Őszi gondolatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Őszi gondolatok

Szeretem az őszt, már nem az elmúlás,
szemerkélő esőben az erdő zúgását.
Hallgatni a vízesés zúduló robaját...
az esőt, a szelet, a nap fénylő sugarát.
Szeretem a hajnalt, mikor átdereng a fény,
ahogy kezed simogat, kapaszkodik belém.
Szeretem a fáról lehulló sárga levelet,
ahogy beterítik a mezőt, a tereket.
Szeretem a napot, fénylő melegét,
mikor átadja az ősznek a leheletét.
Mikor karjaim vágyakozva érted nyúlnak,
és a hulló levelek őrzik tovább álmainkat...

(László Klára)

A szerelem él

A szerelem él

Milyen eszményien szép nekem ez a világ,
Mely az emberi szívben végtelen,
Csupa gyönyör, meleg érzelem és vágy,
Mely bennem izzik, s mint az életet érlelem.

Szerelem, mely, mint láthatatlan erő átölel,
S elhalmoz a magasztos érzések szép emlékeivel,
Benne összpontosul a kín, a fájdalom, a gyötrelem,
De ott érlelődik csupa fényben, e pici szívben
Egy halhatatlan, örök szerelem.

Gondolat lehet-e más, mely titokban
Annyi szépet formál a szőke vadonban,
Vagy lehet-e emlék, mely annyi élményt,
Szerelmi szövődményt ezernyi szállal összefogva
Egy emberi sors kételyét, hitét magával ragadja.

A pálya, melyen az ember érzésvilága tudattá finomul,
És mint hajtóerő, mint örök vágta,
E szellemek csodás világa
E pici szívben mind összpontosul.

E roppant erő, a végtelen akarat,
Mely szerelmünk, vágyaink tüze,
Mint az élet, örökkévalóság
Véges végtelenje.

Szerelmem, hogy elhalmoztad szívem,
Titkos kertem bűvös világát,
Hol a vágy, az édes érzelem és vonzalom
Mind megérlelődött forró ajkamon.

Élet, mely nekem egy rózsaszálban éled,
Ezernyi rubint kövecske fényed,
És bájos, csodálatosan szép szellemi világod
Őrzi e kincseket.

 

(Dr. Mihályi István)

 

 

Még vágyom

 

 

 

Még vágyom

pirkadat jöttén
Napnak ébredését,
játszi szellőben
hajad lebbenését,
éj-takaróban
ágyad puha selymét,
új nap hajnalán
kezed érintését,
csodás létednek
minden áldott kincsét...

s még vágyom

szemed tüzében
fáklyaként elégni,
hűtlen álmokból
ne maradjon semmi;
rózsaszirmokról
mézharmatot csenni,
ezt a világot
veled átölelni,
s e mindenségben
örökké szeretni. 

(Szoby Zsolt)

Szeretsz-e?

                                                          

Szeretsz-e?

Hogyha táncolunk az éjen át,
lesz, aki hoz nekünk pizsamát?
S ha lelkem néha megreked,
átírjuk a színeket?
Mikor fázom, betakarsz?
S felkarolsz, ha jön a fagy?
Írunk boldog végeket,
nem rémiszt a rettenet?
Szeretsz így, ahogy vagyok?
Nézed fent a csillagot?
S ha a sóhaj elhagyott,
lesz, ki letérdel mellém
gyengén és megsirat?
Őrzöd az álmomat?
S míg alszom, simogatsz?
S ha lelkem megint
harcolni vágyik,
elűzöd démonaimat?
S mondd csak, ha jön a holnap,
lelked lelkembe fürdik megint?
S mondd csak, ha jön a holnap,
gyermek lehetek megint?
Ki nem tud a rosszról,
tiszta a lelke, álma,
s mondd csak, ha jön a
holnap,
a ma nem lesz elvágva?
S mondd csak, ha vége a napnak,
lelkem arany maradhat?
S mondd csak, szeretsz-e
így,
szeretsz-e magadnak?

 

 

(Kurucz Judit)

 

 

Dsida Jenő: Tündérmenet

Dsida Jenő: Tündérmenet

A tücsök ciregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró, csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.

Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel,
s lehelnek rá éjfél után.

Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
-szemükben harmat, áhítat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.

A vershez nem kell kommentár. Finom, pihe-puha, óvó, illatos álom a szerelemről. Sok örömet hozzá!
 
˝Dsida Jenő az erdélyi és a mindenkori magyar költészet messzire fénylő csillagai közül való. Csupán harmincegy esztendőt élt. Egy évvel még kevesebbet is, mint a nagy poéta-előd Csokonai, vagy a pályatársként, barátként tisztelt József Attila. És Dsida Jenőnek is sikerült a csoda: a rövid, ellobbanó életen túlmutató halhatatlanság: a halál árnyékában fogant versek az élőknek, az olvasóknak nyújtanak gyönyörűséget.˝

"A legfontosabb dolgok...

"A legfontosabb dolgok a világon olyanok, mint egy gyermek szíve."


(Sylvester Anita)

" A magányod: szent."

"Akár egyedül élsz, akár párkapcsolatban vagy a legnépesebb családban, legyen valahol egy hely, ami csak a tiéd. Teremts időt arra, hogy minden nap legalább egyszer találkozz magaddal. Nem könnyű. Nem csak a rohanás miatt. Hanem mert nem neveltek rá, hogy a magányod: szent. 

 

Rendszerint menekülünk magunktól. Ha máshogy nem, bámuljuk a televíziót, vagy hosszan időzünk olyan emberek között, akikhez nincs sok közünk. Sajnos egy olyan társadalomban nőttünk fel, mely nem tud az önismeretről, nem tud a csendről, a benső nyugalomról - nem is tudja, mi az, hogy 'belül'.

Így aztán nem tanít meg arra, hogy a legjobb barátod te magad vagy, és ezért - figyeld meg! - szüntelenül menekülőben vagy.

Ha valaki először leül meditálni, mindene viszketni kezd, és azonnal száz és ezer fontosabb dolga akad, de tudd: a jó párkapcsolat titka a jó magány. A jó családi élet titka sem a szüntelen zűrzavar, hanem az a tapintat, amelyben tisztelik egymás magányos perceit.

Csak az nem gázol bele a másik életébe, aki önmagával rendben van. Csak az tud másokkal élni, aki önmagával is tud. A magányod: szent."


(Müller Péter)

Gárdon Ágnes: Előszó

 

 

Előszó

Ha fogy az élet,
ne keseregj!
Inkább azt kutasd,
amit rejteget.

(Gárdon Ágnes)

Más dolgunk is lehetne a Földön?...

 

Nem kellene egyszer élethajónkkal szélbeállni, lehúzni a vitorlákat és horgonyt vetni? Állni, ringatózni a ködös életvízen, s eltűnődni, hogy miért is vagyunk a világon? Azért, hogy betegre dolgozzuk, különmunkázzuk magunkat egy szebb bútordarabért, autóért, vagy egyszerűen csak a normális megélhetésért? Más dolgunk is lehetne a Földön? Egy üres óra, amikor semmit sem kell csinálnunk, csak emberként felnézni a fákra, felhőkre, lehet, hogy többet ér, mint a hasznos munkarohamok. Meg kellene kapaszkodnunk egy nyírfaágban, nádszálban, mielőtt teljesen magába szippant bennünket az ipari, haszonelvű világ, s ledarálja lényünket. Levegőt kellene venni és élni egy kicsit.

 

(Bertha Bulcsu)

 

Nevess többet...

Nevess többet, mint amennyit lélegzel, egészen addig, amíg élsz.

(Johnny Depp)