Amikor két önálló mozgás találkozik
Sokáig azt hittem, hogy kapcsolódni annyit jelent: figyelni a másikat.
Érzékelni, mit csinál.
Igazodni hozzá.
Reagálni rá.
Felvenni a ritmusát.
És valóban: kívülről ilyenkor látható a kapcsolat. Van kontakt. Van egymásra figyelés. A másik érzi, hogy jelen vagyok számára.
De mi történik akkor, ha közben én eltűnök?
Ha annyira rád figyelek, hogy már nem érzem a saját mozdulatomat?
Ha tudom, merre indulsz te, de már nem tudom, merre indultam volna én?
Ez nem feltétlenül kapcsolódás.
Lehet alkalmazkodás is.
És van ennek egy másik véglete.
Amikor annyira önmagamban vagyok, hogy nem érzékelem a másikat. Szabad vagyok, mozgok, élek, de nincs közöttünk valódi találkozás.
Talán az áramlás valahol a kettő között születik.
Nem ott, ahol követlek.
És nem ott, ahol kizárlak.
Hanem ott, ahol én is megmaradok, és te is megmaradsz.
Én mozdulok abból, ami bennem él.
Te mozdulsz abból, ami benned él.
És egyszer csak érzékeljük egymást.
Nem kell ugyanazt csinálnunk.
Nem kell egyformává válnunk.
Nem kell egyikünknek sem feladnia a saját ritmusát.
A te mozdulatod hat rám.
Az enyém hat rád.
És ebből megszületik valami, ami egyikünké sem külön-külön.
A kapcsolat.
Talán az igazi kapcsolódás éppen ez:
amikor két önálló mozgás találkozik úgy, hogy egyiknek sem kell megszűnnie ahhoz, hogy kapcsolat szülessen közöttük.
Nem elveszítelek téged önmagamért.
És nem veszítem el önmagamat érted.
Magamnál maradok — és közben elérlek téged.
Az Élő Forrás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése