HÁLA.....

HÁLA.....

Éreztem biztosan…mégis meg kellett tapasztalnom a távolságot…. el kellett mennem ahhoz, hogy érezzem a hiányodat…. Meg kellett éljem a fecsegést, hogy észre vegyem a csendet…. Rabságban kellett élnem hogy felismerjem a szabadságot…. Látnom kellett a nyomort, hogy tudjam értékelni az életem….. Megmutattad nekem a magányt, hogy megtaláljam önvalóm és felismerjem az egységet….. Mellettem álltál és mégis oly távol…. Ha nyújtottam… fogtad a kezem.
Most itt vagyok megint.
Jó újra visszatérni hozzád…. Érezni a szelekkel szárnyaló illatát…. a tüzekkel virrasztó érintését…. az angyalokkal suttogó mélységét, annak tisztaságát fürkészni…. Most tekintetünk egyé válik, szellemed felragyog, s már tudom, így húztál a fény felé….TE segítettél nekem…. A megélések általi felismerésekkel…. Szabadon hagytál élni, tanulni, utazni…. szeretni, így létezni….
Amennyiben lehetne utolsó kívánságom, akkor az az lenne, bár csak minden ember megtapasztalhatná ezt amit adtál nekem…..! Ma már nem érzem…..a megtapasztalásaim által, sokkal inkább tudom, ez az igaz szeretet….Ott vagy nekem a szélben, a fényben, az eső illatában, a tenger morajában, a madarak dalában…..Miként is köszönhetném meg neked az ébredésemet, az életemet…. a létezésemet….. Nem! Ezt megköszönni nem lehet…. Segíteni fogok másoknak…Így teszek…! Miközben végig velem leszel….. bennem élsz…. Én már így létezem! Hálám jeléül, így fogadd el életem……


(Siloám Neo)

Őszi hangulat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi hangulat

Hideget hoz az őszi szél,
az ember szebb időt remél.
Aranyra festi a tájat,
szükségünk lesz nagykabátra.

Meggyengített napsugárral
leveleket hívja táncra.
Hiába halvány már e fény,
de mindig ott van a remény.

Borús nappalok és esték,
ezt derűvel tegyük szebbé.
Felkeltve ösztönös vágyat,
s szívünk melegséget áraszt.

(Kulcsár József)

Őszülő szerelem

Őszülő szerelem

Szerelmem örök - szívedet őrzi már,
kezeim féltőn fogják a kezedet,
de búcsúznak a nyártól az őszi fák,
hordja a szél a sárguló levelet.

Az eresz alján a fecske útra kész,
reggelre elmegy talán a gólya is,
tudom, hogy egyszer minden a múltba vész,
csak te maradj meg nekem - még holnap is.

Hogy addig nézhessem én a szemedet,
ameddig nem lesz hófehér a hajunk,
megőszül a szívünkön a szerelem,
s az ég felé száll utolsó sóhajunk.

(Grigo Zoltán)

A szerelem sohasem hal meg...

Nincs kisebb vagy nagyobb a korlátlanból. (...) Mindent vagy semmit, ahogy az igaz szerelmes mondja, és ez a szerelem igazsága. A szerelem sohasem hal meg, úgy mondják. Öröklétet kíván és kap. És joggal. Hogyan tudna meghalni, ha ő maga az élet? Mi pedig nem ismerhetünk meg többet az örökkévalóságból, csupán szemvillanásnyit, mikor e kötelékbe lépünk.

 

(Ursula Kroeber Le Guin)

 

Megszűnt körülöttük a világ, ahogy testük egymáshoz simult, és szívük egy ütemre dobbant. A bőrük egyszerre lángolt és borzongott, és érezték, amint a lelkük is egymásba olvad. Eltűnt minden (...) a múlt, a jelen és a jövő. Csak ők voltak, ketten, mégis... egyként. Érezték, hogy ez nem más, mint a színtiszta, halhatatlan szerelem.

 

(A. O. Esther)

 

És ez egy halhatatlan érzés...

Ölellek, olyan szorosan, amennyire csak bírlak, szeretlek, amennyire csak tudlak, és te is szeretsz, egész testedből, teljes lelkedből, a legtisztábban - és mégis vágyódunk egymásra, mintha messze lennénk, és sohasem tudunk egymással jóllakni... Az a felkavaró ebben az élményben, hogy nincs "beteljesülés"... Halandók vagyunk, az a baj! És ez egy halhatatlan érzés. És ezért mindig azt érezzük, hogy elveszthető.

 

 

(Müller Péter)

 

Szeretlek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szeretlek

Színek, fények; hangok, képek.
Ezek nélkül mit ér az élet?
Reád, ha nézek, szemeidben égnek
Ezüst gyöngyei az esti égnek.
Talán a tűz, mely legbelül emészt,
Lehet; e láng a szerelemé.
Egyedül félek, de Reád tekintek, s
Kigyúlnak bennem a ragyogó fények.

(Eckl Richárd)

EGYÜTT- VELED!

Amikor RÁD figyelek, akkor megélhetem veled az Egységet, visszaidézhetek mindent ami erőt és hitet ad nekem. Látom, érzem és tudom a válaszokat, eltűnnek, eltörpülnek a kérdések. Amikor rád figyelek akkor boldog vagyok, teljes vagyok, örülök, hogy élhetek.

Eddig figyeltem rád, s mostantól csak RÁD figyelek! Mert miközben ezt teszem, megjelenik egy mélységesen-mély szeretet a szívemben, a Lelkemben, és ez felemel mindkettőnket. Bármi is történt és történik az életben csak azt tudom mondani, hogy a Szeretet mindig ott áll mindenek felett, és szeretni kell, szeretni érdemes!

Amikor RÁ figyelsz, akkor közelebb kerülsz a szeretethez és a végtelenhez. Amikor ezt éled akkor közelebb kerülsz a Mindenséghez, a Lelkedhez. Amikor így élsz, akkor éled igazán az életedet!

Ilyenkor valóságossá válik minden, mert ilyenkor tényleg figyelsz. Megszentelt pillanat ez, amikor a kettő eggyé válik, amikor valódi egyéniségek találkoznak és ebben a valódi találkozásban, ebben a legszentebb pillanatban, különlegességé válnak. Igazságok, különbözőségek tűnnek el a szeretet nevében. Eltűnik minden, ami nem a szeretet és ott marad a Szeretet a legcsupaszabb csomagolásban. Úgy ahogy eddig még sosem láthattad.

Ott vagyunk ketten a térben, Önmagunk megszentelt terében és nem teszünk mást, én Rád figyelek, és te Rám figyelsz.

Nekem mostantól ez az élet valódi értelme! Így figyelni téged, így kapcsolódni, így élni meg a szeretetet! EGYÜTT- VELED!

(Váradi Andrea)

Elfogult vagyok…

Elfogult vagyok…

Valóban az vagyok? Azt gondolod, többet látok a valóságnál. Többet látok rajtad, többet látok benned. És igazad van. Valóban többet látok. De nem a valóságnál. Többet látok, mint amit magad látsz, és többet, mint amit mások látnak. Többet, szebbet, igazabbat. De nem többet a valóságnál. Hanem magát a valóságot. Aki Te vagy. Mert azt láttam meg, ami mások elől rejtve van. Azt a szépséget az arcodon, azt a csodát a szemeidben. Amit szívvel és lélekkel lehet látni. Ami a legfontosabb. Az igazi értéket. A valóságot.
Téged.


(Csitáry-Hock Tamás)

Te és én egyek vagyunk

Te és én egyek vagyunk

Sokszor találkoztunk már álmainkban, s még többször a képzelet síkján. Fizikai szemmel látni Téged csupán felismerés volt. Felismertem szemedben a világmindenséget. Felismertem Benned önmagamat. Ki vagy Te?? Tettem fel befelé a kérdést... Minden utam Hozzád vezet. Minden gondolatom, felismerésem, félelmem, fájdalmam ott őrzöd a lelkedben. Ugyanakkor minden békém, nyugalmam és szeretetem is. Mintha én lennék egy másik testben. Néha azt érzem, inkább vagy ÉN, mint saját magam. Elfojtásaim, vágyaim mind ott élnek Benned...
Ugyanakkor átérzem a félelmeid, tudom azt, amikor Neked fáj. Akkor is érzem, hogy boldog vagy, ha ez Benned nem tudatosodik. Megállok, felnézek... és már tudom. Odafent, OTTHON mi EGYek vagyunk. Idelent azért keressük lélekben szüntelen egymást.
Eljön a nap, amikor úgy ölellek magamhoz itt a Földön, hogy többé nem lesz rá szükség, hogy elengedjelek...


(Mohácsi Viktória)

Most a csend beszél...

Nincs olyan, hogy vége. Attól, mert elköszönök, még egy kis darab ott marad bennem, belőled. Nincs olyan, hogy mától nem szeretlek, hisz minden mozzanatom Te rád emlékeztet. Hiába próbálnék elszökni, hiába próbálnálak magam mögött hagyni, olyat adtál az életemhez, amelyet örökre magammal fogok vinni. Jöhet bárki és bármi, Téged senki és semmi nem fog tudni kitörölni. Eddig csak hittem abban, hogy létezel, hogy egyszer megtaláljuk egymást és átéljük a csodát, s most már nem csak a képzeletemben élhettem át, hanem megmutattad, hogy mindez a valóságommá vált. Az út, amely idáig eljuttatott, fájdalmakkal és akadályokkal volt teli, viszont hálával tartozom minden egyes lépésnek, hiszen anélkül nem jutottunk volna el oda, ahol a szemeink összenéztek. S hogy mi vár ránk ezután? Most a csend beszél, amely többet mond minden szónál.

(Boros Bea)