Szemtől szembe
Miért ilyen nehéz az Út?
Talán mert makacsul ragaszkodunk a szenvedéshez, amelybe
beleringattuk magunkat az elmúlt évezredek során. Generációról
generációra, inkarnációról inkarnációra örökített mintáink, téves
beidegződéseink hálójában vergődünk, riadtan kapaszkodva
megszokásainkba, ahelyett, hogy fejest ugranánk a “kígyóverembe”, amely –
a megismerés pillanatáig – rideggé, bizonytalanná és félelmetessé
hazudja számunkra a létezést.
…
Aminek vagy akinek a szemébe - mélyen, odaadással – végül, önmagunkat
legyőzve bele merünk tekinteni -, nem lehet többé idegen vagy ijesztő
számunkra: az összetükröződésben és az azt követő én-feladásban
felismerjük, megéljük ugyanis az egység csodáját. Így olvad semmivé a
félelem, és borul virágba a múlhatatlan Szeretet.
…
Ez azonban csak a kezdet. Fontos újra és újra emlékeztetni önmagunkat
arra, hogy az szárnyalhat velünk hosszútávon, akit szabadon engedtünk. A
rabként tartott madár – legyen bármilyen csábító is az aranykalitka
melege -, mindig is kiálmodja magát a Valóságból: folytonos menekülésbe
kergeti tapasztalat után sóvárgó lényét.
…
Nincs börtönőr, aki ne volna ugyanúgy fogoly, mint áldozata. És nincs
áldozat, aki ne maga provokálná saját bezártságát, megfosztva önmagát a
számára ijesztőnek ható Élettől.
…
Tartós boldogság csak akkor születhet, ha belátjuk, hogy illuzórikus
fogságunk önkéntes. Bármikor kisétálhatunk kalitkánk nyitott ajtaján a
friss levegőre: és ha mégsem tesszük, csak a bátorságunk hiánya az
akadály. A döntés és az azt követő lépés kimozdít ugyanis a tetszhalott
állapotból, és arra késztet, hogy árvaságunkból először mozgékony,
földön csúszó-mászó hernyóvá, majd az egekig szárnyaló pillangóvá
transzformáljuk át magunkat.
…
Persze menekülhetünk még sokáig, ahogyan tettük idáig is, életről életre. De vajon meddig még?
A jelenkor energiái erős támogatóink itt és most abban, hogy
letehessük végre az áldozatszerepet, és Útra kelhessünk – befelé,
felszabadítva önmagunkat a kényszeres rabságból. Az elinduláshoz azonban
Döntés kell, és tettek.
Minél inkább ellenszegülünk a forradalomnak, amely bennünk és rajtunk
kívül egyaránt megállíthatatlanul és elkerülhetetlenül zajlik, annál
erőteljesebb szenvedést hívunk meg magunkhoz.
…
Tekintsünk az életünkre, és próbáljunk meg nem kimenekülni abból, ami
fájdalmasan szembesít bennünket saját éretlen, kidolgozatlan vagy
felvállalatlan részeinkkel. A vonzás törvénye azért felel, hogy
bármilyen helyzetből is próbáljunk szemlesütve kilépni, a folytatás
hasonló tanításokkal álljon elénk, nem hagyva, hogy újabb illúziófalakat
vonjunk magunk köré. A változás nem a külső körülmények átalakításával,
hanem csak belül történhet meg, öngyógyításunk által – és megújult
állapotunkhoz igazodnak a kinti életlehetőségek, hűen mutatva, hol
tartunk önmagunkkal.
…
Ha pedig időnként elhisszük, hogy haladottabban tekintünk a világra,
mint mások, és ezért feladatunk embertársaink megváltása – megint csak
érdemes őszintén beletekinteni a Világtükörbe, és befogadni annak
üzenetét: eltévedtünk az Úton… Mindaddig, amíg a különállás illúziója
homályosítja el látásunkat, és nem annak a tudatos befogadása, hogy
“mindenki AZ”, addig bizony igencsak távol vagyunk az önmegváltottság,
az önszeretet megtörhetetlen eksztázisától, az Önazonosságtól…
…
Aki szeret – befelé, és ezáltal kifelé is -, nem
tesz mást, mint tapasztalatokhoz inspirálja a Létezőt… szabadon hagy és
gyönyörködik önmaga vagy egy másik ember egyre áramlóbb és
kiteljesedettebb táncában…
(Cs. Szabó Virág)
A szeretet törvénye
Néha annyira vágyunk arra, hogy angyalok lehessünk,hogy közben megfeledkezünk arról, hogy jó emberek legyünk.
A szeretet alaptörvénye annak az erőnek, melyet mi Istennek nevezünk.
Ha megtanulunk szeretni, és ezt párosítani tudjuk bölcsességgel, akkor
tökéletesek leszünk. Feladatunk és egyben életünk értelme is ezen a
földön, hogy megtanuljunk szeretni. Nemcsak a partnerünket, hanem egy
olyan , mindent átfogó szeretet képességét kell elsajátítanunk, amely
többé már senkit és semmit nem zár ki.
A szeretet azt jelenti, hogy megértően, tudatosan elfogadom a tökéletlent.
A szeretet azt jelenti, hogy megnyitom magam, és beengedem a
többieket, hagyom, hogy részt vegyenek mindabban, ami engem
foglalkoztat, megosztom magam velük, önmagamat felkínálom nekik. A
szeretet azt jelenti, hogy örömmel munkálkodom mások javán, és
hozzájárulok személyes kibontakozásukhoz.
A szeretet azt a
vágyat kelti életre szívemben, hogy a másik boldog legyen, és kész
vagyok ennek érdekében bármit megtenni: időt adni neki, ha időre van
szüksége, figyelmet, ha figyelemre van szüksége, és szabadságot, ha
szabadságra van szüksége. A szeretetben nem várok feltétlen viszonzást,
cselekedeteim mozgatórugója a gyengéd odafigyelés, nagyrabecsülés és
csodálat.
A szeretet olyan, mint egy magányos hegyi kunyhó, amelyben az ember csak azt találja, amit magával visz.
Ha a szeretetben boldog akarok lenni, két dologról kell megszabadulnom:
attól a félelemtől, hogy nem fognak eléggé szeretni, és attól a
vágytól, hogy a másikat birtokoljam. Aki ugyanis fél és birtokolni akar,
végül mindent elveszít.
A tartós szeretetnek a következő feltételei vannak:
Csodálat
Mindkét felet lelkesítő feladat
Nincs
földi boldogság a szeretet határain kívül. Ez minden. Ami ezen kívül
van és értéknek látszik, az mind csak délibáb. A szeretet aranyát pedig
csak a fájdalom forrasztja szorosabbra, a fájdalom tűzcseppjei. - Ezt jó
tudni annak, aki sír.
(Gárdonyi Géza)
Wass Albert: Szabadság
"Azt jelenti, hogy jogod van az élethez, éppen úgy, mint a
pillangónak, vagy a madárnak, vagy a vaddisznónak. De semmivel sem több,
mint ezeknek. Vagyis jogod van a magányhoz, az élelemhez, amit
megszerzel magadnak fáradozás árán, a napsütéshez, az esőhöz és ahhoz,
hogy dideregj a hóban, ha nincs meleg ruhád. Jogod van szabadon
gondolkodni a világ dolgai fölött, szép és csúnya, jó és rossz között
választani. Jogod van bátornak lenni és őszintének. Becsületesnek,
igaznak. Jogod van békességben élni és nyugalmasan várni a naplementét.
Jogod van elnyomni magadban gonosz indulataidat és jogod van a
tökéletesedés útját keresni, mely Istenhez vezet. Ez a szabadság. A
többi, amit ezzel a fedőnévvel cég jelezve annyiszor tűztek zászlóikra
emberi megmozdulások, csupán valamely embercsoport önzését, izgágaságát,
vagy uralmi vágyát képviseli egy másik embercsoport rovására. Az igazi,
természetes szabadságtól irtózik minden közösség, mivel az
felszabadítja az egyént és ezáltal megszünteti a közösséget. Nem az a
szabadság, hogy úgy élhetsz, mint egy diktátor és kedved szerint
érvényesítheted a benned felgyülemlett gyűlöletet. Szabadság az, hogy
nincs diktátor fölötted más, csak a Teremtő Rend. És, hogy a gyűlölet
ellen megvédelmezheted magad a szeretettel."
"Minden
amire szükséged van, mélyen benned él és várja, hogy megmutatkozhasson.
Csak maradj csendben és adj időt, hogy ami belül van, megtalálhasson
téged."
(Eileen Caddy)
Figyeljetek reám: az élet szép! Élni, élni, ezt akarja a rög, a fűszál,
a féreg, az állat, az ember! Élni napsugáron, boldogan. Ez a föld a
mienk, ne engedjétek, hogy egyetlen élőtől elvegye valaki! Az ember a
legértékesebb a földön, lelkében végtelen jóság, szépség csírái
szunnyadnak. Szeressétek, becsüljétek az embert, a nagyot, a kicsit, az
erőset, a gyengét! A sorssal szemben egyformák vagyunk! Az élet rövid,
az igazság örök.
(Maxim Gorkij)
Légy csöndes…
Tapasztaltad valaha a csöndben születő áhítatot?
Azt az erőt, amely áthidal teret és időt, míg betölti a Végtelent…?
…
Akkor felismerted azt is, hogy a fecsegés energia-tékozlás. Félrevezet.
A szívbéli meghallgatás ezzel szemben gyógyító – amikor befogadva a
másik lényét, ítélet nélkül vagyunk jelen az ő Valóságában, amely e
szeretetfolyamban végül közös élménnyé magasztosul.
…
Légy csöndes… és végre megélheted azt, aki Igazán vagy. Békében, Önmagaddal.
(Cs. Szabó Virág)
Áhítat
A
Szeretet isten-illatú, ha áhítattal fordul egymás felé két ember,
anélkül, hogy akaratukkal beavatkozni kívánnának egymás sorsába. A
szakrális kapcsolatokban növekvők mottója a szabadon hagyás, a kölcsönös
gyönyörködés egymás végtelen táncában, a bizalom. A tapasztalás
szabadságának, és az elfogadás, az otthonélmény puhaságának odaadása. A
“nálam bármikor megpihenhetsz, ha elfáradtál – járd csak az Utad, én
támogatlak és hiszek benned…” – örök üzenete.
Ezt a tudatossági szintet elérni döntés és belső munka kérdése. Bárki
képes rá, aki képes egóját megszelídíteni, és felelősséget vállalni
életében a Szeretetért.
Két nyitott szívcsakra, ha egymásra nevet – imába kezd a világ.
(Cs. Szabó Virág)
Harcos Katalin: Újra álmodom
Kívántad, hát most újra álmodom.
Szépet. És - hitted volna? - Veled…
Lásd, bohón kalandozom,
és szárnyára vett a képzelet.
Erdőket járunk, barlangot, vad vizet,
sziklákra mászunk hegyormokon,
majd lágyan megfogod a kezemet,
és elpihensz este az ágyamon.
Hangod fülemnek furcsán csengene,
mégis tudom, hogy jól esne nagyon,
ha én lehetnék a szíved kedvese,
s velem ébrednél hűs hajnalokon.
Őszülő fejed, ha ölembe tennéd
mesélnék, hogy öleljen édes álom,
titkon tündéd, varázskoboldod lennék,
és befogadna az én világom.
Talán egyszer tényleg befogad…
Szinte valóként magam előtt látom,
hogy álmom téged is magával ragad
és te leszel a vágyott boldogságom.
Tán egyszer eljön egy pillanat,
amikor csók csak neked gyúl a számon…
De állj! Ez már túl merész gondolat!
Ne félj, Kedves! Csak szeretetre vágyom,
de nem csaplak be Téged, sem magamat.
Ecsedi Éva:
Szeretlek
Szeretlek, mint a tavaszi réten röppenő madár a napot,
Szeretlek, mint a sötétkék égen szikrázó csillagot,
Szeretlek, mint tavaszi záporokat a friss vetés,
Szeretlek, mint szellőt forró nyári napsütés.
A szerelem oly szép...
S a bennem kigyúlt fények szikrázva vibrálnak,
Nem tépik már vad viharok a bús lombú fákat,
Nincsenek már csillagtalan éjjelek, sem fellegek,
Elvonultak az üvöltő vad szelek, a félelmek...
...szeretlek.
A kora reggelek csendjében nézem, ahogyan alszol,
Föléd hajolva homlokodra csókolom álmaim,
Gyengéd simogatásod érinti vágyaim, s a félhomályban
Nincs szebb kép, mit festő ecsetjével festhet,
Ahogyan átölelsz, s rám mosolyog lelked. Érzem...
...szeretlek.
