Néha összetalálkozunk. Egy érintésre,
egy mosolyra, egy ölelésre vagy csak egy szóra, amelyben megérzem, hogy
itt vagy velem. Néha a csendben jelensz meg. A vállamra teszed a kezed, s
erőt adsz, hogy soha ne adjam fel. Van, hogy hosszú ideig nem
találkozunk, s van hogy az utunk egymás felé vezet el. Oda, ahol a
lelkünk egymásba fonódik és ahol a nap ragyogtatja a szívünket. De van,
hogy eltévedek és nem látlak, nem érezlek. Olyankor kétségbeesetten
kapálózom, hiszen hiányzik a jelenléted. Ám a felhők idővel elvonulnak a
fejem fölött, és akkor meglátom, hogy mindvégig ott voltál mellettem,
csak nem hagytam, hogy megérintsd a lelkemet. Most is itt vagy. Érzem,
ahogy simogatod az arcomat, s miközben ezt teszed, elszeretném mondani
neked, hogy Te vagy a legszebb ajándék, amit az élet adhatott nekem.
(Boros Bea)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése