2016. június 8., szerda

Ott van! Ott lesz veled!


A búcsú mindig fáj! Mintha a szíved ezer darabra törnék, megszűnik a létezés, a valóság új értelmet nyer; feleslegeset! Értelmetlenné válik a napsütés, a madarak éneke, hiszen a szíved, a hited adtad, minden pillanatban. Most egyedül vagy. Nem zenél más a lelkednek, csak a csend. Nem fogja a kezed más, mint a dermesztő magány. De ott van veled, szíved minden dobbanásában hallod őt! Könnyeid sós tengerében érzed szerető csókjait! A napfelkeltében meglátod vágyait, szertefoszlott álmait. Ott van! Ott lesz veled! Most, és mindörökké!
 
(Theodorovits Andrea)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése