Ott van! Ott lesz veled!

A búcsú mindig fáj! Mintha a szíved ezer darabra törnék, megszűnik a létezés, a valóság új értelmet nyer; feleslegeset! Értelmetlenné válik a napsütés, a madarak éneke, hiszen a szíved, a hited adtad, minden pillanatban. Most egyedül vagy. Nem zenél más a lelkednek, csak a csend. Nem fogja a kezed más, mint a dermesztő magány. De ott van veled, szíved minden dobbanásában hallod őt! Könnyeid sós tengerében érzed szerető csókjait! A napfelkeltében meglátod vágyait, szertefoszlott álmait. Ott van! Ott lesz veled! Most, és mindörökké!

 

(Theodorovits Andrea)

A búcsú egyben remény is...

A búcsú egyben remény is. Reménye az újbóli találkozásnak, a meleg ölelésnek, a véget nem érő beszélgetésnek. Amikor búcsúzunk mindennél jobban hisszük, viszontláthatjuk szerettünket, érezhetjük újra. Felfoghatatlan, hogy ez a lét egyben a végállomás lenne, hiszen oly sok van még bennünk. Oly szépek vagyunk, egyediek, Isten csodái, melyek számára ez is csak egy állomás, de nem a vég! Állomás, ahol szerethetünk, nevethetünk, teremthetünk kedvünkre. Egyetlen állomás, a sok közül! Hiszem, hogy a búcsú ha még oly fájdalmas is, mindig szép, mindig reményteljes, és ami a legfontosabb, mindig szívből szól! Szívből azokhoz, azokért, akik maradtak volna még!

 

(Theodorovits Andrea)

A szív nem átjáróház!

Mindannyiunk szíve ajtókat rejt. Hidd el, nem csak a te életedből távoznak igaznak hitt emberek, te is kiléptél már sok ember életéből. Volt, hogy csupán sodródtál, és eltávolodtál, volt, hogy szándékos döntést hoztál. Egy dolog azonban biztos! A szív nem átjáróház! A tiéd sem!

 

(Theodorovits Andrea)

Tudod

 

Tudod

Az élet ajándék...
a szív a motorja,
amit a lélek szépsége
gyémántként csiszolgat.

(Tordai Mihályné)

Nem kellenek a szavak...

 

Minden ember életében van egy olyan találkozás, amikor lelke hazatér. Amikor legszívesebben a világba kiáltaná: "Végre itt vagy!" Mintha hirtelen a szívében minden hiányt kielégülés töltene fel, végre értelmet nyer minden átszenvedett éjszaka. 

Bármilyen is az emberi forma, bármilyen a külső, a szemében felismerjük a lelkét, és azt, hogy bizony évezredek óta ismerjük egymást. Nem kellenek a szavak, a szívek mesélnek egymásnak. Lelkünk pedig meghallja a másik lelkének lágy dallamát. 

Úgy érezzük, hogy bolyongásunk véget ért, létünk értelmet nyert, megéreztük a szeretet csodáját, mit soha többé nem szeretnénk elveszíteni már...

 

 

(Mohácsi Vitória)

 

 

Ha ezt várod

 

Ha ezt várod

Csodálom mosolyod s szép szemed,
vágynám megfogni finom bőrű kezed,
ölelkezni félhomályban a szótlanságban,
elmerülni a boldogságban.
Szívem dobbanása ritmus hozzád,
a percek az álmot veled jövőbe fonják.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s felém nyújtod karod.

Mindezt elsuttognám,
érző lelkem tudatnám.
Betűket rajzolok,
szavakat halmozok,
becézlek s küldöm a széllel,
aranyozott szerelem-levéllel.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s azt elkapni nyújtod karod.

Hatalmas táblára festem
a világ elé téve nyitott érzelmem,
vagy a felhők felé fújom csengő dalban,
s elviszik feléd dúdolva, halkan.
Üzenek picinyke papíron,
s pacsirtamadárnak adom, mit írok.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s azt fogadni nyújtod karod.

Mindegy hová írok, megtalálod,
ha azt látni vágyod,
a homokban is, ha víz el is mosta,
ám ha mégsem, akkor szemed elkerüli sorra.
Most levelem csupán a saját tenyerem,
tartom feléd kezem.
Ha olvasni akarod,
ezt várod, s hogy érinthesd, nyújtod karod.

(I. P. Steve)

A szó

 

A szó

Mint egy romantikus, édes álom
könyvben regélt sóhajtáson,
úgy sírnak
néha a szavak leírva.

S úgy simogatnak
vagy vigasztalnak,
ha lelkedből jön a szó,
hisz szívhez irányítható.

A bántást kerüld,
a szeretetet építse minden betűd!
Kedvesség áradjon tőled,
ahogy az érzelem felhőtlen!

Neked is könnyebb tőle léted,
hisz a visszahatás úgy szép lesz,
mint mikor rózsát adsz egy szálat,
mosolyt és ölelést várhatsz.

 

(I. P. Steve)

 

Közeledések

 

Közeledések

Néha az ég ereszkedik le, hogy a fákhoz érjen,
hogy koronájuk a felhők fölé nézzen.
Így lesznek égig érő karcsúságok,
s a felhők, mint légben úszó lassúságok
dombhoz kúsznak
majd hegyek felé tova, s ott esőként zúdulnak.

Néha nekünk kell indulnunk,
várakozást feladva, csendben a várthoz vonulnunk.
Így lesz emberi békesség,
s erényünk, mint ékesség,
csillogó eredményt szül,
és az megmarad örök reményül.

 

 

(I. P. Steve)

 

Mindennapi haiku

 

Mindennapi haiku

Mert még tehetem,
ma is elmondom neked:
Nagyon szeretlek!

 

 

(I. P. Steve)

 

Szeretnünk kéne egymást...

“Sírok… Nem azért mert sajnálom. És nem is azért mert nem látom többet és szomorú vagyok. Nem tudom miért. Mert újra és újra belém hasít az elmúlás. Mint egy csengő. Egy tanítás. Egy hang. Felébredtem megint az álomból. A valóságra. Mert rájövök újra hogy elmegyünk. Hogy egyszer eljön a változás. Hogy egyszer minden forma elmegy és megváltozik. És hogy addig még hogyan használjuk a dolgokat, hogyan bánunk egymással és hogy hogyan bánhatnánk.. Szeretnünk kéne egymást addig is. Összejárni. Nevetni. Örülni. Köszönni. Alkotni. Szeretni. Főzni, enni, szeretni. Szeretkezni. Átölelni. Nevetni. Sírni a nevetéstől. Megpihenni. Simogatni. Mosolyogni csendben.. Hallgatni nagyokat.. Ehelyett teljesen más teszünk. Aggódunk, félünk, manipulálunk, kepesztünk, szorongunk, félünk, nyomulunk, kompenzálunk, akarunk, sértődünk, haragszunk, stb.. Mennyi elpocsékolt perc és óra.. Mennyi elpocsékolt és kárba veszett nap és év..

És egyszer elmegyünk.. Haraggal, el nem intézett dolgokkal..”

(Fenyő Iván)