Donászy Magda: Anyák napján

Donászy Magda: Anyák napján

 

Tavaszodik, kis kertemben
kinyílik a tulipán.
Ragyognak a harmatcseppek
anyák napja hajnalán.

Kinyílott a bazsarózsa,
kék nefelejcs, tulipán,
neked adom anyák napján,
édes-kedves anyukám.

 

 

Pákolitz István: Anyámnak

 

Pákolitz István: Anyámnak

Hogyha virág lennék,
ölelnélek jó illattal;
hogyha madár lennék,
dicsérnélek zengő dallal;
hogyha mennybolt lennék,
aranynappal, ezüst holddal,
beragyognám életedet csillagokkal.

Virág vagyok: ékes,
piros szirmú, gyönge rózsád,
madár vagyok: fényes
dalt fütyülő csöpp rigócskád,
eged is: szépséges
aranynappal, ezüstholddal,
beragyogom életedet csillagokkal.

Elfogadni tudni a boldog napokat...

 

Elfogadni tudni a boldog napokat,
de az örömteleneket is.
Sem kicsordulni, sem elsivárulni.
Sem elcsorbulni, de túl sokat sem érni.
Sem szónokolni, sem elnémulni.
Nem megtenni gyorsan, de nem is késlekedni.
Nem hivalkodni, és nem tetszelegni -
sem az éles kést, sem a díszes cserepet nem kíméli az idő.
Az előbbi elcsorbul, az utóbbi színét veszti.
Utat választani, de nem a sikerét, hanem a boldogságét.
Az úton járni, majd végigmenni,
a nagyságot az erénnyel, és nem a szerencsével mérni.
Egyszerűen boldognak lenni – dísz, ragyogás, külcsín nélkül.

 

 

(Hioszi Tatiosz)

 

Napsütésben

 

Napsütésben

Szeretem a tavaszi, virgonc,
tündöklő napsugarat.
Benne van minden ifjonc
játék. Feléleszti a madarakat.
Játszik vele a természet,
rügyre fakad.
Vidáman megszabadul
jegétől a csobogó patak.
Eljön a nyár. A napsugár
nemcsak süt, megéget.
Fejet hajt a természet.
Láss csodát még!
Ősszel elsírja
magát az ég.
Utolsó sóhajtással
legszebb a ruhája,
és a fáradt napsugár
aranyport hint rája.

(Fehérvári Zsófia)

A látvány elgondolkodtat...

 

Napban fürdik az arcod... fény és árnyék játéka rajta. Kecses fényjáték, mely a tavaszt hozza el szívembe is. A napsugarak simogatása bőrödön nyugalmat áraszt. Benned és bennem. A látvány elgondolkodtat, rabul ejt... van-e szebb ennél a világon? Ez egy olyan pillanat, amiért érdemes volt felkelni, érdemes élni. A mi pillanatunk.

 

 

(Csitáry-Hock Tamás)

 

Goethe: Májusi dal

 

Goethe: Májusi dal

A természet mint
fénylik feléd!
Villog a napfény!
Nevet a rét!

 

Már minden ágból

kitört a rügy,
minden bokorból
ezernyi fütty;

 

s árad a szívből

öröm, gyönyör.
Ó kedv, vidámság,
ó nap! Ó föld!

 

Ó szerelem! te

csupa arany
hajnali felhőm
ott magasan!

 

Fényed megáldja

a friss mezőt
s a földet elönti
szirom-ködöd.

 

Ó lány, leányka,

szeretlek én!
S te hogy szeretsz! Hogy
villansz felém!

 

Mint dalt pacsirta

s hajnalt szeret,
mint nyíló rózsa
üde szelet,

 

vérem tüzével

úgy vágylak én,
ki ifjúságot
öntesz belém,

 

s új dalra, táncra

kedvet adsz.
Szeress örökre
s boldog maradsz.

 

(Ford.: Hajnal Gábor)

Karádi Erzsébet : Tavasz tündér

Karádi Erzsébet : Tavasz tündér

Szellő szárnyán érkezett nesztelen.
Nyomában a természet ébredez.
Varázsporát szórja szerteszét,
Csodás menyegző veszi kezdetét.
Elsőként a hóvirág tör a fény felé,
Majd követik sorban a többiek.
Ibolyák, boglárkák, százszorszépek,
S mindenféle illatos szépségek.
Zöld fűszőnyeg borítja a földet,
Köztük apró, tarka tünemények.
Fehérek, sárgák, lilák, kékek...
Festeni se lehetne szebbet!
A fák fehér virágba borulnak,
mint szűz menyasszonyok virulnak.
Virágruhájuk tündököl a fényben,
Szél repíti fel, fel... a végtelenbe.
Rózsaszínbe öltözött társaik
A gyönyörű koszorúslányaik.
Megrészegítik a zsongó méheket,
Kik a bőség asztalánál dőzsölnek.
A mámor mindenkire átragad,
Arany sugarait ontja a nap.
Akác, bodza, hárs illatorgiája,
Csodás dallamok harmóniája.
E varázslatos újjászületést,
Az élet győzelmét és szépségét
Trillázó madarak dala zengi,
Sohasem lehet vele betelni!
Minden lüktetés, fényes ragyogás!
Magával ragad e titkos varázslás!
Köszönöm a Tavasz tündérnek:
e földi gazdagságot, szépséget.

Virágzó akácerdő

 

Virágzó akácerdő

Selymes virágillat
lengi körbe a házat,
virágzó akácfák,
pompázó varázslat...

A bódító, csüngő,
fehér virágfürtök,
értékes csodák,
apró tavaszi gyöngyök.

Gyermekkorom emléke,
kedvenc illata,
a fehérbe öltözött fák,
a tavasz színárnyalata.

Aprócska bogarak
édes bölcsője,
az egyszerű szépség
szerény hírvivője...

Még az ízvilág is
nagy tisztelője,
mert a virágerdő
méhek értékes legelője.

A természet kincse
illatával... békéjével.
Elvarázsolja az embert
a maga egyszerűségével...

(Alkony Zagyi Gáborné)

Kikelet

 

Kikelet

Ó, Te kék kikelet... kellesz...
Nem kell már a szürke jelmez!

Kell a napfény, a szeretet,
vágyom a tavasz-ecseted!
Pattantsd ki már a rügyeket,
ragyogó kékre az eget!
Szellő simítsa testemet,
s a virágpompa festeget...

Madárdallal törd meg a csendemet,
a jókedvemet kell megmentened!
Az újjászületés itt van újra,
szerelem-szeretem újra-újra...

Várlak, szép kikelet, úgy várlak!
A változást, a frisset, vágylak!
A megújulás, az új esély,
szívemnek az éltető segély...

Ó, Te kék kikelet... kellesz...
Nem kell már a szürke jelmez!

(Szőke Zsuzsanna)

Mysty Kata: Tavaszi dal

Mysty Kata:
Tavaszi dal

Boldog mosolyt bont a faág,
és barázdát fodroz (a) határ.
Virágillatot borzol a szél,
így int végleg búcsút a tél.

A természet lassan ébred,
kitekinthet, kijjebb - végre!
Jöjj, kikelet! - Vidám színed
sok reménnyel táplál szívet.

Szelíd vággyal vigadva int,
magot szórni hív - lenni kint:
Ha nem mozdulsz, hát rád legyint,
játszva mégis nagyot kacsint.

Szaladva, vágyva vígan int
magokat szétszórni, lenni kint:
a nem mozdulókra, ha legyint,
játszva még nagyobbat kacsint.

Kékül a tó vize, tisztul,
benne él nyüzsgő élet, s virul.
A föld palettáján zöldet fest,
fényt rajzol homlokán az est.