Sohasem vagy egyedül

Sohasem vagy egyedül

Váratlan helyzetből jön a vigasz,
amikor arra már nem számítasz.
Soha ne hidd, hogy senki nem szeret;
ha könnyező szemed felemeled,
meglátod, a világ nincs ellened.


(Lupsánné Kovács Eta)

Horváth Piroska: Láss csodát!

Horváth Piroska: Láss csodát!

 

Nézd csak meg ezernyi csodáját a földnek
- a zizzenő selymes fűszálak zenéjét.
Érezted üde, friss illatát a zöldnek?
Hallgasd meg vén, ráncos fakérge regéjét.

Csillanó kristálygömb - nézd az esőcseppet!
Szellőháton pitypang-vitorlácska perdül,
fénylő hajnalt, ahogy terít ezüstleplet,
aprócska gyöngyharmat virágkelyhen rezdül.

Lásd a hiú napot kristálytó tükrében,
arcodra fésüli csillanó sugarát.
Tündöklő égbolt még ragyog azúrkéken.
Gyógyítsuk meg gyorsan gyengülő Földanyát!

Olyan, mint Te vagy nekem

Olyan, mint Te vagy nekem

Csillagod akarok lenni, olyan, mint Te vagy nekem,
ha utam tévesztem, megfogod kezem
és megmutatod, melyik úton jártam,
míg a holnap vágyait magamba nem zártam.

Napod akarok lenni, olyan, mint Te vagy nekem,
mosolyogsz, mikor még álmos a szemem,
mosolyogsz, ha fölöttem szürke felhő jár,
felragyogsz, ha két karom vágyón körbezár.

Holdad akarok lenni, olyan, mint Te vagy nekem,
simogatsz, átölelsz fázós éjjelen,
álmomat vigyázón fényed körbefon,
együtt ringatózunk egy álomcsónakon.

Olyan akarok lenni, mint Te vagy nekem,
egy legyen örökké életed, életem,
hol a Nap mosolyog, a Hold ott öleljen át,
Csillagként ragyogjál az életemen át.

 

(Horváth Miklós)

Amikor nem vagy velem

Amikor nem vagy velem

az érintésed hiányzik,
az ölelésed nagyon,
mert ha két karod körbefon,
megváltozik a világ,
bimbóból fakad új virág,
a pillanat végtelenné válik,
a szomorúság köddé mállik,
a Nap fényesebben halad,
a felhő mind messze szalad,
és a végtelen kék égen
csak ketten repülünk,
úgy mint régen,
és ha átölel a szerelmes éj,
csöndben izzik a szenvedély.


(Horváth Miklós)

Az utolsó tánc

Az utolsó tánc

Szeretem ha az éj sötétje karodban simogat,
szeretem érezni dobbanásodat
hozzád bújva szorosan, meztelen,
érezni a szerelem néha mily esztelen,
mily nesztelen fonja át életünk,
és mikor egymás karjában ébredünk
a világ oly egyszerű,
ajkunkon, szemünkben derű,
és mily csodás átélni az első pillantást, mosolyt,
mellyel nyugtázod: itt vagyok,
és elhinni végre, hogy nem álmodsz,
és én sem álmodok.

Szeretem, ha az éj sötétje karodban simogat,
ha érzem leheleted, hallom hangodat,
és hozzád bújva szorosan, meztelen,
arra vágyom, bár lenne végtelen
ez a perc, ez az óra, ez az éjjel,
ha ölelhetnélek ily szenvedéllyel
amíg van erőm karom emelni,
míg tudok veled együtt nevetni,
amíg rád nézve megdobban a szívem,
s ha az idő már őszre festi fejem,
és arcom már nem bír el több ráncot,
hadd járjam veled el az utolsó táncot!


(Horváth Miklós)

Mert a lényeg...

Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.



(Popper Péter)

Tokaji Márton: Emberi lét

Tokaji Márton:

Emberi lét

Őrzöm a lobogó láng régi
parazsát szívemben.

A mosolyt, mely arcodon ült és
szemedben csillogott.

A csodás kábult mese világ
szétfolyt ereimben.

Mint szikrázó égbolt fényében
pihenő csillagok.

Érintésed villámütésként
járta át a testem.

Újra álmodhattam a csókok
forró édes tüzét.

Az emberi lét mámorában
ujjá születhettem.

Érezhettem a pillanatnak
sugárzó melegét.

Csak csendben

Csak csendben

Csak csendben figyellek
Ahogy lecsukott szemmel
Álmaid rejtelmében
Talán ott vagyok.

Nem tudhatom...

Álmaink tengerében
Talán partot érünk
De még ott a kőszikla
A meredek fal
A csúcs.

S oly távol van minden
Csak a szakadék, ami közel
Felejteni kéne
Nem zuhanni le a mélybe!

Repülni, szállni!
Hisz sosem lesz megállás
Az élet egy áldás
A holnap bizonytalan talaján
Ahol virágok nyílnak
Igaz, a szirmok lehullnak
Mégis, volt, van, és lesz...

Csak csendben
Figyellek
Lecsukott szemmel
Ott vagy a szívemben
Ahol: volt, van, és lesz...


(dPanka)

Tompa Mihály: Szeretlek

Tompa Mihály:

Szeretlek

Szeretlek, mint a lelkemet, te vagy
Világom, életem!
S annyi édes jel, hogy viszont szeretsz,
Nem hagyja kétlenem!

A légben multunk szép viráginak
Kísér minden balzsama:
S az érzelem, minő felgyultakor,
Oly hév, oly tiszta ma!

Mosolygasz...! tudom, mit tesz e mosoly:
Mily szép, gyöngéd szavak!
S szívem nem érti, mint fér össze, hogy
Szeretlek - s kínzalak!

Hogy egymástól, forró érzelmivel
Szívünk nem távolog:
Mégis borongunk, mégis nem vagyunk
Egészen boldogok!

Ne mondd, kedves! - mi boldogok vagyunk!
Mert mi a szerelem?
Gyötrelmet és kéjt virító bokor
Egy s azon gyökeren.

Szigeti Miklós: Csendem

Szigeti Miklós:

Csendem

Nézlek ahogy nézel

némán beléd látok

egy világ az, másik

csak boldogság, élet

kékség és szerelem

lassan forog a körben

Nézlek ahogy nézel

szemed egész közel

már átmentem benned

valami csoda felemel

könnyed ujjak simítnak

táncolnak, vidámak

ahogy boldog vagy

úgy érezlek magamnak

súgsz, leolvasom szád

verselsz, festesz, énekelsz

minden olyan harmónia

létezés sem kell, álom

vagy itt, vagy csendem.