Szeretetünk végtelen...

 

Számtalan élet köt össze Bennünket. Bármennyire is furcsa, lelkem emlékszik Rád. Milliónyi szerep életünk színpadán, s most újra együtt vagyunk ITT. Lelkünk összekapcsolódott. Szerettünk, gyűlöltünk, bántottunk, féltünk, de a láthatatlan köteléken keresztül mindig megtaláltuk egymást. 

Szeretetünk akkora, hogy szükség esetén azt is vállaltuk, hogy bántjuk egymást, csakhogy fejlődhessen a másik. Érted bármit! Szeretetünk végtelen, túlmutat minden emberi logikán. Ezt senki más nem értheti, érezheti. 

Sokszor féltem és menekültem, néha pedig pont fordítva történt. Talán még most is félek, hiszen túl sokszor veszítettük el egymást. Múltból hozott félelmeink a jelenben is megakadályozhatják az összeolvadást. De lassan kezdem megérteni, hogy minden szerepünkre szükség volt. Általad mentem keresztül a legfontosabb megtapasztalásokon. Most sincs ez másként. Minden szerepre szükség volt ahhoz, hogy most ITT - EGYÜTT szabadok lehessünk. A szövetség örökre összeköt bennünket!

 

(Mohácsi Viktória)

 

Ha hagyod, hogy megnyíljon...

 

Több ezer éve ismerlek, lelkem emlékszik Rád. De van, mikor a létezésben nem ismerjük fel egymást. Itt belül, mélyen őrzöm közös emlékeinket. Ha hagyod, hogy megnyíljon az emlékezés kapuja, újra egymásra találunk a földi létben. 

 

(Mohácsi Viktória)

 

Merj szeretni és merd kitárni a szíved...

Mindenki a szerelmet, a lélek együtt rezdülését keresi, de a szívét megnyitni nem meri...Hogyan várhatod a szerelmet, ha a sebzett váradból, nagy kőfalakkal körbe vett házadból kergeted a csodát? A múlt sebei begyógyulnak és amikor tovább léptél, ki kell nyitni a szívet,mert a félelmek az újabb sebektől ugyan megóvnak, de a boldogság útját állják.

Aki mer, az nyer alapon, itt is érvényes a mondás, hiszen nem szárnyalhatsz vad szenvedéllyel a félelem tengerében.
Hinni kell, hogy most másképp lesz, hinni, hogy nem bántanak újra és hinni, hogy várnak rád még nagy érzelmek.

Hiszem, hogy csakis szenvedéllyel lehet élni, mert az egyetlen ami hajt, az nem más, mint a töretlen vágy. Padlóra küldhet az élet, de a felelős te vagy, senki más és ezért talán könnyebb a felállás.
Amikor kiheverted, tanultál belőle és megerősödtél, akkor leszel képes hegyeket is megmozgatni a vágyért, egy pillantásért, az érintésért, egy illatért, egy csókért vagy egy közös szívdobbanásért. Engedd és nyisd ki a szíved, hogy a lelked szárnyalhasson...ne engedd, hogy a csoda, amely rád vár kihasználatlan maradjon.
Olyan erőt ad, amelyet elképzelni sem tudsz. Olyan boldogságot ad, amelybe bele olvadni lehet csak és száguldani a vágyak és szenvedélyek viharos óceánján.

Sokan csak várnak, de nem tesznek semmit,hogy a falak leomoljanak. Azután jön valaki és pillanatok alatt rombolja le az évek óta gondosan felépített, erősnek hitt falakat a szíved körül és ott állsz mezítelenül, sebezhetően...rettegve és reménykedve, hogy most talán másképp lesz....most talán nem kapok sebeket...!

Merj szeretni és merd kitárni a szíved, mert arra született mindenki, hogy szeressen és viszont szeressék.
Ennél nagyobb erő nincs a Föld nevű bolygón...!
Ugorj, ha kell a semmibe, hogy az Univerzum segíthessen!
Adj esélyt magadnak és a lelkednek!

https://www.youtube.com/watch…

 
(Szigeti Krisztina)

Ne aggódj, ha nem érted...

Hidd el, hogy minden emberi kapcsolatodban ajándék rejlik. Vannak emberek, akik visszaadják önbizalmadat, akik megnyitják a szíved, míg mások arra tanítanak, hogyan állj ki magadért. 

A találkozások mindig tükröt tartanak eléd, megmutatják a régi sebeket, és elindítanak egy gyógyulási folyamatot, amitől a jelen problémái is elkezdenek megoldódni. Neked csupán az a dolgod, hogy ne akadályozd meg, hogy begyógyuljon a seb. 

Ne aggódj, ha nem érted az adott szituációban a tanítást. Ne akard kézben tartani a folyamatot. Bízz abban, hogy megérted majd, ha eljött az ideje, és akkor tudni fogod, hogy pontosan erre az ajándékra volt szükséged. 

(Mohácsi Viktória)

Ebben rejlik az erőd...

 

Néha pont az fejezi ki erődet, ha megmutatod sebezhetőséged. Hiszen sokszor van, hogy az életnek teljesen szét kell esnie, hogy újra rendeződhessen. 

Vannak olyan napjaink, amikor ahhoz sincs kedvünk, hogy kikeljünk az ágyból. Minden idegesít bennünket, hibát találunk még a hulló falevelekben is. Dühöngünk, mérgelődünk. 

Nem baj, ha vannak ilyen napjaink. Ahhoz, hogy megóvjuk magunkat, és önmagunk tudjunk lenne, néha az kell, hogy szétessünk, és újra építsük magunkat. A bátorság ahhoz kell, hogy merd néha gyengének mutatni magad. Ebben rejlik az erőd. 

Az igazán bátor ember minden helyzetben önmaga. Felvállalja esendőségét. Nem fél segítséget kérni, ha szüksége van rá. Pont ezzel mutat példát embertársainak. 

 

(Mohácsi Viktória)

 

 

Sosem késő kimondani, mit is érzel…

Sokat beszélünk manapság arról, hogyan dolgozd fel a sérelmeket, amiket más okozott Neked. De mi van azokkal a fájó érzésekkel, melyekkel Te ejtettél sebet magadon?
Emlékszel-e arra, mikor támadtál valakire, csupán azért, mert féltél? Szeretted őt, de nem volt merszed kifejezni felé. Könnyebb volt bűntudatod ébreszteni benne. Képes voltál még a bizalmától is megszabadulni, csakhogy ne érezhesd újra áldozatnak magad. Azt akartad, hogy ne fájjon. Ám ahogy telt az idő, egyre mélyebben mardosott a bűntudat.
Akkor kezdted érteni, hogy inkább elmenekültél, minthogy őszinte légy. Talán akkor, abban a pillanatban, erősebbnek érezted magad ettől. Azt hitted, Te irányítod a dolgokat. De csak a félelmeid voltak. A szíved pedig félig belehalt ebbe. Talán fájt szembe nézni önmagaddal a másik ember lelkében.
S utána nem értetted miért, nem felszabadult a lelked, hanem még mélyebbre taszítottad lényed. Úgy érezted, börtönbe zártad saját magad.
Mindezt azért, mert súlyos terheket cipelsz a múltból, amelyek miatt nem érzed méltónak magad a boldogságra.
Itt az idő, hogy elengedj minden bűntudatot, ami még mindig ott feszít belül. Bármi is történt, akkor, abban a pillanatban a legjobb döntésnek tűnt. S talán mindkettőtöknek kellett a fejlődéséhez. És sosem késő kimondani, mit is érzel…

(Forrás: Mohácsi Viktória)

Szeretni foglak minden évszakban és változásban.”

„Benned van minden: virágok, a tűznek fénye,
csillagok és énekesmadarak,
a nyár illata, nyugalom a virradat előtt.
Szeretni fogok veled táncolni, énekelni, olvasni,
tervezni, veszekedni.
Szeretni foglak civódva és fáradtan,
bátran szeretlek félelemben, boldogságban,
borzalomban és győzelemben.
Szeretni foglak minden évszakban és változásban.”

 

(Peter Gray)

 

Szeretném megköszönni Neked ezt a csodát! ...

 

Szeretetem túl mutat időn és téren, több ezer éve ismerlek már Téged. Valamikor régen, egy lélek voltunk, de emberként születni igazi áldozat. Eldöntöttük, ketté válunk, de azóta is érezzük, csak együtt lehetünk egy egész. 

Most újra lejöttünk ide, s magunkkal hoztuk egymás lenyomatát lelkünkben. Amikor találkoztunk, értelmet nyert az élet. Magamra ismertem Benned, hazataláltam. Először voltam megrendíthetetlenül biztos valamiben. Tudtam azt, hogy mi összetartozunk. Éreztelek akkor is, mikor semmit sem szóltál. Tudtam Rólad, mikor hetekig nem láttuk egymást. A lelkemben ott volt minden rezdülésed. Éreztem, amikor vidám vagy, de azt is, amikor letört és magányos. Tudtam, mikor gondolsz rám, és vágyakozol utánam. 

Szeretném megköszönni Neked ezt a csodát! Köszönöm, hogy értelmet adtál a létezésemnek, és köszönöm, hogy általad önmagam lehetek. Akár úgy döntesz, hogy együtt folytatjuk tovább, akár úgy, hogy nem. Az én szeretem feltétel nélküli és kitörölhetetlen. Köszönlek!

 

 

(Mohácsi Viktória)

A nyugodt csoda

Szabó Lőrinc:
A nyugodt csoda

Tudom, semmi, de semmi közötök
hozzám, butuska tücskök a fű között,
mégis jólesik azt képzelni, hogy
mikor, így este, ablakot nyitok,
nekem üzentek, sok hű kis barát,
lelkendezve, hogy csak szép a világ -
és hogy amiként szobámba a rét
vigasznak lengeti be fűszerét,
a hömpölygő, meleg szénaszagot
s benne az ezer szikra csillagot
s a parázs holdat, ti is úgy külditek,
olyan lélekkel, köszöntésetek,
úgy építitek, hangokból, puha
zenéből, ide, az ágyam köré,
az izgatott nap romjai fölé,
azt, ami örömünk volt valaha,
közös örömünk: a nyugodt csodát,
a zengő, boldog, nyári éjszakát.

Lelkünk egészsége

Nagy Dezső Zoltán:
Lelkünk egészsége

Az ember, míg gyermek, még őszinte, önmagát adja,
Belső valódi világát hűen tükrözi az arca és szava.
Aztán megtanul úgy viselkedni, hogy sikeres legyen,
Megtanul szerepeket eljátszani, elégedettséget elérve.

A megfelelési kényszer erősebb lesz, mint a valódi ,,én",
De ennek semmi köze ahhoz, amit belsőleg meg is él.
Ha a sikerek mellett is azt érezzük, hogy szomorú,
Azért van, mert lelki kötöttségeiből nem szabadul.

Képzeljük kicsit a helyébe magunk, mi lehet a bajunk?
A lelkünk kiált a jogáért, mert kényszer börtönébe zártuk.
Joga és egyben küldetése is pedig, hogy önmaga legyen,
Mit rákényszerítenek az számára nem más, mint teher.

Minden bajunk és betegségünk csupán azt sugallja,
Hogy nem vagyunk önmagunk, utunk más felé mutat.
El kell, hogy hagyjuk e szerepjátszást, és legyünk bátrak,
Vállaljuk önmagunkat, egész emberré, egészségessé válva.