Káli László: Fogadj el
Én akartam! Istenem, mennyire el akartam mondani,
mindazt, amire nincs szó! Ami csak a tiszta érzés!
Én akartam! Istenem, mennyire akartam olybá lenni,
mint ahogyan a fény érinti bőröd! Csak az érintés!
Én akartam! Istenem, mennyire akartam szárnyakat,
hogy mindig magammal vihesselek a fellegek fölé!
De kevés a szó, a fények mind kihunynak egyszer,
s a Naptól kigyúlnak a szárnyak. Fogadj el kérlek
így, szótlanul sötétben kucorgó, egyszerű embernek.
S mint völgy a hegy lábát örökkön: csókollak Téged.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése