Safárik Gabriella: Szeretlek - csak szeretlek...
Felhajtom gallérod tekintetem tűzével
Nyakadba csókolom vágyam - s válladra teszem
Magamban hordozom férfi kezed bársonyát -
S tested mosolya sejtelmesen robban belém
Mélyen hasítod énem - kegyelmed nem kérem
Ölembe izzad hajnalod gyöngyöző cseppje
Mostanában fáradtan ballagnak haza az álmok
Gondolatok gördülnek fázón szerteszét
Vágyam szobájában rám csapódik emlékek ajtaja
S nem látok kérdések sűrű homályában
A fákon szél hegedűje játssza tél dalát
Sziklás gondolathegyek szétvágják egünk
Ölelés szomja dalol éhes madárként - hol
véremben fürdik esthajnal szeretőm - a telihold
S kergetjük egymást bujaságok csillaglepedőjén -
De veszett kutyaként ránk ront a hajnal -
mohó pírja összemarja arcunk - s a Nap gúnyosan
rántja le meztelen csontjainkról az éj takaróját...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése