Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2020. január 11., szombat
Egy szeretetkapcsolatban...
“Túl sokat beszélünk a semmiről, agyalunk, analizálunk, vádaskodunk, gyanúsítgatunk, miközben semmi másra nem vágyunk közben, mint egy segítő, erőt adó érintésre, ölelésre, hogy a szeretett ember a karjaiba zárjon. A szavakkal gyakran csak üres csend-hézagokat töltünk ki és az időt vesztegetjük, az érintés azonban felszabadít, felold, és felmelegíti a szívet. Talán egyszer magunktól is ráébredünk, hogy egy őszinte ölelés gyakran többet ér bármilyen cizelláltra fogalmazott szónál. Egy szeretetkapcsolatban soha nem felejtődhet el az ölelés, a simogatás fontossága, olyan természetes kellene, hogy maradjon mint ahogyan a levegőt vesszük. Amikor megfogom a kezét, tenyerembe zárom, akkor érzem az ereinek lüktetését, a szívverését, bőrének melegét. “
(Király Eszter)
Címkék:
érintés,
idézet,
párkapcsolati energiák,
szeretet
El kell jutnod addig a pontig...
"Ha valaki valami negatívat mond neked, ne törődj vele. El kell jutnod addig a pontig, amikor belső békével fogadod, bármi rossz történjék is a külvilágban. Amikor semmi sem zavarhatja már meg lelki nyugalmadat és örömödet, az egész életedet uralni fogod." - Rhonda Byrne: Határtalan gondolatok
Címkék:
idézet,
lelki béke,
lelkierő,
mindennapok,
öröm
Megnyílsz a szeretet felé...
Azonnal fel fogod ismerni. Nem tudsz nem rá nézni. Nem rá gondolni. Olyan, mintha egy eddig ismeretlen éneddel találkoznál. Hatalmas magasságokat és mélységeket fogsz megélni. Néha úgy fogod érezni, hogy kiszakítják a szívedet... De minden pillanatot megér ez a küzdelem. S majd ha megérik benned a találkozás magja, már nem lesz benned harc. Megnyílsz a szeretet felé, s megtanulsz a lélektársad nélkül is teljességben élni. A vele való kapcsolat olyan energiákat fog megmozgatni, amit nélküle nem tudnál megélni. Legyél hálás érte, ha megadatik, hogy ebben az életben találkozhattok egymással. Nagy ajándék. Hidd el.
(Boros Bea)
És ez így is van...
Úgy gondolkodjatok, mintha minden gondolatotokat lángbetűkkel írnák fel az azúrkék égre, hogy mindenki láthassa azokat. És ez így is van. Úgy beszéljetek, mintha az egész világ egyetlen fül volna, amely azt hallgatja, hogy mit mondotok. És ez így is van. Úgy cselekedjetek, mintha minden cselekedetetek a saját fejetekre szállna vissza. És ez valóban így is van.
(Mikhail Naimy)
Vissza nem mehetsz...
Látod, itt a baj. Átmentél úgy az erdőn, hogy szinte semmit sem figyeltél meg. Nem gyönyörködtél, nem örültél. Persze tudom, siettél ide, ez a cél lebegett előtted, nem értél rá, ezt akartad mondani ugye? Az emberek nagy része is így siet át az életen, mint te az erdőn. Nem lát, nem hall, csak siet, célba akar érni. Esetleg, mint te, meg akarja tudni, mi a feladata. És ha én most, hogy ideértél, azt mondanám, hogy nincs itt semmiféle feladat? Hogy a feladat éppen az lett volna, amit útközben láttál, hallottál? Mit szólnál ehhez? Vissza nem mehetsz, elölről nem kezdheted, mitévő lennél, mondd...
(Kálnay Adél)
2020. január 2., csütörtök
Találj örömöt minden napban...
"Kívánom neked a megérkezés örömét; nézd és lásd mindazt, amit elértél, megéltél, s amivel több, jobb lettél egy esztendő alatt.
Kívánom neked a jól végzett munka büszkeségét, a kitartás eredményét, a tettek jutalmát és a megoldások nyugalmát. A bátorság erejét, az ölelések melegét, a kapcsolatok szépségét, a tisztaság fényességét. A döntések józanságát, a választások jóváhagyását, a szólás szabadságát és a hallgatás bölcsességét.
Kívánom neked, hogy a tegnap helyet adjon a mának, és a jövő időben megmutassa magát.
Otthonod legyen a béke szigete, s ragyogása jusson el messzire. Vezesse hozzád igaz szerelmedet, s tartson meg benneteket szeretetben, egészségben hűségben. Bővelkedj anyagi, lelki, szellemi javakban, és legyenek körülötted, akikkel mindezt megoszthatod. Kívánom neked az ételek jóságát, a szavak finomságát, a találkozások derűjét és a meghittség mélységét. A Nap aranyát és a Hold ezüstjét, az intimitás védelmét és a szív győzelmét.
Kívánom neked az elindulás gyönyörűségét és az új esztendő békességét. Találj örömöt minden napban, és találjon rád minden nap az Öröm.
Azt kívánom Neked, hogy az új évben teljességben, boldogságban élj!"
(GME)
Címkék:
biztatás,
bölcsesség,
idézet,
mindennapok,
szeretet,
új év,
ünnep
Hogy mit kívánok neked az év minden napjára?
Hogy mit kívánok neked az év minden napjára?
Azt, hogy lássál,
Hogy a sötétben is lásd a fényt,
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon a szívedben.
Hogy egyedül se legyél magányos,
Hogy tudjál örülni a vannak,
Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
Hogy ne sirasd az időt,
Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
Hogy a csendben,
a benned levő csendben
meghalljad a lelked szavát.
Bölcsességet kívánok,
sok-sok bölcsességet,
Hogy felismerd,
Hogyan helyes lépned,
Mit érdemes meglátnod,
Mit kell megtenned,
Mit kell szólnod,
Hova kell eljutnod.
Hogy soha semmit ne kelljen
megbánnod.
Hogy a sötétben is lásd a fényt,
Hogy a háborgó világ ellenére is
béke lakjon a szívedben.
Hogy egyedül se legyél magányos,
Hogy tudjál örülni a vannak,
Hogy ne hazudj magadnak hamis örömöket,
Hogy megtaláld a kezdet tisztaságát,
Hogy ne sirasd az időt,
Hogy meglásd benne a végtelen lehetőségét,
Hogy a csendben,
a benned levő csendben
meghalljad a lelked szavát.
Bölcsességet kívánok,
sok-sok bölcsességet,
Hogy felismerd,
Hogyan helyes lépned,
Mit érdemes meglátnod,
Mit kell megtenned,
Mit kell szólnod,
Hova kell eljutnod.
Hogy soha semmit ne kelljen
megbánnod.
(Dona Gelsinger)
Címkék:
mindennapok,
új év,
ünnep,
vers
Emelt fővel, tiszta szívvel ...
Ha csak egyetlen dolgot fogadsz meg erre a napra, vagy a következő évre, ne legyen más, mint, hogy soha nem adod fel!
Osszon bármilyen lapot is az élet, tudd, hogy mindig van esély, mindig van tovább.
Emelt fővel, tiszta szívvel menj tovább, bukj el százszor, állj fel, sírj egy nagyot, de soha ne add fel!
Mindig van miért, mindig van kiért.
Menj tovább!
(Todorovits Rea)
"Találj rá arra...
"Találj rá arra, ami lángra lobbantja benned a szikrát, hogy a magad módján világíthasd meg a világot."
(Oprah Winfrey)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









