Tudod mi az igazán szép?

Tudod mi az igazán szép? Hajnalban kócosnak lenni, papucsban szemetet kivinni, farmert húzni a narancsbőrre, az utcán önfeledten nevetni, betúrni egy fánkot az előző mellé, mellé forró teát inni, emelt fővel metróra szállni, büszkén a múltba révedni, az ősz hajszálat arrébb sodorni, a hasat nem behúzni, a gerincet egyenesen tartani, a bukásokat sosem számolni, a ráncokat baráttá, az éveket férjünkké fogadni, a tanulságokat észben tartani, a csalódást elengedni, a reményt a szívbe zárni, megélni, átélni, tartani vagy engedni, büszkén, néha megtörten, hangosan vagy csendesen, de nevetni, nevetni, nevetni és élni. Ez az igazán szép.

(Theodorovits Andrea)

Amit gondolsz

Amit gondolsz

Mit gondolsz rólam?
Hogy a furcsán megülő csendben csak egy zaj vagyok?
Egy zaj...
ami semmit nem jelent, és lassan elülnek majd a morajok?
Mit gondolok rólad?
Azt, hogy nyílik a virág, hogy énekelnek a madarak,
hogy minden ragyog... és te én vagyok.
Nem gondolnád, pedig milyen egyszerű a magyarázat.
Amit te gondolsz, az te vagy... amiben benne laksz,
és ez a te házad.
Amit én gondolok rólad, az én magam vagyok...
és ha ragyogtatlak,
bennem valami belül ugyanúgy ragyog.
 

(Léria Dipán)

Fontos vagy...

Fontos vagy... az élet minden pillanatában.
 

(Léria Dipán)

Miért szeretlek?

Miért szeretlek?

Ne kérdezd tőlem, hogy miért szeretlek!
Tudod, a válasz szívemből fakad.
A szép dolgok, egy forrásból erednek,
s vezetnek szépen, ha rábízod magad.

Dolgom van veled. Ezért rád találtam.
Lelkemnek Te vagy a jobbik fele.
Teljessé, jóvá, csak általad váltam,

így íródtál a szívembe bele…

Ne kérdezd hát, hogy miért is szeretlek.
Nem mondom el! Maradjon csak titok!
Olyan csoda, amin ha elmerengek,
újra és újra, csak hozzád jutok.

(Aranyosi Ervin)

"Akit egyszer már bezártál a szívedbe...

"Akit egyszer már bezártál a szívedbe, beköltöztettél a lelkedbe, és akit beavattál az álmaidba, vágyaidba és a legfontosabb helyet foglalja el az érzéseidben, bárhol is leszel, bármerre is jársz, bármit is csinálsz, neki mindig fontos szerepe lesz a létezésedben."

(Lippai Marianna)

Csak szelíden

Csak szelíden

Csak szelíden, csak szépen... ne remegjen bele a világ,
a szív ne szakadjon széjjel.
Csak egy pici legyen mindenből benne, és az talán elég is lenne.
Csak szelíden, csak szépen... tán nem volt sok, amit kértem,
és hogy mégis kértem, magam sem értem.
Csak szelíden, csak szépen... akartam futni az égen,
és hogy fogd közben a kezem, csak ennyit kértem.
Csak hogy hozzám érj... ahogy hozzád én érek...
olyan szelíden és szépen.
 

(Léria Dipán)

Végül mégis engem választottál...

 

Végül mégis engem választottál...

A hazafelé vezető út még sosem volt ennyire hosszú. Autók száguldottak el mellettem, de én mintha nem lettem volna a kocsiban - hatalmukba kerítettek a gondolataim. Fájdalom mardosta a torkom, és szüntelenül csak egy dologra tudtam koncentrálni: elveszítettem őt.

Biztos voltam benne, hogy már Ferihegyen ül, és várja a madarat, ami elrepíti őt egy olyan világba, ahol én megszűnök létezni. Gondolataimat csak az ablaktörlő lapát furcsa csikorgása zavarta meg egy-egy röpke pillanatra. Nem emlékszem, hogyan jutottam el hazáig. Áthajtottam vajon a piroson? Betartottam a sebességhatárokat? 


Már ez sem érdekelt, csak a tudat, hogy perceken belül néma társam lesz a négy fal, "akinek" cenzúrázatlanul kiönthetem a szívem, aki előtt összeomolhatok, aki ítélkezés nélkül hallgat majd meg. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat, de a gangra lépve nagyot dobbant a szívem - majd' kiugrott a helyéről. Mert ő ott állt... Nem Ferihegyen, nem máshol a világon, hanem az ÉN ajtómban.

Hajából víz csöpögött, a válláról félig lecsúszott kabátjára. Pirosra fázott kezével egyre csak a bőrönd fogantyúját szorongatta. Látványától épp olyan gyorsasággal gyűlt könny a szemembe, mint ahogy az eső cseppjei verték az ereszt. Csak álltam ott, és közben öröm és bánat keveréke árasztotta el a testem. Földbe gyökerezett lábaim figyelmeztettek: ha előre lépek, azzal nemcsak egy lépést teszek, hanem megváltoztatom az életemet is.

Mégis megtettem. Erősen öleltem ázott testét, amit azt hiszem, sosem akartam elengedni. Kevés olyan pillanat van az ember életében, amikor azt érzi, bár sose érne véget - ez ilyen volt. Érintése újra felszínre hozta az évek óta elnyomott érzelmeket, vágyakat. Egész végig hazudtunk magunknak: hamis kapcsolatokat építettünk, amelyekben egymást kerestük. De a másik sosem volt olyan jó. Nem volt olyan határozott és sármos, nem remegtem bele a csókjaiba, érintéseibe, de még egy pillanatig sem nézett rám úgy, ahogy ő.


Ez sosem fog véget érni. Mi már a természet törvényei alapján működünk, mint ahogy a Föld kering a Nap körül. Minden nap mosolygok a világra, pedig valaki más mellett ébredek fel. De ahogy a Nap felkel, Te is újra és újra felbukkansz az életemben - pedig mennyire nem akartalak, minden porcikámmal elutasítottalak. Egészen addig a nyári éjszakáig, amikor először megcsókoltál. Attól a naptól kezdve részemmé váltál...

Majd egy napon rezzenéstelen arccal közölted, hogy elmész, és ki tudja, mikor látlak újra... Mosolygó arccal léptem ki az ajtódon, majd a liftbe érve elöntött a hiányod okozta fájdalom. Szerettelek, de sosem mondtam ki. Elhagytál - ebben is te voltál az első, mégis engem hibáztattál, hogy folyton csak elhagyjuk egymást: te kapcsolatokba menekülsz, én pedig az állandóságba.

De most mégis átmelegedett ujjaiddal törlöd le a könnyeket az arcomról. Közben karjaid közt a világ is megszűnt létezni. Nem számít, hogy mit hoz a holnap, hány rosszalló szempár néz majd vissza rám, vagy hányan akarnak majd "jó útra" téríteni néhány tipikus közhellyel. Tudod, most ez mind nem számít, mert ha a kezemet fogod, semmi sem tűnik elérhetetlennek.

(Juhász Barbi)

Egyszer majd a szó kevés lesz...

” Egyszer kinősz majd az olcsó macsókból…

 

Egyszer majd megérted, valami igazira vágysz, nem csak egy üres, jól öltözött felszínre, egy elsuhanó álomképre.

 

Egyszer majd a szó kevés lesz, egyszer majd csak a tettek beszélnek.
Nem fogsz már hinni egy csábos mosolynak, csak annak, amikor valaki eléd áll és azt mondja: téged akarlak.

Kézen fog és magához húz, és most először nem foszlik semmivé, amikor átöleled. Akkor sem, amikor úgy érzed a legrosszabb önmagad bújt elő belőled, s a káosz közepén lehunyod a szemed. Ha kinyitod, ő még mindig ott lesz.
Egyszer majd valaki… maradni fog. Valaki, aki nem ijed meg az élettől, a szerelmedtől. Aki a támaszod lesz, a társad, a szeretőd, a csapattagod, a legjobb barátod.

Egyszer majd valakivel szinte eggyé válsz, egyszer majd a szíved… haza talál. ”



(EZita)

" A szeretet talán az az út...

" A szeretet talán az az út, amely gyengéden visszavezet minket önmagunkhoz. "

(Antoine de Saint-Exupéry)

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET Kívánok Szeretettel Mindenkinek !

ÁLDOTT HÚSVÉTI ÜNNEPEKET
Kívánok Szeretettel Mindenkinek !

"Meghittség, boldogság, áldás és béke,
legyen a családod örökös vendége !"