2017. január 17., kedd

Sárhelyi Erika : Téli hajnal


Sárhelyi Erika : Téli hajnal

Nem köszönt a tél, csak némán
elterült a kert alvó fái közt.
Mint vendég, ki zavarni nem
akar, hangtalan-szépen beszökött.

Csak a hajnal látta jöttét,
ruháját a derengés szőtte át.
S ahogy a reggel ráköszönt,
fénybe csókolta hófehér haját.


Szívünk titkos vágya...



Midőn együtt vagyunk
Nem tudunk beszélni;
Szemeinkben látjuk
Lelkeinket élni.

Szívünk titkos vágya
Összetalálkozik:
Mint két bolygó szellem,
Kik egymást keresik.

(Sükei Károly)

A lélek sóhaja

 
A lélek sóhaja

Szeretném a lelkedet az enyém mellett érezni,
két ölelő kezemmel a testedet ölelni.
Érezni, ahogy elalszol,
hogy mellettem megnyugszol.
Az égben ez már meg van írva valahol.
Lelkem párnáján a szíved mosolyog.
Érzed, hogy a boldogsághoz már nem kell más dolog.
Pereg az idő homokja,
s közeledik a perc,
amikor ez a sóhaj már életre kel.
Felemeltél az égig, veled leszek mindig.
Angyalok áldásai kísérjenek a sírig.
Szíved vágya megtalálta az enyémet,
megkaptad Istentől, nemhiába kérted.
Életed fonalát ajánlottad fel nekem,
ez lesz életemben a legnagyobb kincsem.

(Kiss Magdolna)

Mint eszeveszett gyönyör...


Mint eszeveszett gyönyör, hogyha téged látlak,
Örökre szívembe vésem, és megtartom a mának,
Már közelebb a tűzhöz, de tőled még mindig távol,
E, mint egyetlen, mert ez a neved mától.


(Dreamerz)

Ezek azok a ritka pillanatok...


Egyetlen pont van csak, amikor mi uralkodunk az időn. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor teljesen elmerülünk az időben, és éppen ezért nem is érzékeljük. Ilyenkor kiiktatjuk ezeket a pici, máskor egymásba illeszkedő fogaskerekeket, ilyenkor könnyedén vitorlázunk az élet üresjáratában. Ezek a szerelem pillanatai.

(Nicolas Barreau)

Lehetne szerelem...


Lehetne szerelem... száz is, ezer is. Bármennyi. Lángoló, szép, kellemes, magával ragadó. Lehetne fájó, felkavaró, szenvedélyes vagy csendes. Lehetne bármilyen, lehetne bármennyi. Lehetne szerelem. De már nem lehet. Már nincs szerelem, nincs lángolás. Már te vagy. Csak te. A mindennél több, a mindennél szebb. A rendkívüli, az egyetlen, a felkavaró. A fájdalmas, a csodálatos, a kívánatos. A mélység és a magasság, a vihar és a csend, a pillanatnyi és az örök. A minden.


(Csitáry- Hock Tamás)

Az érdeklődési kör egyezése jó dolog...


Az érdeklődési kör egyezése jó dolog, de nem feltétlenül szükséges. Az értékek egyezése már más történet. Az olyan társért, aki ugyanazokat az értékeket vallja, érdemes az egész világot felkutatni.


(Steve Biddulph)

2017. január 16., hétfő

Emlékszel...?


Emlékszel, amikor még nem vettük komolyan?

Emlékszel, amikor még nem vettük komolyan? Amikor játszottunk a homokozóban? Te mindig meghúztad a hajamat én meg azt mondtam neked, hogy " huncut vagy ". Amikor minden nélküled eltöltött perc egy órának tűnt és esténként, amikor álomra hajtottam a fejem, csak arra tudtam gondolni, hogy mikor láthatlak újra. Hogy mikor húzod meg megint a hajam és én mikor mondhatom neked, hogy " huncut vagy ". 

Aztán az idő sebeket ejtett bennünk. Elfelejtettünk játszani és mindent komolyan veszünk. Akkor még bátran kitudtuk mondani, amit a szívünk diktált és esélyt tudtunk adni mindenkinek, hogy újra megtaláljuk egymást. Aztán szép lassan falakat építettünk. Falakat, amelyekről azt gondoltuk, hogy megóv minket a fájdalmaktól. Ám arra is rá kellett jönni, hogy ez a fal attól is távol tart, hogy újra összetalálkozzunk. Távol tart a szeretettől, az őszinte mosolyoktól és az érintéstől, amely otthont varázsol. 

Újra legyünk gyermekek, kik a pillanatnak élnek. Kiknek a legnagyobb gondot az jelentett, ha nem kaphatták meg azt a játékot, amit szeretnének. Szólj, hogy mikor jössz és én várlak. Akár bújócskázhatunk is, de tudd, hogy megtalállak. Vagy ha mégsem...elárulok neked egy titkot! Az ajtó mögött megtalálsz engem...Gyere és kacagjunk az életen. Ne azzal foglalkozzunk, hogy holnap mi lesz, hanem ugorjunk fejest és vesszünk el egymás szívében. 


(Boros Bea)

Az ideális házasság...


Az ideális házasság intim kapcsolat, melyben férj és feleség közösen hoz döntéseket, napi szinten kifejezik egymás iránt a szeretetüket és a megbecsülésüket, és képesek bármiről beszélgetni anélkül, hogy tartaniuk kellene a másik fél ítéletétől, elutasításától vagy kritikájától. Szoros érzelmi kötelék fűzi őket egymáshoz. Akár hetekig is távol lehetnek egymástól, amikor újra találkoznak, ott folytatják a beszélgetést, ahol abbahagyták. A szexuális életük egészséges és örömteli. Az együtt töltött idő olyan melengető és élvezetes számukra, mint belebújni a kedvenc, puha papucsunkba egy hideg téli estén. Abban a biztos tudatban élnek, hogy a társuk szívből törődik velük, szereti, tiszteli és becsüli őket. Szavak nélkül is értik egymást.

A házasságban mindkét félnek arra kell törekednie, hogy a társa javát tartsa szem előtt. Ám ha nincs meg az egyensúly, és egyikük mindent belead, míg a másik csak kiveszi belőle a magáét, akkor bizony baj van.

(Kevin Leman)

Gyermek lélek

 
Gyermek lélek

Tanulni sokat a gyermektől lehet, mert mindig a mosolyt tanítja neked.
Tiszta lelke nem bánt, nem kér, csak arra vágyik, hogy vele legyél.
Elfogad - mindegy, ki vagy - nem irigy, bármit neked ad.
Várja, hogy játssz, tanítsd és szeresd, hogy az élet iskolájába vezesd.


(Kiss Magdolna)