de Saint-Exupéry)

Akik szeretik egymást...

Azt, hogy a bölcsesség nem válasz, hanem a folyton változó szavakból való kigyógyulás, azoktól tudom, akik szeretik egymást, akik lábukat lógatva, szorosan egymáshoz simulva üldögélnek a narancsültetvény alacsony kőkerítésén, és jól tudják, hogy nem kapnak választ tegnap feltett kérdéseikre. Én azonban ismerem a szerelmet, és ezért tudom, hogy azt jelenti: megszűnik a kérdezés.


(Antoine de Saint- Exupéry)

A szeretet...

A szeretet az a folyamat, melynek során visszavezetlek önmagadhoz.


(Antoine de Saint-Exupéry)

Nostalgia-Chris Spheeris

PIHENŐ NAP

PIHENŐ NAP

Egy különös naplemente

Hőjét ontja napok óta,
elfáradt a Nap az égen,
izzó fejét lehajtotta
hegy-ágyának tetejében.

Narancsszínű felhőpaplan
betakarja, óvja álmát,
Szellő anyó karjaiban
tölti békés éjszakáját.

Pirkadatkor frissen ébred,
csókját hinti tó vizére,
fénymosolyát küldi újra
nagyon sokunk örömére.



(Törő Zsóka)

SZÉPÍTŐ SZERELEM

 

SZÉPÍTŐ SZERELEM

Egy új érzés varázsában

Boldogságom szépít,
csillagszemet rajzol,
arcomon a vágyak
napsugara táncol.

Megszűnik a világ,
testem, lelkem örül,
ezer színes lepke
szálldos szívem körül.

Vagyok zengő hárfa,
húrjaimon játszol,
szól bennem a dallam,
hiába vagy távol.

Virág vagyok, rózsa,
szirmaimat bontom,
illatomnak árját
dúsan feléd ontom.

Leszakíthatsz bátran,
életem a tiéd,
szerelemmel szállok
madárszárnyon feléd.


(Törő Zsóka)

A SZERETET EREJE

A SZERETET EREJE

A szeretet a legnagyobb erő

hadd meséljek neked
ma a szeretetről
lényünkből fakadó
édes érzelemről
gyere megölellek
mindig hogyha fázol
bármerre is legyél
tudd nagyon hiányzol
szólj ha fáj valami
meggyógyítlak nyomban
varázserő lakik
apró csókjaimban
szeretetcsokromból
átnyújtok egy szálat
meglátod eltűnik
keserűség bánat
szeress hát amíg élsz
hozzon fényt és erőt
színezze derűssé
lelkedben a jövőt


(Törő Zsóka)

Ölelj

Ölelj

Öleld át a lelkem
Olyan nagyon fázom
Bocsásd meg a vétkem
Ha olykor hibázom
Mesélj még csodákat
Gyönyörű meséket
Iszom szavaidat
Éhezem a szépet
Légy nekem a lágyan
Simogató fényem
Ölelj hát szorosan
Amikor csak kérem



(Törő Zsóka)

Néha hibázunk...

Hozol egy rossz döntést és valami elképzelhetetlen történik. Nem mintha szándékosan tennénk. Nem mintha bántani akarnánk bárkit is. De néha megtesszük. Néha hibázunk. És amikor felrobbanunk, sajnáljuk. Nem mintha a sajnálkozás tényleg számítana. Már nem. Mindannyian teszünk olyat, amire nem vagyunk büszkék. Ezt megértem. Tudom, hogy senki sem tökéletes. De hogy élhetsz ezzel? Hogy kelsz fel minden reggel és nézel szembe a világgal, tudva, hogy csinálhattad volna jobban? Hogy jobban kellett volna csinálnod. A sajnálat elég? Egy bocsánatkérés tényleg meggyógyítja a sebeinket? Enyhíti a fájdalmunkat? Lehet meg nem történté tenni a fájdalmat, amit okoztunk?

Az élet egy nagy szerepjáték...

Az élet egy nagy szerepjáték. Mindannyian játsszuk az általunk választott karaktert, és csak egy dolog van ami kizökkenthet minket a szerepünkből, s az nem más, mint a szerelem. Mikor jön valaki, aki az első perctől kezdve átlát rajtunk, az ő szemében az álarcunk lehull és megsemmisül. Csupán az igazi énünk érvényesül, ha akarjuk, ha nem, és ez az, ami néha annyira megrémít minket, hogy legszívesebben hanyatt-homlok menekülnénk, de hamarosan rájövünk, hogy e nélkül nincs értelme az életünknek.

Sokat kell megélnünk...

Sokat kell megélnünk, sokat kell szenvednünk, sokat kell tapasztalnunk ahhoz, hogy szívünk alkalmassá váljék a szerelem befogadására. A nagyravágyók, a büszkék, a szemtelenek és a háládatlanok nem tudhatják, mi a szerelem, úgyhogy legtöbben közülünk alig úgy ötvenéves korunkban kezdjük érteni, mi is a szerelem, akkor tehát, amikor már igen késő.


(Liviu Rebreanu)

Libikóka

Libikóka

Egyszer fent és egyszer lent,
sorsunk sajnos nem csak móka,
örömöt bánat követ,
életünk egy libikóka.
Odatartod arcodat,
csókok helyett pofon csattan,
kitárod ablakodat,
üveg törhet a viharban.

Légy edzett, mint az acél,
felhevítve vízbe vetnek,
szíved legyen kőkemény,
másképp gyakran összetörnek.

De ha másnak születtél,
ne add fel valódi arcod,
érjen bánat, száz veszély,
örömödért vívd meg harcod...
Maradj mindig önmagad,
tükörbe csak így tudsz nézni,
vállald fel fájdalmadat,
boldogságod el fog érni...


(Törő Zsóka)

Aki más, mint a többi...

Aki más, mint a többi, elkülönül nemcsak a saját kortársaitól, de szüleinek és gyermekeinek nemzedékétől is. Erre el lehet készülve. Soha nem fogják megérteni, és talán szégyellni is fogják a tetteit. De a nagyszülei valószínűleg büszkék lennének magára, és azt mondanák: ez a kislány ránk ütött! Az unokái pedig irigyen sóhajtanak majd fel, hogy: micsoda asszony volt a nagymama! És megpróbáljuk követni a példáját.


(Margaret Mitchell)

Az ember élete...

Az ember élete nem kívül van, hanem bent, a lélekben. Ami kívül van, az közömbös... nem létezik.


(Liviu Rebreanu)

Jóság

Az emberek oly büszkék a gonoszságra. Különös, ugye, hogy a jó emberek sohasem büszkék a jóságukra. Szerintem ebben szerepet játszik a keresztényi alázat. Ezek az emberek még azt sem tudják, hogy jók. 

  
(Agatha Chirstie)

Minden lehetséges

A csend varázslatos és kellemes és olyan valószerűtlen. És még ha az élet nem is tartóztatható fel, néha elcsendesedik, és olyankor úgy néz ki, mintha megállna, mintha szünetet tartana. És ezekben a pillanatokban az ember úgy látja a saját életét, mintha távcsövön keresztül nézné. Attól függően, hogyan tartja a kezében, átfogó képet kaphat, vagy éppen az apró részletekbe tekinthet bele. És csodálkozhat. Vagy kétségbeeshet. Fellélegezhet. Gratulálhat magának. Minden lehetséges.
 

(Natasa Dragnic)

Holnap ismét

Holnap ismét

Hegyek karolta völgyek ölében
remeg a felszálló meleg ködében
a tegnapok apróka gyöngye,
úgy csillog, mint tündér könnye.
Ékszere a tündöklő mának,
a ragyogó Nap sugarának,
sötétben is izzó parázs,
reményt ébresztő, színes varázs.
Most feketén néma a csillagos ég,
távoli, komor, s nem fénylő kék.
a csend vonja be fátylával a milliónyi ékességet,
a sok apró fényességet.
Mosolyt szül a hajnal,
ápolja, félti a nappal,
Halvánnyá változtatja az alkonyat
megfáradt arcodat,
könnyet temet az éj,
de nem adod fel még.

 

(I. P. Steve)

Senki sem ért...

Az emberek klisék közt élnek: "Helló, hogy vagy? ". Senki sem ért ezen semmit, ezek a szavak csupán arra szolgálnak, hogy helyettesítsék az igazi párbeszédet. Az emberek nem néznek egymás szemébe, nem fogják meg egymás kezét, nem akarják érezni egymás energiáját. Nem hagyják magukat áramolni. Mivel rettegnek, csak a túlélésre törekszenek. Hidegek és halottak. Kényszerzubbonyban léteznek.

(Osho)

Kerék Imre: Amikor legnagyobb

Kerék Imre:
Amikor legnagyobb

Amikor belül már a legnagyobb
a zűrzavar: egyszerre átsajog
zsibbadt érzékeiden a való,
elég egy rózsatő felvillanó
torkolattüze, egy zöld lombos ág
eleven rajza az ablakon át,
egy nemtudod-milyen-nevű madár
szárnyverdesése, amint tovaszáll -
s megnyílnak hirtelen a zsilipek,
kifele zúdul minden, ami bent
föltorlódott, s beleoldódik a
létezés sodró hullámaiba,
míg lassan kitisztul a benti táj
és az egyensúly, a rend helyreáll.

Lator László: Jóság

Lator László:
Jóság

Egyszerűen és átlátszóan
lebegünk a világ dolgai fölött,
mint a súlytalan madarak,
mint a levegő, mint a semmi.

Nem akarunk semmit, de éjszaka
vágyaink lila lánggal égnek,
s reggelre megszületnek bennünk
a föld, a nap és az állatok.

Mi vagyunk a föld, a nap és az állatok,
a lassú folyók és a messze
hegyek hullámzó éneke,
határtalan alázat.

A földért és a fákért és az égért,
az állatokért és az emberekért vagyunk,
a kemény falakon áthatolnak
remegő sugaraink.

Megértésünkben felolvadnak a kövek,
az utak összefutnak,
szemeinkből a földre
a jóság szüntelen zuhogása árad.

Érezzük ereink lüktetését,
időtlenek, határtalanok vagyunk,
s magunkba oldjuk
az újuló és porladó világot.

Az élet adja...

"Mindegy mekkora házban laksz és milyen autóval jársz. Mindegy mennyi pénzed van a bankban, hova jársz nyaralni, mi a végzettséged, vagy hol dolgozol. Csak az számít milyen ember vagy. És a félreértések elkerülése végett: azért, mert gazdag vagy, még nem vagy jobb / különb másnál. Azért, mert szegény vagy, még nem vagy jobb / különb másnál!
Az olyan erényeket, mint tisztesség, becsület, megbízhatóság, szavahihetőség nem pénzben mérik. Pénzért nem megszerezhetőek! Az élet adja azoknak, akik elég erősek ahhoz, hogy a gondolataikat, a szavaikat és a tetteiket eggyé kovácsolják. Azoknak az érdeme, akik azt is mondják amit gondolnak, s azt teszik, amit mondanak.
Bárki felöltheti magára ezen erényeket, mint álcát, de megtartani eme díszes tollakat nem fogja tudni hosszú távon. Utolsó csepp véréig fog küzdeni, hogy az álnokul szerzett, hamis tollakat megtartsa, s ehhez szerez majd magához hasonló, hamis tollakkal rendelkező társakat, hogy erényeit igazolni tudja.
Azonban az igaz erények nem szorulnak sem védelemre, sem mások igazolására, mert a tulajdonosuk tudja, hogy azok vannak. Minden egyéb elenyészik, s csak az ego kacér, csalfa játéka e világban..." -


(Noémi Smohai)

Értékes dologról van szó...

Ne hidd, hogy nem tudsz szeretni, hogy nem vagy rá képes. Képzeld, nagyon is tudsz. Szívből, mélyről, úgy, ahogy sohasem tudtad elképzelni. De ezt akárki nem válthatja ki belőled, csak akkor jön, ha valaki megérdemli, és az a valaki arra érdemes. Ki kell érdemelni, meg kell dolgozni érte, meg hasonlók. A varázslat kevés, az elmúlik. De hinni kell. Elengedni a félelmeket, megnyitni a szíved, és kábé ennyi. De ne hidd, hogy képtelen vagy rá. Egyszerűen csak azt értsd meg, hogy nem a te hibád, ha nem megy. Akárkinek nem adhatod magad, és akárki nem is fogja kiváltani belőled azt, amit igazi szeretetnek hívunk. Akinek ki kell, az ki fogja váltani. Csak türelem. Nyugalom. Mindennek eljön a maga ideje. Értékes dologról van szó. Egyébként sem adhatod akárkinek...


(Oravecz Nóra)

Az emlékek...

Az emlékek és az elmosódott lábnyomok a szem számára láthatatlanok, a figyelmes lélek mégis képes megérezni a régen elmúlt álmok és az idővel elhaló fiatalkori vágyak rezdüléseit. Ha valaki csendben megáll és szívével hallgatja a csillagfényes éjszakát, érezni fogja a szerelmet, amelyet hajdan oly sokan, oly sokféleképpen éreztek és fejeztek ki.


(Wass Albert)

Lehetséges...

Lehetséges, hogy már én sem tudok viccelni - hogy a vicc már nem megfelelő védekezési mechanizmus. Egyes emberek viccesek, mások nem. Régen vicces voltam, de lehet, hogy már nem vagyok az. Lehet, hogy annyi csalódás ért, hogy a humor nyújtotta védelem már nem működik. Talán mogorva lettem, mert oly sok mindent láttam, ami sértett, hogy már nem vagyok képes a nevetés révén megbirkózni velük.


(Kurt Vonnegeut)

Jéghegyek vagyunk...

Jéghegyek vagyunk önmagunk óceánjában, egytized rész, ami látszik belőlünk, kilenctized lenn van a mélyben.

(Ernest Hamigway)

Nem bánom...

Nem bánom a szenvedés pillanatait, úgy hordom magamon a sebeimet, mintha kitüntetések lennének, mert tudom, hogy a szabadságért nagy árat kell fizetni, éppolyan nagy árat, mint a rabszolgaságért - az egyetlen különbség az, hogy a szabadságért boldogan fizetsz, mosolyogva, akkor is, ha közben nyeled a könnyeidet.


(Paulo Coelho)

Andy Williams-Unchained Melody

Veled, csak veled

Veled, csak veled

 
Oly zsongító volt az érzés
valahol a lelkem mélyén:
fehér galambok szálltak fel,
fehér felhőkkel feketítve a napot.
Az erő lassan kiszállt belőlem,
abroncsként ölelt két karod.
Lelkeink simogatták, értették egymást,
az érzelem vad volt, mégis szelíd.
Hangszerré lettem - csodás darabbá,
melyen csak a mester játszhatott így!
Odakint... már világos volt,
idebent félhomály terjesztette szárnyát,
akár egy nagy madár az égbolton:
védő, puha szárnyak karoltak át.
Úgy szerettelek, mint senki sem,
miénk volt az egész végtelen,
majd az éjszaka közénk állt...
homályfüggönyt vetett reánk...!


(László Klára)