2012. június 7., csütörtök

A szívmágnes titkai























Ruediger Schache:A szívmágnes titkai

 
“Az emberek többsége hasonló vágyakat és kérdéseket dédelget- értelmes és boldog életre vágyunk, megérteni, tanulni és fejlődni szeretnénk.

Kielégítő válaszokat keresünk azokra a kérdésekre, amelyekkel életünk során találkozunk, de elsősorban az a célunk, hogy szeressünk és szeressenek minket. Sokszor azonban úgy tűnik, minél jobban kívánunk valamit, annál nehezebb elérni.”
A napokban láttam meg A szívmágnes titkai című könyvet egy boltban. Valamiért azt éreztem , hogy meg kell vennem, egyszerűen vonzotta a tekintetemet. Miután elég intuitív nő vagyok és mindig hallgatok a megérzéseimre, beleolvastam, és kétségem sem volt afelől, hogy megvásárlom.
Úgy gondoltam, hogy most megosztom Veletek, Olvasókkal a könyvben rejlő titkokat, amelynek elolvasása után az ember lánya (vagy akár fia) rájön, hogy miért kapja sorozatosan ugyanazokat az embereket és szituációkat az életébe.
Azok, akik a közelségedet keresik, vonzódnak valamihez, ami a mágnesedben rejlik…
Miért alakul feltűnően minden kapcsolatod ugyanúgy függetlenül attól, hogy megpróbálsz ezen változtatni? A választ a szívedben keresd.

Szívmágnesed hatalmas vonzerővel rendelkezik. Ez az erő független a külsődtől, a képzettségedtől, a korodtól, az anyanyelvedtől és az anyagi körülményeidtől. A mágnes gondoskodik arról, hogy találkozz bizonyos emberekkel, helyzetekkel és reagálj rájuk.
Azokat az embereket, akik kapcsolatba kerülnek veled, és megérintenek érzelmileg, nyolcvan százalékban saját mágnesed, húsz százalékban pedig a külső tényezők vonzották hozzád. Ha látszólag véletlenül is léptek be bizonyos emberek az életedbe, hidd el, jó okuk volt rá.


Kit vonzol magadhoz?

Nem olyan embereket vonzol magadhoz automatikusan, akik illenek hozzád, hanem olyanokat, akiknek arra lehet szüksége, amit sugárzol.
Tehát ha a múltadban sok csalódás ért, és mindig azt gondolod: “csak ez ne történjen még egyszer, félek, mert nagyot csalódtam…”, egyértelműen azt a szituációt vonzod magadhoz.


Mi az a belső kapcsoló?

Létezik azonban egy megoldás, amellyel át tudod állítani magadban a rossz érzéseket. Képzeld el , hogy van benned egy kapcsoló, amellyel ide-oda kapcsolgathatsz két meggyőződés között. A kapcsoló jelenlegi állása aktuális kisugárzásodért felel. Mindenki pontosan tudja, hogyan vélekedik önmagáról. Például éppen szomorú, úgy gondolja neki semmi sem sikerül, nem találja a szerelmet, illetve alulértékeli önmagát.

Jobb esetben fantasztikusan meg van elégedve magával. Ha Te, kedves Olvasó, így vagy ezzel, nehogy átállítsd a kapcsolódat!
Sajnos többen vannak az elsőként említett csoportban, így tehát egy kis segítség:
Mit akarsz kisugározni? Azt akarod , hogy partnered vonzó nőként nézzen Rád? A feladat egyszerű: Érezd magad annak! Állítsd át kapcsolódat a “vonzó, felnőtt nő” állásra. Vagy a “csábító nőiességre”. Válassz olyat jelzőket, amelyek megfelelnek vágyaidnak, majd kapcsold át és figyeld meg mi történik!

Ha helyesen állítottad át a kapcsolót, nagy valószínűséggel történni fog valami, anélkül, hogy bármit is tenned kellene.
“Bármelyik kisugárzásra átkapcsolhatsz, amelyikre csak akarsz. “Áldozatról” “szabad emberre” , “gyerekesről” “érett felnőttre”, “félénkről” “határozottra”, “tehetetlenről” “cselekvőre”.

“Fogadd el szív mágnesed titkát, éld az életet, és figyeld meg, mit vonzol magadhoz. Pillantásod már sohasem lesz olyan, mint régen.”
 
Tükör
Azok az emberek és események, akiket és amelyeket bevonzottál az életedbe, tükörként mutatják mágnesed legfontosabb összetevőit. A “tükör” nem azt jelenti, hogy minden, amit bevonzol, hozzád hasonlít. Azt jelenti, hogy a másik személye utal valamire, ami a te mágnesedben található.
A tükör nem egyszerűen visszatükrözi, milyenek vagyunk. Sokkal többet mutat ennél! A külvilágról történt eseményekről leolvashatjuk, mi zajlik a mágnesünkben. Ha ezt felismerjük, befolyásolhatjuk is az eseményeket.

Pontosan azt vonzod magadhoz, amit feltétlenül el akartál kerülni…
Ha valami - egy bizonyos típusú ember vagy helyzet- rendszeresen felbukkan az életedben annak ellenére, hogy el akarnád kerülni, az egy részről kimondottan terhes, másrészről lehetőséget ad arra, hogy kiderítsd, mi lehet a mágnesedben, ami ezt okozza. A nemkívánatos ismétlődések a legjobb útmutatók! Megmutatják, milyen minták rögzültek benned, és hogyan tudod ezeket felülírni.
Ha elutasítasz valamit, még erősebben vonzod magadhoz, mert erős érzelmeket és elképzeléseket ébreszt benned. Ezek az érzések mágnesed részévé válnak, és vonzóak lesznek egyes emberek számára.

 
“Állítsd hát át a gondolkodásodat, és valami újat, meglepőt vonzol magadhoz!”
Nagyon sok mindent tudnék még mesélni a könyvről, például a szimbólumok hatalmáról, önbeteljesítő jóslatról, önszeretetről, belső térről, elhatározásról és cselekvésről, a jelen erejéről ,amelyek mind szerves részét képezik életünknek.
Ez a könyv rengeteg mindenre ráébreszti az embert.
Csak ajánlani tudom!


(Szerző: Biricz Adrienn)

2012. június 6., szerda

Őri István:Szeretnék...























Őri István:Szeretnék a boldogságról írni
Szeretnék a boldogságról írni
szeretnék többé sohasem sírni
szeretném a világba kiordítani:
Ne csüggedj, van remény
az út vége a győzelem!
nehéz a harc, de 'mi vár:
boldogság, béke, szerelem!

Szeretnék a szerelemről írni
szeretnék boldogságtól sírni
szeretném a világba kiordítani:
Istenem! Ő itt van velem!
Látom Őt, nemcsak álmodom
a perceket már nem számolom
mert eljött, s többé nem megy el
ó, áldott élet
áldott szépség
áldott szerelem!

Szeretnék csak mindig Róla írni
tündérmesét, igaz történetet
szeretném a világba kiordítani:
Szeret, szeret, szeret!
S azt is, hogy én is szeretem
jobban, mint életem
s ez a szerelem végtelen
mert kettőnké - ugye, Kedvesem?

Szeretném elmondani
hogy szeme gyönyörű
s ajka édes
minden, mit mond és tesz
szivárvánnyal ékes
s csak, hogy láthatom
a Mennyország nekem
szeretném elmondani nektek
hogy végtelen szeretem!

Szeretném, ha mindez való lenne
szeretném, ha egyszer Ő üzenne:
Várlak, gyere, szeretlek én is!
szerettelek mindig
s szeretni foglak
a világ végezetéig!

Komáromi János: A szerelem





















Komáromi János: A szerelem

a szerelem játék
a boldogság ajándék
tudom

a reményem, az álmom
akarom, megtalálom
várom
nagyon

a vágy űz és hajszol
a testben kéj barangol
érzem
ha nézem
a szemed

a szerelem nem játék
a boldogság ajándék
tudom

érintésed éget
felidézlek téged
látlak
kérlek

pár pillanat öröm
érezlek bőrömön
csókod
mohón
lopom


a szerelem több mint játék
a boldogság ajándék
tudom

hajam hajadhoz
szád a számhoz
a vágy
újra
elhoz

fej hajlik a vállra
nyugalomra vágyva
szívem
csendben
dobog

Rokonlélek...






















 
Mindig van a világon egy ember, aki a párjára vár, akár a sivatag, akár egy nagyváros közepén. Amikor pedig ezek az emberek találkoznak, és tekintetük egymásra talál, minden múlt és jövő teljesen elveszíti a jelentőségét, s csak az a pillanat és a hihetetlen bizonyosság létezik, hogy ugyanaz a Kéz írt meg mindent a nap alatt. A Kéz, amely fölébreszti a Szerelmet, s amely mindenki számára, aki ebben a világban dolgozik, pihen és kincsét keresi, alkotott egy vele rokon lelket is.
 
(Paulo Coelho)

Az vagy nekem























William Shakespeare:
Az vagy nekem

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.


Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Erdélyi Gábor:Tündértánc

















 Erdélyi Gábor:Tündértánc

Sokszor hiszem, hogy csak a vágy szült.
Lassan merül, édesen felhevül..
de ébredéskor már nem leszel sehol.
Talán csak hozzám küldtek.
Gyönyörű látomás...
Éjszakám kedves Tündére vagy,
kezedben az áldás.
Embertestben szeretsz,
ízlelsz engem, önfeledten ölelsz...
nem kérsz semmit...azután odaadsz mindent!
- És Én megélem a csodát, elveszetten -
Mi az amit a szemed mesél?
Nem követel, nem kér,
nem szól, csak rám néz.
úgy, ahogy még senki...soha.
Mi az amit a kezed ad?
Hozzám érsz nevetve,
tenyered sima...semmi nincs benne.
Csak néha itt marad.
- ébredéskor tudom -
Ujjaid nyomában árok, de nem fáj
...nincs rá ok.
Beborít a selymes moha
mosolyod csillagtánc a sötétben
kacéran ragyog...
Ott születik meg a Világ....a minden.
Ilyenkor látom ember arcod!
Magával ragad és elvisz oda,
hol a Nő nevet,
vágyakkal telt a hangja,
akarja, hogy Lássam!
Lélekmezőin tavából
....esőből ihatom szavát.
Csak Nekem eljárt Tündértánc,
halkan lehulló könnyű lánc....
fut, nevet, szabad...szalad....
már minden pillanat marad.

Soha nem volt.......
















Soha nem volt.......

Soha nem volt jogom ébredni melletted,
nem láthattam reggel a szemedet,
nem fordulhattam feléd lágy mosollyal,
hogy megtudjam, milyen lesz a nappal.

Álomból, álomba ringatott a gondolat,
együtt ébredni, egy puha takaró alatt,
kettesben meginni a kávét Veled,
mindennap átélni, érezni a szerelmedet.

Nehéz volt lemondani erről az álomról,
a szívemben fájdalom, keserűség tombol,
nem kettőnkre, az életre haragszom,
nem érdemeltük meg, hogy minket ostorozzon.

Nem bújhatok el, fájdalmam eltakarva,
nem sírhatok szabadon a válladra borulva,
ha találkozunk, a mosolyom szereted látni,
keményen tanuljuk, mit jelent a szó: várni.

Várni a véletlent, a gyengéd pillanatot,
várni a percet, mi gyönyört adhatott,
várni egy édesen puha csókra, ölelésre,
de az álomból ébredni kell, feledésre.

Miért nem álmodunk napot, holdat, csillagot,
a végtelent, a messzit, a máról átfutó holnapot,
egy tündérvilágot, benne egy boldog párral,
ahol nincs bánat és könny, csak vidám madárdal.

Felejteni nem akarok és nem tudok,
fájdalmat okozni másnak nem fogok,
ha a szemedbe nézek, ott magamat látom,
Te is szeretsz, ez a szerelem nemcsak álom,

Talán, egyszer majd megérdemeljük,
hogy a reggelt közösen ébredjük,
de az már egy másik élet,
újra kell születni ahhoz ,
hogy szerethesselek
Téged.
 
carie7

2012. június 5., kedd

A szerelem életünk nagy ajándéka...



A szerelem életünk nagy ajándéka. Abszolút ingyenes. Egyszerre csak itt van. Mint minden igazán nagy és lényegi dolog, történés az életünkben. Erőfeszítést csak életünk fontos, de lényegtelen dolgai igényelnek, csak ezek “szerezhetők meg”. Ami valóban boldoggá tesz minket, azt nem lehet akarni, nem lehet célul kitűzni. Nem kell érte megdolgozni, nem kell érte fizetni. Mint derült égből a villámcsapás itt van. Életünk legelkeserítőbb, belénk nevelt léthazugsága az, hogy csak akkor leszünk boldogok, ha valamit elérünk, megszerzünk, ha valaki vagy valami a miénk lesz, és ha nem, akkor boldogtalanok maradunk. És hiába tapasztaltuk meg akár százszor is, hogy az erőfeszítéseink árán megszerzett anyagi, sőt szellemi javak nem tesznek boldoggá – öröm van, de beteljesedés nincs, mégis bedőlünk ennek a mélyen belénk táplált hazugságnak.  

Boldogság nem a birtoklásban, hanem az elengedésben van. Ám ez sokkal nehezebbnek tűnik, mint a szerzés. Ez utóbbinak jól bevált útjai vannak, ismerjük azokat, erre megtanítottak minket. Ám az elengedéshez egyszerűen nem értünk, sőt szégyennek, feladásnak, hűtlenségnek tekintjük. Sokszor az “erős” énkép teljes összetörése, a “mélypont ünnepélye” kell ahhoz, hogy elengedjük előítéleteinket, hogy tudatára ébredjünk eredendő boldogságunknak. Sokszor nem a fájdalom árán ébredünk erre, hanem megérint minket a létezés csodája: egy kis virág, egy gyönyörű naplemente, egy ember közelsége – és boldogok vagyunk. A vallásos szóhasználat ezt kegyelemnek, Isten ajándékának nevezi, amit nem lehet “kiérdemelni” egyszerűen jön, itt van és tele a szívünk, túlcsorduló a boldogságunk.
A szerelem ajándék. Mindent elsöprő, az egész embert felkavaró mély megrendülés. Csodát hordoz a méhében. Eloszlik az addig minket vakká tévő előítéletek hályoga, gondoljunk csak arra, hogy akibe szerelmesek lettünk, mennyire felelt meg az addig megfogalmazott “ideálunknak” – legtöbbször semmiben, vagy éppen az ellenkező küllemű és belbecsű embert szerettünk meg. Leomlik a szívünket védő fal, és merjük vállalni a védtelenséget, a szeretetben való kiszolgáltatottságot.
 A szerelem mindig üzenetértékű. Nincs tekintettel senkire és semmire. Mindegy, hogy valaki fiatal vagy öreg, gazdag vagy szegény, mindegy, hogy független, vagy elkötelezett valaminek: egy ügynek, amely magányos életet követel, vagy elkötelezett valakinek: jegyes, élettársa valakinek, vagy házasságban él. Mindenkit utolérhet, mindig váratlan és mindig ajándék. Bennünk született csoda és rajtunk áll, mit kezdünk vele. Döntés elé állít. Lehet, hogy megkérdőjelezi az elkötelezettség értelmét – és akkor felrúgunk mindent. Lehet, hogy még mélyebbé teszi elkötelezettségünket – és ekkor vagy elfogadjuk a bennünk megszületett érzést és merünk boldogok lenni a beteljesülés reménye nélkül, vagy szenvedünk, mert azt hisszük a szerelem csak beteljesülve, azaz a másikkal együtt élve igazi, anélkül csonka. Ez az egyik legnagyobb tévedés.

A szerelem bennünk születik, bennünk virágzik, és bennünk múlik el. Nem köztünk. Akármilyen furcsának tűnjék is, ehhez a másik félnek, azaz annak, akibe szerelmesek vagyunk szinte semmi köze sincs. “Csak” annyi, hogy ő volt az, aki előhívta bennünk a csodát. A csodát, hogy kilépve az illúziók világából magunk is valóságossá váljunk, és annak lássunk egy embert, aki és amilyen ő valójában. És ez az, ami a boldogság. A létezés valóságában, valóságosan élni. Szeretni. Ekkor nem “számít” semmi. Sem az, hogy milyen szerepet játszok (elkötelezettet, vagy függetlent), sem az, hogy a másik mit szól hozzá észreveszi-e vagy nem, elfogadja-e vagy elutasítja, viszonozza-e vagy sajnálkozik, nem számít. Mert ilyenkor valóságosan élve tudjuk, hogy a boldogságunk soha sem másoktól függ, csak és egyedül, kivétel nélkül tőlünk, önmagunktól. Ezáltal válik a szerelem a valóság, a szeretet iskolájává.

A szerelem akkor válik üressé, amikor meghal benne a szeretet. Amikor a valóságból visszazuhanunk a káprázatok, az illúziók világába. Már nem a másik valóságát látjuk, hanem az általunk róla alkotott kép (illúzió) tölti ki belső látóhatárunkat. Vakká váltunk. Csak az üres szerelem vak. A képet szeretjük, nem a másikat. A képet, amelynek semmi köze a másikhoz, csak a létezés félreértéséből eredő vágyainkhoz. Összetévesztjük a képet a másikkal, megágyazva ezzel az elkerülhetetlen csalódást. Már úgy érezzük, hogy nem tudunk élni nélküle, ő kell a boldogságunkhoz. Felbukkan lelkünkben a félelem, a “mi lesz velem nélküle?” És a félelem arra sarkal, hogy a boldogságunk érdekében tennünk kell valamit, meg kell szereznünk a másikat. Elfeledkezünk arról, hogy szabadok vagyunk, hogy a másik is szabad, és a szabad létezők között olyan birtokviszony nincs és nem is lehet, hogy “Te az enyém vagy”.
 A szerelem vagy a szabadságomból fakadó, vagy semmilyen. A szabadság csak egy birtokviszony megteremtésére ad lehetőséget, a valóság birtokviszonyára, ami így hangzik: “Én a Tied vagyok”. Ez a létezés. Mert a létezés – egyirányú utca. A létezőből indul ki és tart a másik felé. Azáltal, hogy a létező odaadott. Ha nem odaadott, nincs. Lenni és odaadottnak lenni, ugyanaz. Elég körülnézni a Világban: minden odaadott. Folyamatosan. Árad. A létezés ingyenes ajándék. Ám a körülöttünk lévő tárgyi világ nem tud nem odaadott lenni. Az ember, a szabad létező tud. És ha nem odaadott, nincs. Csak úgy néz ki, mint ha lenne. Mert a teste anyagi, nem tud nem áradni. De az én tud nem odaadott lenni. Ilyenkor nincs. Ilyenkor csak az odaadottság lehetőségeként szunnyad a semmi méhében. A test és a szellem csak üres burok csupán. A lényeg hiányzik, az én. Odaadottnak lenni annyi, mint szeretni. A szabad létező csak akkor van, ha szeret. Ha meg akarom szerezni a másikat, ha azt akarom, hogy ő az enyém legyen, tragikus tévedés áldozatává váltam. A másik csak úgy lehet az enyém, ha ő, a benne ragyogó szabadságában úgy dönt, hogy nekem adja magát, ha ki tudja mondani: “Én a Tied vagyok”. És ez csak és kizárólag az ő döntése lehet. Szabad és önkéntes. Ebben a döntésben kiteljesedik, valóságos és boldog lesz, tekintet nélkül arra, hogy én hogy viszonyulok hozzá. A másik szeretetéért semmit sem lehet tenni. Ezért kiszolgáltatott mindenki, aki szeret. A másikkal való kapcsolatért viszont lehet tenni. Tenni a létezés legmerészebb tettét – odaadni magam a másiknak, kimondani az egyetlen valóságos birtokviszonyt teremtő szavakat, a szeretet, a létezés varázsigéjét: “Én a Tied vagyok”.
 
A szerelem ajándékát akkor kapjuk, ha a létezésnek már semmi más eszköze nincs ahhoz, hogy a szeretetlenségünkből kimozdítson. Amikor a magány börtönébe zártan (ahová a félelemtől menekülve, a biztonságot keresve egyedül és kizárólag mi magunk kulcsoltuk be magunkat) már a reménye is elszállt annak, hogy a másik embert észrevegyük, a másik emberre figyeljünk. Egy mindent átható érzést kapunk, elemi erejűt, ellenállhatatlant, amely lerombolja a biztonság, a védettség falát és kinn találjuk magunkat a valóságban mezítelenül, védtelenül, kiszolgáltatottan és boldogan. Beíratott minket az Isten a szeretet iskolájába. 

(Biegelbauer Pál)

Egyszerűen csak...


Egyszerűen csak...

Elolvadni.

Lángolni és égni,
ragyogó szemekbe
belenézni,
elmerülni forró
szenvedélyben,
sétálni, kéz a kézben,
együtt választani
csillagot az égen,
éhesnek lenni a csókra,
várni egy édesen buta szóra,
ölelő karok közt,
boldogan szeretni,
milyen jó is az,
szerelmesnek lenni...

Carie*

Mesél a csend...























Mind finomabban érzékeli a megfoghatatlant, és mert hagyta lenni, megizmosodott a képessége, mely megláttatja vele mások mélyeit, bármilyenek is azok; és egyre jobban hallja-érti, miről mesél a csend; és már azt is meri sejteni, honnan jön a varázslat.

(Vavyan Fable)