A szeretet terhet nem érez...

A szeretet terhet nem érez, fáradságot nem szenved, többre vállalkozik, mintsem elbírná. Lehetetlenséget nem ismer, mert azt állítja, mindenhez van ereje és minden lehetséges.
 

 (Kempis Tamás)

Az a fontos...

Nem az állapot számít. Mert az állapot csak egy pillanat. Az a fontos, aki az állapot mögött örök. Aki akkor is fontos, ha éppen nyűgös, ha rossz kedve van, ha hisztis. Az állapot elmúlik, de ő marad. Olyannak, amilyen. Ahogyan fontos neked, ahogyan szükséged van rá. Ahogyan szereted.


(Csitáry-Hock Tamás)

Tóth Anita: A szépség

Tóth Anita:

A szépség

A szépség mindenütt ott van, csak észre kell venni,
A szemünkkel látni, és szívünkkel érezni.
Mit fülünkkel hallunk, ott van a dalban,
S megtalálható minden kedves szóban.
A kedvességben és őszinte mosolyban,
Egy emlékként megőrzött régi fotóban.
Lelkedben, mit ecsettel vászonra festesz,
Mellyel minden vonást életre keltesz.
Minden sóhajban és elmondott imában,
Minden holdfényes áldott éjszakában.

 

Tóth Anita: Elhiszem

Tóth Anita:   
 

Elhiszem

 

Hogy a semmiből virág lesz,
A hernyóból lepke száll a fellegekbe.
A szavakból vers lesz rímekkel festve,
Én elhiszem.

Az álmodozást, a vágyakat,
Mik valóra válhatnak
Veled, én elhiszem.

Hogy a mese igaz,
Te mégis kinevetsz.
Mert nem hagyom el naiv, gyermeki énemet,
Nem reális és ésszerű világom,
Én elhiszem.

Hogy szebb holnap vár rám,
Én ezt a mesét szívemből úgy,
Elhiszem.

És elmegyek oda, hol egyszer rég jártam,
Megköszönni a tájnak, hogy megihletett,
Mert elmeséltem neki, mit a mára kívántam,
És az álmom ma végre beteljesedett.

 

Mert mit jelent élni, és élni hagyni?

                                                                                 

Mert mit jelent élni, és élni hagyni?

 Élni.
Milyen egyszerű kifejezés, mégis benne van minden.
Az a kérdés, hogy valójában milyen életet szeretnénk élni.
Mert nem elég csupán egy látszat valóságban létezni.
S nem elég üres, sivár, szürke hétköznapokban eltékozolni energiáinkat.
ÉLNI számomra annyit tesz: tartalmas, színes, valódi életet átélni, megélni, átérezni.
Ehhez lehetőség kell, ehhez szabadság kell.

Teljes mértékben azonosulni tudok Jean-Jacques Rousseau gondolatával,
miszerint: „Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit akarsz, hanem hogy nem kell
megtenned, amit nem akarsz.”
Szabadon élni, szívünket és vágyainkat követve, ez az IGAZI élet.
Hogy félelmektől, gátlásoktól, rossz berögződésektől mentesen, őszintén, a szívünket
és a vágyainkat követve tudjunk örülni a mindennapoknak.

Élni hagyni.
Hátradőlök a fotelben, és behunyom a szemem.
Egy pillanat alatt lepereg eddigi életem, s azok élete,
akik a korábbi környezetemben voltak.
Mennyire hagytuk, hagyták egymást élni?
Hányszor történt, hogy előítélet nélkül, önzésünket
félretéve közeledtünk a másik felé?
Hányszor volt olyan, hogy irigység és féltékenység
nélkül örültünk a másik örömének.?
Ritkán, sajnos túl kevésszer.

Túl sokszor mondtuk meg a másiknak, mit kellett volna,
hogy tegyen.
Túl sokszor korlátoztuk, túl sok, olykor teljesíthetetlen elvárásainkkal.
Túl sokszor ítélkeztünk a másik felett,
s túl sokszor cselekedtünk félelemtől vezérelve.

Változzon ez meg. Hagyjuk egymást élni.
Ahelyett, hogy önzésből elveszünk a másiktól, adjunk neki önzetlenül!
Ahelyett, hogy megmondanánk a másiknak, mit kellene, hogy tegyen,
foglalkozzunk azzal, MI mit tehetünk!
Ahelyett, hogy sóvárogva irigykedünk, és féltékenykedünk a másikra,
örüljünk annak, amink van!
Ahelyett, hogy élősködünk a másikon, tanuljunk meg önmagunkból erőt meríteni!
Ahelyett, hogy folyton panaszkodunk, találjuk meg újra az élet szépségeit, s annak örüljünk!
Ahelyett, hogy ítélkezünk, tanuljunk meg megbocsátani!
Ahelyett, hogy gyűlölködünk, tanuljunk meg szeretni végre….
szeretni és tisztelni önmagunkat, és egymást.

Tanuljunk meg végre szívből, őszintének lenni.
Mert csakis így lehet… élni, és élni hagyni.

(forrás: vegtelenelet.virtus.hu) 

"Amikor még kicsik voltunk...

"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt; pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük; egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat, és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről, melyek oly élénken élnek emlékeinkben, melyeket szívünk mélyén őrzünk! Az élet most is szép, csak immár más világban élünk, és felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket, és elmosolyodunk, mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során."
 

(Pam Brown)

Paudits Zoltán: S álmom a tiéd…

Paudits Zoltán:

S álmom a tiéd…


Fáradtan öledbe hajtom fejem,
kezed simogatón érinti kezem,
álomba ringatsz, csókolsz édesen,
s álmom a tiéd, gyönyörű kedvesem.

Kovács Erika: más...

                                                                               

Kovács Erika:

más...

 

éji lámpafénynél
halk imámmal

egy más világot nyitok lelkemnek

itt minden más

 

itt enyém vagy mindeneddel
amíg rám nem hajol a reggel

 

ilyenkor elhallgatsz bennem
és szótlanná csendesedem...

Goór László: Egy ölelésért...

Goór László: Egy ölelésért...

Szervusz Kedves!

Most itt ülök veled,
s önfeledten csodálom
mosolyod,
amint soraimat olvasod.

Ha jól emlékszem azt
mondtad,
nem kaptál még verset.

Nem panaszként
mondtad
s szemed árult csak el
többet.

Rabul ejtett engem
a gyors röptű pillanat
s az idő is
ha elszaladt,
emlékeim közt
szemed csillogása
ott lakik,
könnyed kacajod
még most is
fülemben hallik...

Sugárzó mosolyod
mellyel az angyalokat
szégyeníted
rajongó örömöd
miből a szeretet is
örökké élhet
s szemed szikrái
melyek vakítják a napot
s ahogy simogatva nézel
érzem
olvadok.

Félre ne érts, kérlek
nem a testedre
alkudok,
de ha kevesebbről írok,
úgy érzem hazudok.

S mi haszna lehet
az álszent
hazug szónak?

Szerinted nem szebb,
ha jó szót mond
valaki
a jónak?

Engedd egy kicsit
hogy csak neked
udvaroljak.

Hogy talán
közelebb hajoljak,
hogy szememben lásd
a tiszta hódolatot
a reám törő bódulatot
ahogy olvasod e szónoklatot.

Ezek a sorok csak arra
születtek
- bár néhol igencsak
fülledtek -
hogy dicsérjék alakod
szemnek tetsző járásod,
ahogy csípőd
könnyedséggel
minden lépéssel ringatod.

Téged nézve
felrémlenek előttem
a görög mitikus legendák,
hol az erdőkben táncolnak
áhított, gyönyörű nimfák.

Nem, ne ingasd most fejed,
én tényleg csodállak
s ha szemembe nevetsz
nagyon .....



Láttam már néhányszor
ahogy settenkedik a fény
s ha belopja magát szemedbe
szikrákat lövell szét.

Új élettel telik meg
az ilyen pillanat
s gyöngyöző nevetésed
éj lelkemnek a pirkadat.

Ha fáradtan rogyok le
este asztalodhoz
lelkemmel a pokolhoz
elhiteted velem, hogy boldog vagy,
adsz belőle
s a felszínre hoz.

Picinyke dolgok
talán észre sem veszed,
tüsténkedsz, csacsogsz
s a dolgodat teszed.

A fáradt lelkeknek
Te vagy a megnyugvás,
s a hangodtól jön el
a lelki gyógyulás.

Ha Rólad írnék
csak ódákat zengenék
ha veled harcolnék
a világtól sem félnék,
ha rőt napon kikötve lennék
Te lennél a csalogató
hűs
árnyék
ha végtelen télben bandukolnék

Te az otthon simogató melege lennél.

Ne haragudj rám!

Én ilyen vagyok.

Lopott érintéstől
meggyúlok s olvadok.

Versben sohasem hazudok.

De ha igaz is minden leírt szavam,
engedd meg, hogy hangosan
ha kell
hát tagadjam.

Talán merészség tőlem
e mostani tettem,
de írtam Neked egy verset,
ahogy ígértem.



Ne haragudj ezért. Kérlek!

Csak mosolyogj néha,
ha érzed, hogy nézlek.

Az én imádatom
tisztelettel társul
s versem is vággyal
de tisztasággal zárul.

Őszintén szeretném, hogy
egy jó napod legyen
s kerüljön egy életen át
minden gond
s félelem!



És ha nem bántottalak meg
s szabad?

Én valamit kérek.

Sokat jelentene.

Egy pillanatra...
ölelj meg kérlek...

Bódai-Soós Judit: Szerelem

Bódai-Soós Judit:
 

Szerelem

 

 

Csillagok selyme
foszlik a Földre. Perzsel
e simogatás.