Holnap
Holnap elindulok.
Elindulok
és megnézem mindazt a csodát, amit a világ számomra tartogat… Nekivágok
a tengernek, és felfedezek ismeretlen partokat. Megmászok hegyeket,
bejárok erdőket, elmegyek rejtett kis tavakhoz… Boldogan szemlélem,
ahogy a nyárból ősz lesz, majd a tél tavaszt hoz. Egy leszek a
természettel, a világ apró rezdülése… a „Mi” születése, az ego
megszűnése. Utam járva megértem a bölcsek tanítását végre… hogy a világ
egy tükör, és amit kapok, azt én hoztam létre.
Holnap megteszem.
Megteszem
azt, amitől ma még annyira rettegek… Ledobom magamról végleg a
fölösleges terheket. Kiállok bátran, megmutatom magamat a világnak…
Megértetem velük, hogy a csordát követők mind hibáznak. Nem félek a
kudarctól, de a siker felelőssége sem rettent majd vissza… Úgy térek
aludni, hogy a szívem nyugodt, a lelkiismeretem tiszta. Nem lesz már
több kifogásom, követem az álmaimat… Nem falakat építek már, hanem
mindig csak hidat.
Holnap repülni fogok.
Repülni
fogok szabadon, rácsok és láncok nélkül… Amiben oly sokáig nem hittem,
most sikerül majd végül. Szárnyalni fogok a magasban, nem kényszeríthet
senki sem a földre… Nem leszek többé megnyomorított madár, ki szárnyát
törte. Annyi keserves év után boldogan siklom majd az égen… Megélem
végre azt, amit megálmodtam már régen. Megcsodálok onnan fentről
mindent, mit egyszer majd itt hagyunk… És megértem végül azt, hogy
mindannyian egyek vagyunk.
Holnap átadom.
Átadom
a világnak mindazt a csodát, ami bennem lakik… Hisz lehet, hogy éppen
ez fog megmenteni valakit. Átadok mindent, amit a nálam bölcsebbektől
tanultam… Értelmet kap létezésem – a jelenem s a múltam. Átadom a békét,
a szeretetet és a tapasztalatot… elengedem, ami rossz, de minden jót
átadok. Nem kérem senkitől, hogy amit kap, azért bármit adjon nekem…
Mert őszintén, tisztán adni ajándék, és nem kereskedelem. Egyszer majd
búcsúzom, de a világ engem őrizve tovább halad… Mert amit megtartok
magamnak, azt elveszítem, de amit megosztok, az az enyém marad.
Holnap elmondom.
Elmondom
neki szavakkal, és elmondom tettekkel, hogy mennyire szeretem… Hogy
nélküle nem csak kevesebb, de értelmetlen is lenne az életem. Elmesélem
neki, hogy puszta létezésével mennyi mindent adott… Hogy úgy éltem érte,
hogy ő közben élni hagyott. Elmondom neki, hogy tőle nem magamat, hanem
tisztán őt akarom kapni… Mert megtanultam, hogyan kell valakit őszintén
elfogadni. Elmondom neki azt is, hogy fogok még tévedni, kicsit is és
nagyot… De szükségem van őrá akkor is, amikor a leggyengébb vagyok.
Fülébe súgom halkan, hogy nem akarok butaságokon vitázni… És hogy amíg
törekszünk a jóra, ne féljünk hibázni.
Holnap élni fogok.
Éni
fogok végre annyi nyomorúság után… Nem bólogatok többé mindenkinek
bután. Nem fog érdekelni már, hogy mindenki szeressen… Csak az, hogy
akit szívemben őrzök, mindig nevessen. Nem húzom más szekerét, nem
hajtom fejem ostobán járomba… Nem hagyom többé már, hogy a rabszolgaság
bélyegét bárki is rám nyomja. Befelé nézek csak, és a mélyben megtalálom
önmagam… Az elveszett gyermeket, aki csak élni szeretne boldogan.
Küzdök a céljaimért, és értékelem mindazt, amit kapok… Tudni fogom már,
hogy problémák nincsenek, csak feladatok. A múlt nem fáj többé, s a jövő
sem aggaszt, bármilyen kemény… Mert megértem végre azt, hogy csak a
jelen pillanat az enyém.
Holnap… Segítség! Zuhanok!
Ma volt az utolsó holnapom…
(Kocsis Gábor)
