Deresedő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Deresedő

Jaj, hát ne búslakodj, Ember, oly’ nagyon,
valóban van pár ősz, csitulj, nem hagyom
hogy berepessze a tükröt a felismerés.
No ne ráncold bölcsre édesen homlokod,
nem kell nagyító, ne hunyorogj-gyanakodj,
a retusálandó rész egész kevés.

Hogy nyomot hagytak rajtunk az évek?
Igen, elkopik naponta egy réteg
Mint hímpor a lepkeszárnyakon.
Ajándék a reggel, az érkező napok,
hidegen hagynak a talajmenti fagyok,
ma nem bírsz rohanni? S bánod?

Így megkímélhetsz egy csomó jó falat,
mert nem fejjel töröd át rajtuk már magad,
s olykor a gázról is leveszed lábad.
Mit neked mondanak, hallgatsz arra is,
hiába csábít dalolva, ki oly’ hamis –
a nyugalom, ha nem figyelsz, belőled árad.

Menj most, dobj fel pár színes falevelet,
robbantsd szét, ősz-kamasz, gyorsan a keretet.
S magad ne a világon keresztül szeresd.
Ne sajnálj, ne remélj semmit már oly’ nagyon,
valóban van pár ősz, ki ne húzd, nem hagyom!
Kifele nézz! Ám a csodát bent keresd.


(Bori Halmos)