Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2015. május 15., péntek
Lélek békéje
Lélek békéje
Nagyon fontosnak tartom a lelki béke megszerzését és megtartását. Ez a mai zaklatott , zűrös világban nagyon nehéz, mindenféle külső, zavaró körülmény van az életünkben, amit sokszor beengedünk , és hagyjuk hogy lelkünkben is uralkodóvá váljék, lehangoljon, békétlenséget okozzon életünkben. Pedig nem szabadna, hogy a külső körülményeink befolyásolják a lelki békénket.
Tudom, ilyenkor sokan ellentmondanak, "könnyű ezt mondani"! Állítják, hogy az ember boldogsága a körülményeitől, helyzetétől függ, nagyban befolyásolják a külső tényezők. Belegondolva talán találkoztunk már olyan emberekkel, akik nehéz, kiszolgáltatott helyzetükben is békességben, boldogságban tudtak élni. Ők nem engedik, hogy belsőleg rombolólag hasson rájuk ez a világ, még ha élethelyzetük kilátástalannak tűnik is.
Ez az állapot elérése nem könnyű, de megtartása is nagyon nehéz. Sokan küszködünk életünk folyamán, próbáljuk elérni, hogy békesség uralkodjon a bensőnkben, és ezt tudjuk is kifelé sugározni, árasztani. Önmagunkkal kell sokszor megvívnunk, leküzdeni a belső rosszat. A békétlenség okát magunkban kell elsőnek megkeresni és leküzdeni. Nem külsőleg jön az indulat, harag, gyűlölet, szeretetlenség, félelem. Magunkban hordozzuk ezeket az érzéseket mindannyian, ennek leküzdéséhez szükséges a gondolkodás átalakítás, ami egy hosszadalmas, nehéz, állandó, folyamat. Komoly elmélkedések, beszélgetések, meditációk segíthetnek ebben . Az evangéliumok ,Jézus tanításának olvasása, értelmezése sokat segít mindezek eléréséhez, elsajátításához véleményem szerint. Azonban meg kell tanulni elcsendesedni, befele fordulni, s a külső zajokat, zavaró körülményeket kizárni.
(A.M.Tímea)
Vannak a boldogságnak olyan pillanatai...
Vannak
a boldogságnak olyan pillanatai, amiket csakis egy emberrel oszthatunk
meg, mert ezek csupán bennünk ragyognak, és titkos önmagunkhoz vezetnek.
Az elejétől fogva tudtam, hogy nekem ő kell. Mert a boldogságom csak akkor igazi, ha vele oszthatom meg.
(Balogh Boglárka)
Reménnyel...
Néha
nem többel, csak reménnyel szeretünk. Reménnyel, hogy soha nem szűnünk
meg hinni vágyaink állandóságában. Néha félelemmel, mert van úgy, hogy a
boldogság mélyebb, mint amit képesek vagyunk megtapasztalni vagy
felismerni, és nagyszerűbb, mint amit a bátortalan szív képes lenne
elviselni. Néha kétségbeeséssel, kínzó álmokkal, belénk ragadt
gondolatokkal, fájón, azon töprengve, vajon hogyan fogjuk lelkünknek ezt
az örökös sajgását elviselni. De néha szerelemmel szeretünk, csak úgy,
igazán, adakozva, felszabadultan, szabadon, és nem a magunk, hanem a más
boldogságáról szövögetünk álmokat, elűzve így a rettegő magányt, a
kételyt, és a szomorú borzalmakat.
(Balogh Boglárka)
Mindent átélni...
Semmitől
nem félni, de mindenhez kötődni. Mindent átélni és mindent megtartani.
Vajon lehetséges-e? Újraélni minden hajnalt, mintha először látnánk,
érezni minden virág illatát, szüntelenül megújulni, és nem ismerni a
szót: keserű. Ez az élet titka.
(Balogh Boglárka)
Ha két ember igazán szereti egymást...
Ha
két ember igazán szereti egymást, az a világban tapintható egyetlen
csoda. Ilyenkor a bizonytalanság szertefoszlik, és a múlt, amire
megtanítottak, vagy a jelen, amit hazudtak, nem létezik többé. Amikor a
korlátokon túl már nem fojtogató árnyak prédája a lélek, csak akkor
képes megérteni, hogy a szerelem maga a szabadság.
(Balogh Boglárka)
Címkék:
idézet,
lélek,
párkapcsolat,
szabadság,
szerelem
A férfi és nő szellemi társak...
A
férfi és nő szellemi társak, akik a házasság intézményén keresztül
irányítani tudják az egyéni ösztöneikhez tartozó energiákat, és
együttesen fejleszthetik a lelküket.
(Balogh Boglárka)
Amikor megérint
Amikor megérint
Az érintés utáni vágyakozás ösztönös. Mindenkinek szüksége van valaki érintésére és valaki megérintésére, simogatására. Mindenki szeretni akar valakit és szeretetet vár cserébe.
Az, hogy a simogatás kellemes érzést kelt, abból a szükségletből fejlődhetett ki az evolúció során az emlősöknél – legyen szó macskákról, kutyákról, majmokról vagy emberekről -, hogy eltávolítsák az élősködőket a szőrrel borított testfelületekről – állapították meg amerikai kutatók.Örömimpulzusok az agynak
A fej vagy a kar simogatása azért vált ki jóleső érzést, mert ezek a bőrfelületek olyan különleges idegsejteket rejtenek, amelyek a gyengéd mozdulatok hatására “örömimpulzusokat” küldenek az agynak. Ilyen érzékelők létezése a szőrrel fedett testfelületeken már régóta vitatéma tudományos körökben: a mostani, a pasadenai Kaliforniai Technológia Intézet kutatói által végzett kísérletek erős bizonyítékot szolgáltatnak a feltételezés igazolására – legalábbis egerek esetében.
“Miért akarják a nők, hogy megérintsék őket?
Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők? című könyvünkben elárultuk, hogy a nők testfelszínén több mint 10 000 tapintási idegvégződés van, míg a férfiakén csak 3000. Érintésre való érzékenységük segítette a nőket, hogy tisztában lehessenek csecsemőik érzelmeivel és állapotával. Ez azt is megmagyarázza, miért szeretik a nők, ha megérintik őket, és miért olyan fontos nekik a testi közelség.
Ám a legtöbb férfi úgy értelmezi a testi közelséget, hogy a nő szexet akar, és ez mindenütt óriási problémákat okoz a kapcsolatokban. A nők nagyon sok érintésre vágynak a szexen kívül – összebújásra, kézfogásra, a hajuk megsimogatására, masszírozásra, csókra. A férfiak többsége meg is teszi mindezt az udvarlás idején, mert tudják, hogy elvezethet a szexhez, ám ahogy a kapcsolat állandósul, sokan leszoknak róla.”
(Allan Pease, Barbara Pease: A férfinak szex kell, a nőnek szerelem)
A felfedezés megmagyarázhatja, hogy miért lelik örömüket az emlősök abban, ha simogatják vagy fésülgetik egymást, miközben maga a gesztus abból a szükségletből alakulhatott ki, hogy a parazitákat távol tartsák a szőrzetüktől (bundájuktól) vagy a hajzatuktól.
A kísérletek során kiderült, hogy az egerek lábának hátsó, szőrös részén olyan idegvégződések – érzékelő sejtek – találhatók, amelyek reagálnak a finom tapintásra, ám “érzéketlenek” maradnak, ha az érintés fájdalommal jár. A Nature című tudományos folyóiratban közölt tanulmány szerint meghatározott típusú neuronokról van szó, amelyek csak simogatásra lépnek működésbe. A fájdalomközvetítő neuronoktól eltérően nem fedi őket az a vastag zsírpáncél, amelynek köszönhetően a fájdalom kiváltotta inger lassabban jut el az agyba, mint általában.
Az eredmények alapján úgy tűnik, hogy az újfajta idegsejt, amelyet az amerikai tudósok a C típusú idegrostok közé soroltak, kizárólag szőrrel fedett bőrfelületen létezik. Azt azonban további vizsgálatok révén tudják csak megállapítani, hogy az emberi szervezetben kizárólag ezek az érzékelő sejtek felelősek-e a simogatás előidézte jóleső érzés érzékelésért vagy pedig másfajta neuronok is közrejátszanak abban.
(Szerkesztő: Cultura / 2013. augusztus 20. kedd / Psziché, Szexus)
Címkék:
érintés,
párkapcsolat,
szerelem,
szeretet,
vágyakozás
2015. május 8., péntek
Minden nagyon szép...
Megesik
velem, hogy úgy látom: a legszebb és legcsodálatosabb minden létező
közül mégiscsak az a szép madár, amely fönt lebeg szabadon a magasban.
Máskor meg nincs elbűvölőbb a fehér pillangónál, szárnyán piros
szemekkel vagy a felhők között áttörő esti napsugárnál, amikor csillog,
de a fény nem vakít, és az egész világ boldognak és ártatlannak látszik.
(...) Minden nagyon szép, ha a megfelelő pillanatban tekintünk rá.
(Hermann Hesse)
Ó, zene! Eszedbe jut egy dallam...
Ó,
zene! Eszedbe jut egy dallam, hangtalanul eldúdolod magadban, hogy
áthassa bensődet, hogy hatalmába kerítse minden erődet és mozdulatodat -
és azokra a pillanatokra, amíg benned él, kioltson minden esetlegest,
rosszat, durvát és szomorút a lelkedben, felcsendüljön benne a világ, és
a nehezet könnyűvé, a dermedtet szárnyalóvá varázsolja!
(Hermann Hesse)
Arra a diadalra gondolok...
Hiszel
abban, hogy létezik igaz szerelem? Természetesen nem arra a mindent
elsöprő szenvedélyre gondolok, amiről azt képzeljük, hogy egy életen át
tartani fog, és ami gyakran késztet bennünket olyan dolgok megtételére
vagy kimondására, amiket később megbánunk. (...) Nem! Én olyan
szerelemről beszélek, amely megtanítja látni a vakot. Olyan szerelemről,
mely erősebb minden kételynél. Amely minden lélegzetvételnél élettel
tölti meg a szívet, s nem csak dacolni képes az elenyészés örök érvényű
természeti törvényével, hanem fittyet hányva rá, megszabadít minden
köteléktől, és újra és újra megújítja a virágzásunkat. Arra a diadalra
gondolok, amit az emberi lélek képes aratni úgy az önzőség, mint a halál
felett.
(Jan-Philipp Sendker)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









