Nagy tévedés azt hinni, hogy az anyagi javak a legfontosabbak az emberi életben. Az emberi boldogsághoz szellemi, lelki javakra is szükség van. Ha az ember egy szép kertben sétálhat, ha nézheti a virágokat, fákat, a csoda szép napvilágot, hallhatja a madarak énekét, ha együtt lehet azzal, akit szeret, ha a gyermekei örömet adnak neki, ha a szüleit tisztelheti, ezek a legfontosabbak a boldogsághoz, mert ez a lélek virágos kertje.... (Wigner Jenő)
2016. szeptember 30., péntek
A boldogság mindig attól függ...
A boldogság mindig attól függ, hogyan látjuk belülről az életet, és ha gondolatainkban rendet rakunk, akkor az élet minden pillanatát élvezni fogjuk! Amikor pedig az apró örömöket értékelni tudjuk, akkor úton vagyunk ehhez, úton a boldogsághoz!
(Cedamus)
Legyél a jelenben! Ott vár a boldogság.
Az emberek nagy része boldogságra vágyik, csak sajnos nem tudja hol keresse. Pedig itt van velünk a jelen pillanatban, csak mi általában másfelé keressük. Erről szól ez a cikk, merre is és hogyan tévelyeg az ember. Ha pedig észrevesszük a “zsákutcáinkat”, akkor már könnyebben találhatunk ki belőle, hogy végre most már valóban elérjük a boldogabb és békésebb élet állapotát.
A múltban merengés mocsara
Az egyik legfőbb nehézség az ügyben, hogy kiegyensúlyozott életet élhessünk, hogy felfedezhessük a jelen pillanat apró örömeit, hogy a múlt mélységes “mocsara” húzz minket vissza, mi pedig “örömmel” adjuk át magunkat az elmúlt időknek. Általában kétféle módon tesszük ezt:
“Bezzeg a régi szép időkben!”
Milyen jó is volt régen, ábrándozunk gyakran az elmúlt időn. Amikor fiatal voltam, amikor szerelmes voltam, amikor volt pénzem, amikor még a kedvenc politikusom, a kedvenc politikai rendszerem volt hatalmon, na az volt csak az igazán szép időszak – gondoljuk magunkban, és a kelleténél több figyelmet fordítunk a múltra. De valóban így volt ez, vagy csak az idő változtatta széppé az emlékeket? Vajon ott akkor, abban az élethelyzetben nem hasonló merengésünk volt, az egy nappal, egy héttel, egy évvel korábbi élményeink irányába? Könnyen lehet hogy ott akkor amikor szerelmesek voltunk, vagy pénzünk volt, akkor is mindig a tegnapba, a múltba vágytunk vissza, mert az jobban tetszett mint a jelen. Könnyen lehet hogy akkor sem találtuk a jelen pillanatban a boldogságot, az örömöt és a békét.
Nem arról van szó hogy ne emlékezzünk vissza szívesen a múltra, a régi kellemes időkre, vagy a múlt dicsőségeire, mert ezekre valóban jó vissza gondolni, sokszor tanulságos is, csak találjuk meg az egyensúlyt. Azaz ne időzzünk állandóan a múltban, mert akkor a jelen elmegy mellettünk! A másik típusa a múltban merengésnek, ami a nehezebb ügy, az pedig a kesergés.
“balsors akit régen tép…”
Sokszor érezzük úgy, hogy csak felettünk esik az eső és mennydörög az ég. Állandóan ezen kesereg az ember, hogy régen hogy megsértették, átvágták, megbántották. Ráadásul nem csak őt, hanem a családját is, a cégét vagy a városát, netán az egész országát. És ezeket a sérelmeket cipeljük hosszú és fájdalmas évek, és évtizedeken át. Van ennek értelme? A múlt hibáiból le kell vonni a megfelelő tanulságokat, a jelenben igyekezni kell bölcsebben dönteni, de hogy egész nap azzal foglalkozzunk, hogy kire és hogyan is haragudjunk, és ezekről pontos “jegyzéket” vezessünk, azzal csak azt érjük el hogy egész életünkben frusztráltak leszünk és szenvedni fogunk. Az még az igazán nagy gond, hogy aki így él, az általában nem is akarja megtartani magának a sérelmeit, hanem elengedhetetlen késztetést érez arra hogy másokkal is megossza, hogy együtt cipeljék a felesleges nyűglődés terhét. Hányan vannak akik semmi mást nem csinálnak mint egész nap csak panaszkodnak. Folyamatosan a tegnap, a múlt hét, és a tavalyi év sérelmeit emlegetik a szomszédnak, a kollégáknak, a családban, és mindenfelé amerre csak járnak. Borzasztó energiavámpírok ők! Arra vigyázz kedves olvasó, nehogy ilyennek a hálójába ess, vagy nehogy te magad is ilyenné válj! Az örök megbántottak kesergő kórusának aktív tagjává!
Az érem másik oldal
Az pedig a jövő. Hasonló módon történik, csak itt nem a múlttal foglalkozunk többet a kelleténél, hanem a jövővel. Vagy félelemmel, kétségekkel, remegéssel és reszketéssel tekintünk az előttünk álló napokra, hetekre, évekre, a kihívásokkal teli jövőre, vagy pedig pozitív érzésekkel, csak mértéktelenül. Azaz, energiától szétfeszítve vetjük bele magunkat a jövőbeni terveink, céljaink és elképzeléseink megvalósításába, amolyan se hall, se lát hozzáállással. Nyilván ennek meglesznek a kézzel fogható eredményei is, bár a testünk a túlhajszoltság ellen egy idő után úgy is ”szól”, de fontos látnunk ennek a zsákutcáját is. Jó és hasznos ha vannak álmaink, céljaink és terveink, és teszünk is érte, azonban ha túlságosan is csak ez köti le a figyelmünket, akkor szintén nem fogjuk észrevenni a jelen pillanat örömeit, áldásait, boldogságát és békességét. Örökké nyughatatlan tenni akarás fog szétfeszíteni minket, és a jelen nagy pillanatai elmennek mellettünk.
Kipp-kopp, ki kopog?
Sokkal több boldog pillanat van az életünkben mint hinnénk, csupán észre kell tudnunk venni őket. Ott kopogtatnak minden egyes pillanatban életünk ajtaján. Ott vannak velünk egy kis séta alkalmával, egy szép este során, még talán egy kiadós nyári zápor közben is, és ott van velünk az egyszeri kis reggeliző asztalnál. Szelíden ott áll, kopogtat, és csupán arra vár a boldogság, hogy beengedjük életünk ajtaján.
A Kolostor Őre
meditacionk.blogspot.hu
Címkék:
boldogság,
élet,
mindennapok
2016. augusztus 10., szerda
Az Empaták és érzékeny emberek...
Az Empaták és érzékeny emberek 25 ismertetőjele
A
kimagaslóan érzékeny emberek gyakran gyengének tűnnek, de ez csupán a
látszat. Valójában erősebbek, mint egy átlagember, és csak akkor bontják
le a maguk köré emelt védőbástyát, amikor értékes személyes és szakmai
kapcsolataikat építik ki.
Amennyiben
egy rendkívül érzékeny emberrel ápolod a kapcsolatod, egy idő után te
magad is könnyebben meghallod a belső hangod, valamint könnyebben
rálátsz életed orvoslásra szoruló területeire is. Arra, ami hiányzik.
Igen nagy türelmet igényel megérteni egy ilyen ember belső gondolatait,
lényének működését, de meglátod egy idő után hálás leszel a sorsnak
azért, amiért befogadott téged az életébe.
Miről ismered fel őket?
1. A szívükkel gondolkodnak
A
szívük vágyát követve mérlegelnek és gondolnak át mindent, a legkisebb
megerőltetés nélkül. Azonban problémát okoz nekik, ha mély vízbe kell
hirtelen fejest ugraniuk, anélkül, hogy alaposan megvizsgálták volna az
adott helyzet körülményeit.
2. Mindent kimondanak –ami a szívükön, az a szájukon
Számukra
alapszükséglet szabadon kifejezni a gondolataikat, érzéseiket mindennel
kapcsolatban, annak érdekében, hogy úgy érezzék, megbecsülik és
meghallgatják őket. A sors iróniája, hogy az érzékeny embernek nagyon
nehéz mások tanácsait hallgatni, pontosan, azért mert a szavakra
érzékeny módon reagálnak, és gyakran bántódnak meg, ha nem megfelelően
kommunikál a partner a beszélgetés közben.
3. Nem rohannak, át az életükön- megélik a pillanatokat
Minden
egyes pillanatnak az életükben jelentősége és értéke van. Ha bárki
nyomást gyakorol rájuk és sietteti őket, rosszul jár… csak a
feszültséget növeli bennük, nem erősíti meg a baráti köteléket, sőt, a
bizalmat sem, amire viszont nagyon nagy igényük van. Imádnak a
körülöttük lévő látványban gyönyörködni, rohanás nélkül, és igyekeznek
mindenféle stressz forrást minimalizálni.
4. Megbecsülik, nagyra értékelik az egyedül eltöltött időt
Az
érzékeny emberek számára nagyon fontos az egyedül eltöltött idő.
Alapszükségletük egyedül kibontakozni, megpihenni… Ugyanis lényükből
fakadóan perceken belül magukba szívják a környezetük durva, negatív
energiáit.
5. Csak jó dolgokra törekednek
Valóban,
tiszta szívből, csak jó dolgokat szeretnének megvalósítani a világban,
és szívvel lélekkel csinálják azt, amibe belevetik magukat. Amikor a
nagyszerű dolgok, amiken dolgoznak, nem úgy alakulnak, ahogyan
eltervezték, mély szomorúsággal tölti őket el. Például a saját kezűleg
készített ajándékaik fogadtatása nem egészen olyan, mint ahogyan
remélték.
6. Figyelmük kiterjed a részletekre is
Néha
túlgondolnak minden apró részletet, mindenféle megközelítésből
megvizsgálják az adott helyzetet, ami a környezetüket megőrjíti kissé. De
az alapos szemlélődésük általában lenyűgöző eredménnyel zárul. A
figyelmüket a testbeszédre és az érzelmekre összpontosítják, mindenkire
és mindenre kiterjesztve azt. A környezettől, természettől, tárgyaktól
kezdve az állatokig, emberekig. Gyakran képesek előre eseményeket
megjósolni. Így például betegséget, ami még csak lappang a szervezetben,
de terhességet, munkahelyi előrelépést vagy természeti katasztrófát is.
7. Kitűnő tanácsokat tudnak adni
Kiváló
helyzetelemzők, majd a legjobb tanáccsal tudnak szolgálni. Szeretik azt
az érzést, hogy szükség van rájuk, és képesek harcba szállni, amikor
úgy látják, a jó tanácsukat nem megfelelő célra használják fel.
8. Többnyire kemény külsővel rendelkeznek
Az
érzékeny emberek kívülről sokszor nagyon kemény, szigorú külsővel
rendelkeznek, és jellemzően, akaratlanul is haragudhatnak rád hónapokon
keresztül is. (ezt pedig szigorú, rideg arckifejezéssel jelzik feléd.
)Lehet, egy egészen aprócska dolgot mondtál vagy tettél, így néha vissza
kell, majd fognod magad mielőtt cselekednél, annak érdekében, hogy a jó
kapcsolatotok megmaradjon, vagy ne szerezz még nagyobb fájdalmat.
Felismerik, mi az, amivel tényleg foglalkozniuk kell, és semmit sem tesznek csupán azért, mert az más önző érdekeit szolgálja.
9. Tisztában vannak az értékeikkel
Az
érzékeny ember pontosan tudja, mikor nem értékelik, és kellő erővel
rendelkezik kisétálni a mérgező és méltatlan helyzetekből. Mások talán
értetlenül állnak egy-egy ilyen helyzet előtt, azonban őt egy rossz
szokásokkal teli baráti kapcsolat arra késztet, hogy zöldebb mezőkre
látogasson tovább…
10. Jól neveltek és udvariasak
Mindig
számíthatsz kitűnő modorukra, és rendkívül udvariasak a körülöttük lévő
emberekkel. Cserébe elvárják ugyanezt az udvariasságot, jól nevelt
viselkedést, néha pedig még akkor is durvának látnak, ha egyébként nem
vagy az.
11. Szenvedélyesek
Legyen
szó akár a családról, barátokról, szerelemről, munkáról: a szenvedély
sosem alszik ki a mindennapjaikban. Amennyiben nem kapnak megfelelő,
vagy kellő visszajelzést, igencsak „bekeményítenek” azokkal szemben,
akikbe sok energiát invesztáltak. A szenvedélyes személyiségüknek
megfelelően, erősíti őket a másoktól kapott elismerés.
12.Spirituális beállítottságúak
Hisznek
a karmában, és abban is, hogy minden okkal történik. Hisznek abban is,
hogy az univerzum működése szabályos rendben, egy tökéletes kört leírva
működik. Harmóniában szeretnek élni, annak ellenére, hogy legbelül
nagyon nehezen találnak erre rá.
Legalább
egyszer az életükben kipróbálták már a jógát, meditációt, ugyanis
folyamatosan a magasabb összeköttetést keresik az elme és a test között.
13. Intuíciójuk kiemelkedő
Gyakran
még azelőtt sejtik az esemény kimenetelét, mielőtt megtörténne. Sokszor
ez a jó szándékkal ellenkezően sülhet el, és vádolják vagy hibáztatják
őket, holott valójában csak ki akarták fejezni magukat, tanácsot adni
másoknak, hogyan kellene cselekedni, és milyen megérzéseik vannak, mi
fog hamarosan történni, bekövetkezni.
14. Bíznak a testük jelzéseiben
Amikor
nagy döntéseket hoznak az életükben, olyan mintha egy életre szóló
szerződést írnának alá, és a testük pontosan jelzi, ha valami nem jó.
Néha talán bosszantó lehet, eleinte mindenképpen, de már megtanulták,
hogy a testük üzenetei a legjobb tanácsadók, és meg is bíznak benne.
15. Empatikusak másokkal szemben
Képesek
beleképzelni magukat a másik helyzetébe, megérteni, mekkora problémát
okozhat egy adott helyzet mások életében. Ennek a szokásuknak akkor van
nagy szerepe, amikor egy vitás helyzetbe csöppennek, ugyanis perceken
belül felismerik és átérzik azt, és nyomban segítő kezet szeretnének
nyújtani a sértett személynek. Azonban sokszor úgy érzik, hogy az
emberek nem viszonozzák ezt az együttérző magatartást, ami alkalmanként
feldühíti őket.
16. Együtt éreznek
Nagyon
komolyan tudnak aggódni, amikor egy bonyolult helyzetben látják
embertársukat. A különösen érzékeny embernek mélyen együtt éreznek egy
kisgyerekkel, aki elesett a biciklivel, vagy megindítja őket egy film
karaktere, vagy ha komolyabb káresemény, tragédia ért valakit.
17. Másokat helyeznek előtérbe önmaguk előtt
Néha
annyira belemerülnek más emberek igényeibe, hogy elfeledkeznek a
sajátjaikról. Azonban sokszor igen keserű pirula számukra, amikor nem
méltányolják sem az erőfeszítéseiket, sem az idejüket. Nem az
elismerésért segítenek másokon, de egy szimpla „Köszönöm” tökéletesen
elégedetté teszi őket, és köszönet a fáradozásaikért.
18. Jó emberismerők
Pár
percnyi ismeretség után igen nagy alapossággal képesek leírni az illető
személyiségét. És ahogyan telik az idő, az érzékeny emberek, csak a
vicc és móka kedvéért, meglepetésszerűen elő tudnak rukkolni egy olyan
jellemrajzoddal, és tulajdonságaiddal, melyekről nem is tudtad, hogy
léteznek valójában. J
19. Szeretik az állatokat
Különleges kapcsolatuk van az állatokkal, és az állatok rendkívüli módon megbíznak bennük.
Méltányolják
azt a szeretetet, kölcsönös tiszteletet, amit az állatok feltétel
nélkül adni képesek, ugyanakkor érzékelik az állatok szükségleteit,
igényeit is. Mindemellett képesek extra figyelmet fordítani a mindennemű
kommunikációs formára, ami tőlük érkezhet. (lehet ez egy rejtett
üzenet, vagy bármi más is).
20. Rengeteg kérdést tesznek föl
Annak
érdekében, hogy megértsék a világot, rengeteg kérdést tesznek föl.
Előfordulhat ebből fakadóan kisebb félreértés, vagy baj, mert mély
érzelemmel fűtöttek, így politikai, szociális területet érinthetve
kellemetlenebb vizekre képesek evezni… Ami viszont mindig jól sül el:
pozitív fényben engedik láttatni az adott helyzetet, amire a kérdésük
irányul.
21. Minden döntésüket gondosan kiszámítják és mérlegelik azt
A
döntéseiket a szívük szava befolyásolja, és minden egyes részletét a
belső megérzéseikre hagyatkozva hozzák meg. Rengeteg kérdést tesznek föl
magukban, mielőtt a végső döntést meghozzák. „ Miért érzem úgy, hogy
ebbe az irányba kell elmozdulnom?” Olybá tűnik ez, mint egy sakkjátszma,
és mindig mindenben az ok-okozati összefüggést keresik, mielőtt
cselekszenek.
22. Elégedettségre törekszenek a döntéseiket illetően
Elégedettek,
ha egy gondosan megtervezett, fontos stratégiai lépésük pozitívan
zárul, és ez általában mindig így történik. Ha mégsem így alakul,
keményen megküzdenek a felmerülő önbizalom hiányukkal.
23. Kitűnő probléma megoldók
Lehet,
nagyon érzékenyek, de mégsem gondolkodnak egyetlen egy útban a
megoldáskeresésük során. Csordultig vannak érzelmekkel, így egy adott
problémát legalább ezer úton, módon próbálnak orvosolni. Szeretik
feltérképezni az összes megoldást, kiválasztani a legjobbat, majd
pontosan tudják, hogyan, mikor és miképpen hajtsák azt végre.
24. Kiállnak az igazukért
Ha
konkrét elképzeléssel rendelkeznek valamiről, hallatják a hangjuk,
kiállnak amellett, ha kell egyedül is. Látják és érzik, különböznek a
többi embertől, és el is csüggednek, amikor felismerik, mennyi
érzéketlen ember él szerte a világban.
25. Bevallják, ha tévednek
Tisztában
vannak vele, milyen fontos felismerni, és elismerni, ha valamit jól
csináltak, vagy helyesen cselekedtek. Éppen ezért nem esik nehezükre
bevallani, elismerni a hibáikat, hitelt adva mások véleményének.
Beismerve tévedésüket, elnézést kérnek azoktól, akik megérdemlik. Csupán
így: „Sajnálom, tényleg neked volt igazad”!
(Közzétette: www.fenyorveny.hu)
Címkék:
empátia,
ezotéria,
Spiritualitás
2016. augusztus 6., szombat
Nap végén
Nap végén
Este van, alszik a város,
hangját nem hallom, csak fényeit látom,
s a távoli lámpák hunyorognak
mint álmos szemek, mielőtt becsukódnak.
Pihen a küzdés, a tett, a vágy és remény
a fáradt napnak párna-csendjén.
Ásít a reggel, mely korán kelt,
már csak az óra ketyeg, s az idő továbbmegy.
Betakar az éj
paplanként,
álmot ad pergő képekben,
s ha másnap emlékszem rá, az csak véletlen.
hangját nem hallom, csak fényeit látom,
s a távoli lámpák hunyorognak
mint álmos szemek, mielőtt becsukódnak.
Pihen a küzdés, a tett, a vágy és remény
a fáradt napnak párna-csendjén.
Ásít a reggel, mely korán kelt,
már csak az óra ketyeg, s az idő továbbmegy.
Betakar az éj
paplanként,
álmot ad pergő képekben,
s ha másnap emlékszem rá, az csak véletlen.
(I. P. Steve)
Ha újra rám találsz
Ha újra rám találsz
Nappalok.
Olyan szívesen tölteném meg tartalommal a reggeltől-estéig időszakot,
veled. Olyan jó volna, ha nem csak vágyódnék a jelen iránt. Szeretném
megélni a most pillanatát, kiélvezni azt, amikor velem vagy és nem
engedni a gondolatim ébresztő erejének.
Furcsa
érzés, amikor vágyunk valamire. Mintha a tudatunk teljesen összemosódna
a képzelettel. Mintha minden egyes képkocka a fejünkben előre le lenne
gyártva és mi végigmozizzuk az egészet, beleborzongva abba, amit látunk.
Mert vágyunk rá! Arra, hogy ne csak a fejünkben létezzen. Arra, hogy az
érintést a bőrünkön érezzük. Arra, hogy a levegő megálljon egy percre,
amíg a másik átölel. Vágyódás.
Ma
reggel úgy ébredtem, hogy szinte éreztelek. Nem, nem álmodtam, csak a
képzelet játszik velem… és a hiányod. Jó lenne, ha most is itt lennél és
nem csak vágynék rád. Nem szeretem a tudatot, hogy fázom szinte az
érintésed nélkül. Pedig érdekes, mert semmi kedvem giccses
filmjelenetekhez hasonló dolgokhoz. Egész egyszerűen csak szeretném
betölteni azt az űrt, amit hagysz magad után, mikor nem vagy velem.
Hogyan lehet ezt jól csinálni? Egyáltalán hogyan lehet ezt csinálni? Van
rá valamilyen jól bevett szokás, hogy a lélek sóvárgását csillapítsuk?
Amolyan instant megoldás.
Elgondolkoztam
azon, hogy miért szeretem azt, amikor veled lehetek. Hátha ez választ
ad a kérdésekre, amik folyamatosan a fejemben pörögnek. Szeretem, hogy
mély vagy és egyszerre könnyű is. Hogy az életemet is a kezedbe merném
tenni, mert nálad van a bizalmam fő mozgatórugója. Nem félek tőled, és a
tudat, hogy van valaki a világban, akiben maradéktalanul megbízhatok,
nyugalommal tölt el. Szeretem, hogy a higgadtságodból a csókod
szenvedélyt kovácsol. Hogy egyszerűen csak olyan természetesen élhetjük
meg egymást és a közös pillanatot. Szeretem, hogy tudom mikor, mit
érzel, és te ugyanennyire látod a bennem zajló folyamatokat. Szeretem,
hogy más vagy, mint a többi. Számomra legalábbis mindenképp. Innen nézve
az sem hiba, hogy nem minden tökéletes, igaz? Mit számít, hogy vannak
hibák. A hibák, amik csak még szebbé teszik az egészet. Nekem ettől lesz
igazi. A nehézségek, amik körülvesznek, mind-mind azt mutatják, hogy
mégis megéri.
Érdekes,
hogy most is úgy mondom mindezt Neked, hogy nem tudom, mikor látlak
viszont. Hogy fogalmam sincs, merről jössz majd, és mi lesz a kezedben.
Vágyom utánad hosszú-hosszú ideje, de a tudat, hogy egyszer úgyis újra
belépsz az ajtómon, megnyugtat már.
(Agatha Seymour)
Találd meg önmagad...
Egyre másra jönnek a tanácsok, mitől legyél jó nő, jó pasi! A dolog azt gondolom, egyszerűbb, mint bármely ránctalanító csoda krém, agyonhajszolt edzésterv. Jó nő, és jó pasi csak jó emberből lehet. Aki őszintén mer nevetni, szeretni, sírni, és élni. Hiába a külső, ha a belső romokban hever! Találd meg önmagad tisztaságát ebben a csodákkal telt világban, és jó emberré válsz! Jó nővé, és jó pasivá!
(Theodorovits Andrea)
Címkék:
békesség,
férfi,
harmónia,
idézet,
kapcsolatok,
lélek,
lelki béke,
nő,
párkapcsolat
Előfordul, hogy találkozunk valakivel...
Előfordul, hogy találkozunk valakivel, akiről úgy érezzük, megváltoztathatja az életünket. Mintha ennek az égi tüneménynek a jelenlétében új pályára állnánk, lábunk alatt a talaj trambulinná válik: úgy tűnik, ezzel a személlyel szebb és jobb, csodásabb és valódibb dolgokat tudunk létrehozni, mint nélküle, valaha.
(Joshua Wolf Shenk)
Címkék:
élet,
érzelmek,
idézet,
kapcsolatok,
szerelem
"A jól működő kapcsolatok...
"A jól működő kapcsolatok mindig magukban hordozzák a bocsánatkérés, megbocsájtás és kibékülés lehetőségét"
(Gary Chapman)
Címkék:
idézet,
kapcsolatok,
megbocsátás,
párkapcsolat,
szeretet
“Ha valakit megszeretsz...
“Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!”
(Müller Péter)
” Ha találsz valakit, akit szeretni tudsz, tartsd meg őt a szívedben egy életen át!"
(Lady Diana)
Címkék:
érzelmek,
idézet,
kapcsolatok,
párkapcsolat,
szeretet
Bensőséges kapcsolatban...
Meg kell tanulnod meglátni a rendkívüliséget a hétköznapiban, és ez nagy művészet. Egy nő nem csupán a bőre, nem csupán az arca, nem csupán a testi hányada. Egy nőnek lelke van! Bensőséges kapcsolatban kell vele lenned, részévé kell válnod az életének, a belső életének. …Az emberek unatkoznak a feleségük és férjük mellett, s ennek az az oka, hogy nem képesek valódi kapcsolatot teremteni a másik lelkével. A testtel kapcsolatot teremtenek ugyan, ám azt a kapcsolatot elmulasztják létrehozni, mely a szívet a szívvel, a középpontot a középponttal, a lelket a lélekkel összeköti. Mihelyt rájössz, hogyan teremts kapcsolatot a lelketek között, mihelyt lelki társakká váltok, akkortól szó sincs unalomról. Akkortól mindig akad felfedezni való a másikban.
(Osho)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)









