Adj hálát a létezésedért...

 

Ha az esti félhomályban lehunyod a szemed, lepereg előtted minden, ami ma történt veled. S miközben nézed az életedet, adj hálát azért, hogy mindezt megélhetted! Adj hálát a létezésedért, a téged körülvevő szeretteidért, az ő ölelésükért, a mosolyukért és mindazért a sok jóért, ami értelmet ad a még szebb holnapért! Csak annyit mondj: köszönöm, s meglásd, jó lesz neked itt a földön.

 

(Lippai Marianna)

 

Örülj neki, becsüld, értékeld és szeresd...

 

„Sosem tudod meg, mit takar az a szó: boldog, ha a szíved egyfolytában morog. Sosem fogsz úgy igazán örülni soha semminek, ha a kis dolgokat semmibe veszed. Sose leszel elégedett soha semmivel és senkivel, ha csak elégedetlenkedni tudsz mindennel és mindenkivel. De az élet napos oldalát sem láthatod, ha csak folyton borúsan és szürkén látod. És sosem lesz béke a lelkedben, ha állandó nyugtalanság van az életedben. Itt az ideje, hogy rendet tegyél! Magadban és a gondolataidban. Csinálj egy nagytakarítást, hogy az életet végre a maga valóságában lásd. Seperd ki a sok rosszat, mert kell a hely a jónak és a jóval együtt a még jobbnak. Hisz az élet tele van jó dolgokkal. Bánj úgy vele, mint a neked szánt ajándékokkal. Örülj neki, becsüld, értékeld és szeresd. Mert ott van. A tied. És már nem kell, hogy keresd…”

 

(Lippai Marianna)

 

Ölelve

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ölelve

Hajnaltájban,
Mikor a Nap még csak pirkad,
Odabújok melléd,
Hogy érezzem tested melegét.

Átölellek könnyedén,
A kapocs köztünk mégis törhetetlen.
Fázós, vacogós az éj,
De mi összebújva melegszünk egymás ölén.

Nem kell a Nap melege,
Elég ha mindig mellettem leszel,
Hogy érezzem a szereteted,
Az életre szóló szerelmedet.

(Kovács Dorina)

Felejthetetlen...

Adj magadból valami maradandót! Valami lelkedből fakadót. Hisz amit a lelked ad, az megmarad. Valahogy a másik emberben nyomot hagy. Mert amit szívből adnak, az szívbe is talál, amit a lélek nyújt, az sosem lesz feledésbe merült múlt. Ott lesz mindig ahova leraktad, ahol hagytad, és akinek adtad. Kitörölhetetlen lett, amit tettél, s ahogy szerettél. Felejthetetlen lettél. Mert jót cselekedtél. És minél több jót ad magából az ember, ő maga is jobbá válik tőle. Hiszen e földre jót cselekedni érkeztünk, hogy aztán mikor már nem leszünk, maradjon itt valami jó belőlünk.

(Lippai Marianna)

Mindörökké...

 

Mire vágyik egy férfi? Arra, hogy nagyon szerethessen, és hogy választott nőjével együtt lehessen. Örökké. Vágyik arra, hogy érezze, a szerelmének a szíve csak az övé. Mindörökké. Vágyik egy nemes, tiszta női lélekre és vele együtt egy boldog közös életre. Szereti a szeretetteljes gondoskodást és a szerelem teljes álmodozást. Szereti ha szeretik és olykor kényeztetik. Vágyik mindenre, amit a szeretett nővel tehet, hisz ez okoz neki igazán örömet. Mint minden nő, a férfi is vágyik az igaz szerelemre és a szívéig ható érzelmekre. Mert az ő lelkükben is ott van a kifogyhatatlan szeretet, s képes bármikor azt nyújtani a nőnek, amit szeretne, szerelmet.

 

(Lippai Marianna)

 

Téged szeretlek...

 

„Szeretlek. Egyszerűen csak azért, mert létezel, hogy vagy nekem és fogod a kezem. Szeretem azt amilyen vagy. Mindent szeretek benned. Szeretem, ahogy hozzám érsz, s ahogy rám nézel. Szeretlek nézni közelről és távolról. Szeretem a mosolyodat, s az ölelő két karodat, vagy azt, ahogy beszélsz hozzám. Szeretem azt is ha mérges vagy, hisz az is te vagy. Szeretem a lelkedet, s vele együtt az egész lényedet. Téged szeretlek. Mindenestől és nagyon. Úgy ahogy vagy. Nem is kell másnak lenned, vagy látszanod, mert én ezt szeretem. Ezt szerettem meg benned. Az vagy, akit mindig is kerestem, s akiért feláldoznám az egész életem…”

 

(Lippai Marianna)

 

„Szeretlek...

 

„Szeretlek. Sajnálom. Kérlek, bocsáss meg. Köszönöm. Ma, ha csak egyszer is elmondod ezeket, érezni fogod az erejüket. Akkora erővel hatnak majd rád, hogy azt érzed: tiéd a világ. Olyan ez mintha mondanál egy imát. Imádkozz hát ma is mindenkiért itt e földön, s csak annyit mondj: szeretlek, sajnálom, kérlek, bocsáss meg, köszönöm…”

 

(Lippai Marianna)

 

Siska Enikő:Őrizlek

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őrizlek

Belém nőtt a hangod s érintésed,
felidézem este magányomban,
mint a puha bársony körülölel,
már nem félek, ha jő az alkonyat.

Hiába nem vagy itt, én érezlek
hallom fülembe súgott szavadat
és egy burkot képezve belőle
megőrzöm minden mozdulatodat.

(Siska Enikő)

Siska Enikő:Ott él valahol

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ott él valahol

Ott él valahol, ki szeret téged,
hozzá vágyakozik most lelked
vágyod a találkozás örömét,
hogy megfoghasd kezét,
érezd ölelő karját, teste melegét.

Ott él valahol, s te várod
csak egy szót vagy egy pár sort,
mitől újra szárnyra kélsz
és megszűnik a távolság,
mert a két szív eggyé vált.

Ott élt valahol, de már benned él,
összeköt egy láthatatlan kötelék
talán mindig neked létezett,
e Földre melléd teremtetett
s nem számít már a messze

szereted.

(Siska Enikő)

Siska Enikő:Színfolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Színfolt

Semmiből jött ismeretlen
ki küldött utamba téged?
Elég volt egy pillantásod,
hogy barnaságában elmerüljek.

Csillogása elvarázsolt
megszűnt köröttem minden
gyengéd rezgésedtől
energiák tomboltak bennem.

Friss harmat, éltető nedvesség
mit hoztál szürke napjaimba,
általad, mint szivárvány - ragyogtam.

Majd mint hurrikán söpörtél át
vittél magaddal mindent.
Semmiből jöttél,
de üde színfolttá lettél.

(Siska Enikő)