Ha valaki megkérdezne most, azt mondanád: elfáradtál. Úgy érzed a világ összes fáradtsága a testeden, a lelkeden, az életeden. Fáradt vagy. Nem tudod, hogy meddig tudod magad tartani.
Hisz erről szólt az életed. Igaz?
A tartásról.
Tartottad a szavadat, ott voltál, ha kellettél, de tartottad a távolságot azoktól akikben nem volt tartás. Tartottad a hátadat másokért és csak te tudod mekkora erő kellett, hogy egyenesen tartsd a fejed, amikor azt akarták, hogy lehajtsd. Tartottad a tempót, és bármennyire erőtlen voltál, tartottad azt is, akinek nem maradt semennyi. A karjaidban tartottad a kisbabád egész nap, közben otthon mindent te tartottál kézben. Eltartottad a családot. Nyitva tartottad másnap a szemed, mikor egész éjjel nem aludtál, de nyitva tartottad a lelkedet akkor is, mikor rég be kellett volna zárni.
De leginkább tartottad mindig magad, amikor nem volt más választásod, mint kitartani.
Tudod mit nem tartottál soha? Szünetet a rohanásban. Sosem tartottál egy pillanatot, ami csak rólad szólt. Nem tartottál egy csendes lélek pihenőt.
Kérlek. Állj meg egy pillanatra. Csoda, hogy fáradt vagy? Állj meg és pihenj.
Minden megvár.
Eddig mindig te tartottál valamit, vagy valakit.
Most vegyél egy mély levegőt és hagyd, hogy téged tartson tenyerén az Isten.
(Lőrinczi Emese)
