Adamis Anna: Az legyél, akinek látszol

 

 Adamis Anna: 

Az legyél, akinek látszol

 

Az legyél, akinek látszol
A húrok s a hangszerek
Nem mindenkinek zengenek
Néha jobb, hogy csendesek
Mert a belső zenét nem egy kéz játssza el
Az legyél, akinek látszol
És annak látszódj, aki vagy
Az legyél, akinek látszol
S aki vagy

Mint foltok egy farmeren
Foltokból áll az életem
Mint foltok egy kopott farmeren
De egy színes rongy nekem nem sokat mond
Az legyél, akinek látszol
És annak látszódj, aki vagy
Az legyél, akinek látszol
S aki vagy

Szépség az arcokon
Elkábít, nem tagadhatom
De várj, van egy mondatom
Ó, a belső zenét nem egy kéz játssza el
Az legyél, akinek látszol
És annak látszódj, aki vagy
Az legyél, akinek látszol
S aki vagy.

Árvai Attila: Hó

Árvai Attila:

Hó

Hideg márványtakaró
Vakítóan fehér hó…
Elvakítja két szemem
Nyomot hagy a lelkemen

Égből hullik szépen alá
Énekli az Isten dalát
Két kezemet meghűti
Az arcomat pezsdíti

Láthatatlan fehér fátyol
Megcsodálod benn a házból
Mosolyogsz, ha felnézel
Szíved eltel reménnyel…

Ott rejtezik a szívedben
Fehérfátyol lepelben
Ha elcsendesedsz, meghallod
Mit néked a hó suttog…

Kinyitja az ég ajtaját
Megépíti hó hintaját
Már messziről sugárzik
A szemed is csak káprázik

Tiszta fehér áldott hó
Lelkünket is feloldó
Hideg fagyos érinteni
De szívünket melengeti

Isten arca rejtve benne
Örök titok fehér lelke
Boldog vagyok, hogyha látom
Csodálom hát mindenáron

Isten adta fehér lepel
A mennyekbe felvezetel
Csodállak én, míg csak élek
Áldozok szép énekének
Ki megalkotta e csodákat
Az Isten havas világának…

Árvai Attila: Tél

 Árvai Attila:

Tél

 Elsuhan a tél, a szomorú utcákon
Jeges szelet hagyva, megfáradt orcákon
Olyan csendesen vagy, mert érzed a hideget
Süvít a némaság, lehűti lelkedet…

Telet fúj a nyárfa, remegnek levelek
Sietve sétálnak, a didergő emberek
Arcukat lehajtva, remélnek meleget
Szívükben emlékként, ott él a kikelet

Télapánk tétováz, adjon e még szelet
Mert sikítva fújdogált a háztetők felett
Már minden meleg kihűlt, idekinn az utcán
Hamar szertefoszlott, e sötét, hideg órán

Telet vártunk folyton, ez elolvasztó nyáron
Együtt imádkoztunk, a forró áradáson
De most, hogy végre eljött, oly annyira fázunk
Menedéket adva, hívogat a házunk…

Csendes téli este, a reményt megtaláljuk
Tüzünket megrakva, egymásért kiállunk
De telünk hidege is, csak értünk, az emberért
A szívünk nem hűti le… a szeretet melegét…

Barnaky Miklós: Tudod te!

 

 Barnaky Miklós:

Tudod te!

 

Tudod te jól,
mit érzek irántad,
mégis kérdezed.

Tudom én jól,
nem mondok titkokat,
mégis felelek.

Százszor is még,
vagy akár ezerszer;
szeretlek, szeretlek, szeretlek;
ahogy csak szerethet ember!

Horváth Mária: Egy nem várt csoda

 

Horváth Mária: 

Egy nem várt csoda

Akarom szerelmét,
akarom mindenét!
Akarom érzését,
akarom gyönyörét!

Szédítő ölelést,
őrjítő érintést.
Csókja édes ízét,
ajka forró tüzét.

Még mindig égeti,
a lángja perzseli.
Éltető csókjai,
ölelő karjai.

Ma is őt akarom,
hozzá kiált szívem.
Mindenét imádom,
a testét kívánom.

Tiszta érzelem,
egy fénylő szerelem.
Mi táplálja létem,
átjárja lényem.

Csak is reá vágyom,
az igazi párom.
Örök boldogságom,
mesebeli álmom.

Akarom és vágyom,
csakis őt kívánom.
Minden boldogságom,
ma is újra várom!

Te alkottál velem...

  "Képek vannak bennem, amiket Te alkottál velem.
Pillanatok, s bennük sóhajokba fonódott a lélegzetem.
Ujjaid köré ékelődött remegő kezem...akarom még, el nem engedem..."


(Szabó Lőrinc)

"Ha szerelmed nem remél elfogadtatást...

 

"Ha szerelmed nem remél elfogadtatást, temesd magadba. Ott lappanghat benned, ha csend. Mert irányt teremt számodra a világban, és minden irány gyarapít, ha lehetővé teszi számodra, hogy közeledj, távolodj, belépj, kilépj, találj és veszíts. Mert az vagy, akinek élnie kell. Már pedig nincs élet, ha nincs olyan istenség, amelyik erővonalakat teremtett számodra.
Ha szerelmed nem talál elfogadásra, és immár hiú könyörgés, hogy jutalmazzák hűségedet, ha nincs hozzá elég lelkierőd, hogy magadba rejtsd, akkor, ha van orvos, gyógyíttasd magadat. Mert nem szabad összetéveszteni a szerelmet a szív rabszolgaságával. Szép a kérő szerelem, de szolgához méltó az, amelyik esdekel.
Ha szerelmed a dolgok abszolút lehetetleségébe ütközik, például egy klastrom vagy számkivetés áthághatatlan fala meredezik előtted, adj hálát Istennek, ha választottad viszontszeret, jóllehet látszólag néma és vak. Mert létezik számodra általa meggyújtott mécses a világban. És nem számít, hogy nem használhatod. Mert aki így hal meg a pusztában, gazdag: hiszen háza van valahol messze, jóllehet meg kell halnia.
Mert ha erős lelkeket építek, ha kiválasztom közülük és hallgatásba falazom a legtökéletesebbet, úgy érzed, senki sem kap tőle semmit. Holott egész országom nemesebb lesz tőle. Bárki arra vetődik, leborul előtte. És jelek és csodák születnek.
Tehát ha szerelem ébred irántad - még ha hasztalanul is -, és a te szívedben is megfogan, fényben fogsz haladni. Mert nagy ereje van az imádságnak, amelyre csupán a csend válaszol, ha létezik az istenség.
És ha elfogadják szerelmedet, ha karok tárulnak feléd, akkor imádkozz Istenhez, hogy óvja meg ezt a szerelmet a romlástól, mert féltem a túlságosan boldog szíveket."

Antoine De Saint-Exupéry: Citadella (részlet) 

Szabó Lőrinc: Isten békéje!

Szabó Lőrinc:
Isten békéje!


Sehol se tudtam lenni, hogy oda
ne kívánjalak: minél kevesebb,
annál fájóbb volt szép és jó nélküled,
annál forróbban vágyott szívem a
társra, terád: a Mindenség maga
gyógyult - s én benne - amikor veled
voltam, vagy ha csak előlegezett
az együttlét reménye-mámora.
"Isten békéje!" - mondták valaha
a boldog szerelem álmaira,
ezt a békét nem érzem már soha:
soha a Legfőbbet, bár te se hittél,
a Titkot! Azt, kit, míg voltál-szerettél,
Kedves, legjobban Te közvetítettél."
"Te szítottad legjobban azt az érzést,
hogy jó lenni,hogy élő tűz vagyok,
hogy otthon a Mindenben: áthalok
a Kezdetbe: tudatom vágyva néz szét
s mohón issza a nyugodt egyetértést
a harcos részek közt: az a Titok
nyílt általad, melytől nevet kapott
egykor valami világnagy Egészség.
Mit sok-sok együtt, te egymagad adtad,
mit sok-sok alig, te tetőzve!...Vagy csak
képzeltem?...Mindegy: minden nőt miattad
szerettem: mindenre futotta belőled...
Nem is érzek most sem eget, sem földet:
mindenek szíve, mindig nélkülözlek

Csitáry-Hock Tamás: Van a tél...

Csitáry-Hock Tamás:

Van a tél...

 

A mozdulatlanság állapota. Az alvás, a várakozás állapota.
A szomorú szépség állapota. A csend, a hideg, a fagy, a jég, a hó.
A hó gyönyörű. Szomorúan gyönyörű.
... De nem csak szomorúság, nem csak fagy van a télben.
Hanem jó is.
Az, hogy véget ér. Ezt mindig, minden évben biztosan tudhatjuk. Véget ér.
Hogy mikor, nem tudjuk. Lehet, hogy hamarosan, lehet, hogy sokára.
De biztosan vége lesz.... És ezt várjuk.
Ez tartja bennünk a lelket, tudjuk, hogy érdemes élni, várni, mert lesznek szebb napok.
Amikor minden megmozdul, minden felébred, és minden szép lesz megint.
Csak várni kell és hinni. Nem is hinni - tudni.
És türelmesnek lenni.
Ez a legfontosabb. És ha megérkezik a tavasz, elfelejtünk minden mást.
A hideget, a szomorúságot, a fagyot, a mozdulatlanságot.
...Igen, most tél van. De lesz tavasz.

William Henry Davies: A tél szépsége

William Henry Davies:

A tél szépsége

Ugye, szép a tavasz, mikor

rügy születik s madár dalol?
S ha daluk némul, szép, ugye,
nyáron a méh- és virágzene?
És nem szép, ha elmúlt a nyár,
hogy a levél, lehullva már,
cipőnk orránál kavarog
vagy sarkunkban ireg-forog?
Most tél van, beállt a patak;
sétálgatok a fák alatt:
öles hóban áll mindegyik,
odvukban mókus aluszik,
s bármily kicsiny az ág, a gally,
mindent fehér szirom takar.
Köszöntlek, tél! Te szépíted,
nagy virággá te építed
ezt a fát, ötven fekete
karját fehérrel vonva be,
míg a gallyakra millió
kis fehér kesztyűt húz a hó.