Otthon…
Ajtók, ablakok, falak sora? Asztalok, székek, függönyök…, szauna, radiátor, szőnyeg? Élettelen mind. Persze, szépek, kellenek vagy jó, ha vannak, de hiába, ha a lényeg hiányzik…Az otthon: a szeretet mosolya és ölelő szava. Nem több és nem kevesebb... A gyertyafénynél kibuggyanó könnyek, a halk sóhajok, a bolondozások, az együtt főzött vacsora illata… A hazavárlak és hazavársz boldogító csodája…
Azt hiszem, igazából ez teszi az ünnepet ünneppé. Minden egyes napján.
Az ajándékok elmúlnak. Megkopnak, elfogynak, elromolnak, kihűlnek.
De még évek múlva is emlékezni fogunk arra, amikor kézen fogva együtt hallgattuk meg a Mennyből az angyalt, s egymás vállába bújva, szeretető simogatást érezhettünk arcunkon, hajunkon, hátunkon. S a suttogva érkező szavak: ugye tudod, hogy mennyire szeretlek…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése